NŐTÖRTÉNETI MOZAIKOK - NŐK A CSALÁDBAN
NŐK A CSALÁDBAN
A nő „rendeltetetésének eszményi magaslatát akkor éri el, ha bölcsőt ringat, vagy ha balzsamot csepegtet” – olvasható a századfordulós kecskeméti sajtó hasábjain a helyi társadalom egyik véleményformáló személyiségének gondolata. Erre a szerepre: a háztartás ellátására és a gyermekek felnevelésére készítették a lányokat kicsiny koruktól kezdve, így az „asszonyi tudományok” elsajátításán túl – a legfelsőbb társadalmi rétegeket kivéve – sokáig nem tulajdonítottak különösebb jelentőséget a műveltségnek. A felnőttkorba lépő fiatalok, a fiúk és a lányok is, házasság és családalapítás révén nyerhették el méltó helyüket a közösségben, de egy asszony – sokak szemében – csak férje által számított „valakinek”. A párválasztás hátterében sokszor húzódtak egzisztenciális vagy egyéb családi szándékok, a házasság pedig szent és sérthetetlen entitásként az eljövendő generációk jövőjének zálogát jelentette. 18. századi eleink féltve őrködtek tehát e társadalmi intézmény épségén, és a házasságtörést a legkeményebb büntetéssel: halállal torolták meg, ugyanakkor a törvényesített köteléken kívüli szerelmi kapcsolatokat is szigorúan büntették. A házasságok felbontása a 19. századig nem volt gyakori, helyette a megromlott életközösség fenntartását szorgalmazták. Erről tanúskodnak 18. századi reverzálisaink, amelyekben a vétkes fél ígéretet tett a megjavulásra. A móringlevelek és a házassági szerződések a jegyesek által a házasságba vitt anyagiakat rögzítették, és szintén a javak birtoklására, elosztására, illetve a nők családon belüli pozíciójára vonatkozó források a végrendeletek, a különböző, családon belüli egyezségek, eltartási szerződések. A vagyonosabb családokban a nők férjük halála után nemcsak javait, hanem társadalmi pozícióját, vállalkozását is megörökölhették, míg a kevésbé módosak számára a házastárs elvesztése a teljes egzisztenciális ellehetetlenülést hozhatta el.
A képre kattintva tovább nagyítható a tabló!
 | |
 | |
 |
