Károlyi Ferenc gyermekkori levele
2023.12.18.
A gyermekkort, az emberi élet első nagyobb periódusát már a kora újkorban is a szellemi és testi fejlődés speciális szakaszaként értelmezték. A gyermekekről azonban kevés „nyom” maradt fenn, ezért értékesek azok az iratok vagy egyéb források, amelyekben a gyermekek közvetlenül vagy közvetve „megszólalnak”, esetleg „megszólíthatók”. Ezek közé tartoznak a gyermekek által és a gyermekek nevében írt levelek. Ezen a héten egy olyan gyermeklevelet mutatunk be, amelyet 1713 decemberében – karácsony közeledtével – írt a nyolcéves gróf nagykárolyi Károlyi Ferenc.
2023.12.18.
Adventben, karácsonyhoz közeledve a Magyar Nemzeti Levéltárban a munkatársak idén gyűjtést szerveztek annak érdekében, hogy másoknak, a rászorulóknak szebbé tegyék az ünnepet. A gyűjtés kettős céllal valósult meg.
2023.12.16.
Magyar Örökség díjban részesült a Magyar Nemzeti Levéltár (MNL), a kitüntetést Szabó Csaba, az intézmény főigazgatója vette át december 16-án, szombaton Budapesten. A díj azon magyar intézményeknek, csoportoknak adható, akik tevékenységükkel hozzájárultak a magyar kultúra, gazdaság, sport, tudomány, azaz a magyar társadalom erkölcsi, szellemi felemeléséhez.
2023.12.14.
Bemutatták ünnepélyesen december 5-én kedden, a Levéltár Bécsi kapu téri palotájának kiállító- és konferenciatermében a Nagy Imre első kormánya minisztertanácsi jegyzőkönyvei II. című kötetet, amely a Nagy Imre Alapítvány és a Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára gondozásában jelent meg.
2023.12.13.
Bemutatta ünnepélyesen a Magyar Nemzeti Levéltár kedden délelőtt az intézmény Országos Levéltára Bécsi kapu téri palotájában Sokcsevits Dénes Horvátország a 7. századtól napjainkig című kötetét. Az eseményen felszólalók szívből ajánlották a nagyközönségnek az alapos művet.
2023.12.11.
Az NKFIH által támogatott "A magyarországi rendiség politikai kultúrája (1526–1848) II." (K 143017) pályázat keretein belül jelent meg Gőzsy Zoltán új monográfiája.
2023.12.08.
Ünnepélyes könyvbemutatót tart a Magyar Nemzeti Levéltár (MNL) az intézmény Országos Levéltára Bécsi kapu téri palotájában, a kiállító- és konferenciateremben, ahol Sokcsevits Dénes Horvátország a 7. századtól napjainkig című kötetet ajánlják a nagyközönség figyelmébe.
2023.12.08.
Átadták a 2023-as Pro Archivo Nationali díjakat a Magyar Nemzeti Levéltár (MNL) munkatársainak, amelyeket az érintettek csütörtökön a Pest Vármegyei Levéltárban, az intézmény idei utolsó összevont vezetői értekezletén vehették át Szabó Csabától, az MNL főigazgatójától.
2023.12.06.
2023. november 21-én az Energiatudományi Kutatóközpont „Műtárgyak és régészeti tárgyak állagmegóvása ionizáló sugárzással” címmel tudományos ülést rendezett. A rendezvényen számos budapesti múzeum restaurátora és szakembere vett részt, a Magyar Nemzeti Levéltárat Lökkös Mónika képviselte.
2023.12.05.
Tájékoztatjuk Önöket, hogy a Magyar Nemzeti Levéltár, a tavalyi évhez hasonlóan, hosszú téli szünetet tart az energiafelhasználás optimalizálása érdekében.

Pages