Találatok

Típus: Szöveges tartalom
Típus: Szöveges tartalom
Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata által szervezett napközis tábor 1-8. osztályos tanulói három alkalommal, 2022. június 28-án, június 29-én, valamint július 5-én vettek részt intézményünk levéltár-pedagógiai foglalkozásain, ahol az általános levéltári ismertető során a levéltár történetéről, működéséről, feladatairól, a levéltárban őrzött érdekes és különleges történeti iratokról, a levéltár épületéről hallottak érdekfeszítő és részletgazdag információkat, melyeket a későbbi játékos kvízfeladat során is hasznosítani tudtak.
Típus: Hír
Időpont: 
2022. September 26. - 10:00 to 11:30
Helyszín: 
6900 Makó, Széchenyi tér 22. - Városháza díszterme
Típus: Esemény
A Szolnok Napja 2022. évi rendezvénysorozata részeként, a tanévkezdés napján nyílt meg a Magyar Nemzeti Levéltár Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltára negyedik tematikus fotókiállítása a TISZApART Mozi kávézójának galériájában.
Típus: Hír
A Harruckern család levéltárának (MNL-OL-P 418) iratait a Magyar Országos Levéltár 2010-ben mikrofilmeztette, a mikrofilmekről pedig nemrég digitális másolatok is készültek (MNL-OL-W 28). Ezek a felvételek a Magyar Nemzeti Levéltár szakrendszereinek segítségével 2022-től az eleveltar.hu oldalon online is elérhetők, kutathatók.
Típus: Hír
2022. augusztus 20-án a Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára nyílt nappal várta a látogatókat a Bécsi kapu téri palotájában az Aranybulla kibocsátásának 800. évfordulója alkalmából. Az esős idő ellenére 1901 fő keresett fel minket a szombati ünnepnapon.
Típus: Hír
Típus: Szöveges tartalom
Típus: Szöveges tartalom
Kultúrtörténeti különlegességet láthatnak a nyíregyházi színjátszás története iránt érdeklődők a Móricz Zsigmond Színház melletti Szinbádban.
Típus: Hír
A Veszprém-Balaton Európa Kulturális Fővárosa 2023 programot lebonyolító Veszprém-Balaton 2023 Zrt. által a komplex kulturális-művészeti projektek támogatására kiírt pályázaton a Magyar Nemzeti Levéltár „Veszprémi Térképvándor” című projektje 45.000.000 Ft támogatást nyert el. Az OC-PLX/1-2021-221 számú projekt megvalósítását követően az MNL Veszprém Megyei Levéltárában Veszprém város történetének feltárása érdekében folyó szakmai munka eredményét az EKF jóvoltából online formában ismerhetik majd meg az érdeklődők. A projekt munkálatai 2022 elején kezdődtek el. A Térképvándor helytörténeti adatbázis a tervek szerint 2023 elejére készül el és válik nyilvánossá.
Típus: Hír
Sok érdeklődőt vonzott az egyedülálló transzmédia kiállítás megnyitója, mely Európa történetét hat európai ország különleges dokumentumain keresztül, digitális eszközök segítségével mutatja be. Az Európa megteremtése – Történelem, emlékezet és az európaiság ezeréves mítosza című tárlat megnyitójára 2022. augusztus 30-án került sor a Várkert Bazárban.
Típus: Hír
2022. szeptember 9-én tartotta a Nagyszombati Állami Levéltár Galántai Fióklevéltárának Vágsellyei kirendeltsége az ez évi levéltári napját. A vágsellyei levéltárral két évtizedes kapcsolata van levéltárunknak, így örömmel tettünk eleget a meghívásnak.
Típus: Hír
Időpont: 
2022. September 29. - 17:00 to 20:00
Helyszín: 
Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára, Kiállítóterem (Budapest I. ker., Bécsi kapu tér 2–4.)
Típus: Esemény
2022. szeptember 17-én szombaton 10.00-18.00 között a Kulturális Örökség Napjai alkalmából intézményünk Bécsi kapu téri palotája nyitott kapukkal várja a látogatókat, hogy együtt fedezzük fel különleges épített és írott kulturális örökségünket.
Típus: Hír
2022. szeptember 17-én szombaton az MNL Veszprém Megyei Levéltára harmadik alkalommal csatlakozik a Kulturális Örökség Napjai országos rendezvénysorozatához.
Típus: Hír
Típus: Szöveges tartalom

Pages