Évszázadok – Személyiségek – Aláírások
2016.03.16.
Ünnepélyes keretek között 2016. március 11-én a Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltárában megnyílt a Nyomot hagytak - Évszázadok, Személyiségek, Aláírások című kiállítás. Az eseményen megjelenteket Németh László Sándor, a kiállítás kurátora köszöntötte, a megnyitón beszédet mondott Mikó Zsuzsanna főigazgató és György Péter esztéta, egyetemi tanár.
2016.03.09.
A 2016. március 15-én nyíló „Nyomot hagytak. Évszázadok – Személyiségek – Aláírások” című kiállítás beharangozójaként a hét dokumentuma rovatban ez alkalommal Balassi Bálint kéziratos költeményeit mutatjuk be.
2016.03.09.
A Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára szeretettel várja az óvodás korú kicsiket és az 1-2. osztályos kisiskolásokat március hónapban egy közösen egyeztetett időpontban, hogy új formában, együtt emlékezzünk az 1848-as pesti forradalomra és a szabadságharcra.
2016.03.08.
2016. március 2. és 5. között Uğur Ünal, a Török Állami Levéltár főigazgatója és Mümin Yildiztaş levéltáros a kétoldalú levéltári kapcsolatok fejlesztése érdekében szakmai látogatáson vettek részt Budapesten.
2016.03.03.
2016. február 29-én együttműködési megállapodást írt alá Mikó Zsuzsanna, a Magyar Nemzeti Levéltár főigazgatója és Gjet Ndoj az Albán Levéltárak Igazgatóságának részéről Tiranában.
Pro Archivo Regni 2016
2016.03.03.
Vetró Ferencné, a Főigazgató-helyettesi Titkárság munkatársa kapta a 2016-os Pro Archivo Regni díjat. Az elismerést Rácz György, a Magyar Nemzeti Levéltár főigazgató-helyettese adta át.
2016.03.03.
Mindszenty József esztergomi érsek a 20. századi magyar történelem egyik legjelentősebb alakja volt. A saját kezű aláírással ellátott dokumentumot ezúttal a virtuális kiállításon mutatjuk be, amely kapcsolódik a „Nyomot hagytak. Évszázadok – Személyiségek – Aláírások” című, március 15-én nyíló kiállításhoz.
2016.03.02.
Az Országos Levéltár ismét kalandos időutazásra hívta a kicsiket és a nagyokat a Bécsi kapu téri épületébe. Kézműves foglalkozással, fejtörőkkel, játékos feladatokkal és eredeti '48-as iratok bemutatásával vártuk a látogatókat. Ezen a napon nyílt meg a nagyközönség számára a "Nyomot Hagytak" című kiállításunk, amely március 15-én ingyenesen volt látogatható.
2016.03.01.
A Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára és az MNL Veszprém Megyei Levéltára együttműködésével megrendezésre került a "Hetet egy csapásra" Könyvszemle és bemutató.
Műhelykonferencia
2016.02.25.
Tisztelettel meghívjuk Önt az 2016. március 10-én megrendezésre kerülő Adatbázisok a kora újkori és újkori társadalomtörténeti kutatásokban című műhelykonferenciára.

Pages