2017.10.19.
A kínai Csungking Tartományi Levéltár főigazgató-helyettese, Li Xudong és az általa vezetett ötfős delegáció tett látogatást a Magyar Nemzeti Levéltárban 2017. október 18-án.
2017.10.13.
Mentés eredetiben címmel 2017. október 9-én, hétfőn egész napos konferenciát rendeztek a Magyar Nemzeti Levéltár Bécsi kapu téri épületében, amelyen az állományvédelem és restaurálás kulisszatitkaiba nyerhettek bepillantást az érdeklődők.
2017.10.09.
A Levéltári Kollégium által működtett Állományvédelmi bizottság a levéltári szakma által régóta várt, a korszerű állományvédelmi szempontokat figyelembevevő ajánlást dolgozott ki.
2017.10.04.
A Magyar Nemzeti Levéltár küldöttsége Dr. habil. Szabó Csaba főigazgató vezetésével 2017. szeptember 21-én a Vajdaságba utazott. A delegáció látogatást tett az újvidéki Vajdasági Levéltárban, majd a szabadkai Történelmi Levéltár tizedik levéltári napján.
2017.10.04.
A Magyar Nemzeti Levéltár munkatársai Beregszászon jártak, hogy továbbképzést tartsanak kárpátaljai levéltárosok részére.
2017.10.04.
Gondolták volna, hogy egy magyar levéltári irat több mint 8500 lájkot kap, ráadásul Görögországban?
2017.10.03.
Ezen a héten Philipp Melanchton saját kezűleg írt levelét mutatjuk be, amelynek egyik mondata a reformáció 500. évfordulójára rendezett konferenciánk mottójául szolgált.
2017.09.29.
Punkokról és skinheadekről ritkán lehet patinás, közgyűjteményi környezetben hallani. A Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltárának Konferencia- és kiállítótermében mégis róluk volt szó. A Levéltári Délutánok rendezvény-sorozat negyedik állomásán Keresztes Csaba Szubkultúrák az 1980-as években címmel tartott előadást 2017. szeptember 28-án.
Konferencia és kamarakiállítás a Károlyi-kastélyban
2017.09.28.
A Magyar Nemzeti Levéltár és a Károlyi József Alapítvány a Károlyi család jeles tagjai, Károlyi Sándor és felesége, Barkóczy Krisztina személye köré épülő konferenciát és kamarakiállítást tart Fehérvárcsurgón 2017. október 4-én.
2017.09.28.
Mély megrendüléssel adjuk hírül, hogy néhány hónappal ezelőtt, május 6-án, 87. életévében váratlanul elhunyt Szűcs László, a magyar levéltárügy fáradhatatlan munkása, a Levéltárak Országos Központja, a Levéltári Igazgatóság munkatársa, a Magyar Országos Levéltár egykori főosztályvezetője (1992–1994), a Párttörténeti Intézet Archívumának vezetője (1974–1989), számos forráskiadvány, repertórium értő, nagy tudású szerzője és szerkesztője.

Pages