Találatok

Típus: Szöveges tartalom
A kommunista diktatúrák emléknapja kapcsán ezen a héten a Rajk László elleni per iratai segítségével idézzük fel a diktatorikus rendszer egyik legmegrázóbb eseményét.
Típus: Hír
Megköszönte négy közösségi segédletkészítő munkáját hétfőn délután a Magyar Nemzeti Levéltár, az önkéntesek az állami anyakönyvek gépi feldolgozásához készítettek tanítóanyagot. A közösségi segédletkészítőknek raktárlátogatást szerveztek, emellett a munkájukat ajándékutalványokkal ismerték el.
Típus: Hír
Típus: Szöveges tartalom
A modern levéltári technológiákról, az új irányokról és kutatási lehetőségekről tartanak előadást a Magyar Nemzeti Levéltár (MNL) munkatársai március 8-án Kolozsváron, a Babes-Bolyai Tudományegyetemen.
Típus: Hír
Típus: Szöveges tartalom
Március 6-án (szerdán) filmforgatás miatt 12.00 órától a Magyar Nemzeti Levéltár Bécsi kapu téri épületének csak a hátsó, Anjou bástya felöli bejárata használható. Amennyiben lehetőségük van, kérjük érkezzenek meg még 12 óra előtt. Az okozott kényelmetlenségért szíves elnézésüket kérjük.
Típus: Hír
A szabadság összeköt címmel családi napot szervez a Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára március 15-én a Bécsi kapu téri palotában. A nemzeti ünnep alkalmából ismét időutazásra várják az érdeklődőket, akik izgalmas feladatokon keresztül és egy rendhagyó kamarakiállítás segítségével pillanthatnak be Petőfi Sándor és kortársai életébe, valamint az 1848–49-es év eseményeibe. A délután folyamán színdarabbal is készülnek a látogatóknak.
Típus: Hír
Ezen a héten a borosjenői Bornemissza família két generációjának lakodalmi meghívóiból válogattunk. Ezek segítségével megismerhetjük a család férfi és női tagjainak házasodási szokásait, sőt választ kaphatunk azokra a kérdésekre is, milyen volt a család által követett házasodási stratégia, miként alakították és erősítették tudatosan a rokoni kapcsolatokat.
Típus: Hír
Folytatódtak ebben az évben is a gasztroséták programjai a Magyar Nemzeti Levéltár Bécsi kapu téri palotájában, ahol idén márciusban, két hétvégén, összesen négy csoportot fogadnak. Idén is komoly érdeklődés kíséri a rendezvényeket.
Típus: Hír
A befogadó állam – A Török Birodalomba irányuló magyar emigrációk (1691-1956) címmel nyílik meg a Magyar Nemzeti Levéltár vándorkiállítása március 13-án Isztambulban. A magyar-török kulturális évadhoz kapcsolódó tárlatnak a Liszt Intézet-Magyar Kulturális Központ ad otthont április 30-ig.
Típus: Hír
Nagyon komoly, frissen publikált adatbázisban böngészhetnek mostantól információk után azok a családtörténet-kutatók, akik a 19. század végén Miskolcon élt felmenőket keresnek, illetve azok a főként helytörténészek is kincsekre lelhetnek, akik a borsodi vármegyeszékhely múltját, korábbi lakóinak életét igyekeznek aprólékosan feltérképezni.
Típus: Hír
A Rákosi-diktatúra kiépülésének egyik szimbolikus aktusa volt, amikor a Magyar Kommunista Párt és a Szociáldemokrata Párt 1948. június 12-én kimondta egyesülését, létrehozva a Magyar Dolgozók Pártját. A felek egyenragúsága azonban csak látszólagos volt. A színfalak mögött megkérdőjelezhetetlen kommunista irányítás és szigorú ellenőrzés mellett zajlottak az események, melyek végső célja a rivális munkáspárt felszámolása volt, amit összekötöttek a szociáldemokraták megfélemlítésével, a nem elég együttműködő tagok tömeges kizárásával. Az alábbi forrásválogatással ezen több hónapon át húzódó folyamat kulisszatitkaiba engedünk bepillantást.
Típus: Hír
Típus: Szöveges tartalom
2024. március 6-án és 8-án a Kassai Úti Angol-Magyar Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola 1. b és 2. b osztályos tanulói ismerkedtek levéltárunkkal, gyűjteményünk értékes és érdekes darabjaival.
Típus: Hír

Pages