Béla, a „bajnok” koronát kapott, Szekszárdon apátságot alapított
A lengyel földön menedéket találó Béláról a hagyomány csodás lovagi történetet őrzött meg – ismertetett egy epizódot az igazgató-főlevéltáros, dr. Várady Zoltán. A magyar vitéz a lengyel uralkodó nevében legyőzte a pomerán vezért, és elnyerte az 1024 és 1034 között uralkodó II. Mieszko király leányának a kezét.
Dr. Várady Zoltán főlevéltáros, igazgató I. Béla király szekszárdi szobránál
Fotós: Makovics Kornél
– Talán a keresztséget is itt vette fel új nevével, az Adalberttel együtt – folytatta dr. Várady Zoltán. – Egyértelmű, hogy vitézsége és katonai képességei miatt ragadhatott rá a „bajnok” jelző. Kázmér fejedelemsége (1034-1058) idején támogatta sógora országegyesítő politikáját.
Magyarországon 1046-ban mozgolódás támadt. A Péter király és a német befolyás elleni felkelők Béla testvéreit, Endrét és Leventét hazahívták Kijevből. Ám a régi rend visszaállítását célul kitűző Vata-féle pogánylázadást az orosz kísérettel hazatérő András leverte. 1047-ben meghalt Levente, így András lett az új király, aki folytatta Szent István művét.
– Ehhez a munkához segítségre volt szüksége – húzta alá az igazgató. – Ezért 1048 körül hazahívta lengyel földről Bélát, és kialakította számára a dukátust Nyitra és Várad központtal. Ez uralkodói hatáskört jelentett az ország nagyjából egyharmadán, ezeket a területeket Béla mint herceg – dux – kormányozta. A királyi seregek vezetését is Béla vette át.
András király voltaképpen társuralkodóvá tette Béla herceget, aki széles jogkört kapott bátyjától: ő rendelkezhetett a neki jutott országrészben a királyi birtokokkal, népekkel és jövedelmekkel, s még pénzt is verethetett, jóllehet a pénzverés a mindenkori magyar uralkodó felségjoga volt.
A német császári hadak korábbi és várható támadásai miatt elsődleges külpolitikai célkitűzéssé vált a nyugati szomszéddal való békés viszony kiépítése. Ennek érdekében 1057-ben I. András királlyá koronáztatta fiát, a gyermek Salamont, majd 1058-ban békét kötött IV. Henrik német királlyal, akinek húgát, Juditot eljegyezték Salamonnal.
Ekkor alakult ki az ellentét András és Béla között. Hiszen a herceg, az ország egyharmadának uraként s egykor kijelölt trónörökösként joggal érezte mellőzöttnek magát. A király, biztosítandó Salamon trónöröklését, nyílt színvallásra kényszerítette Bélát.
Ezt örökítette meg a híres „korona és kard” jelenet, amely a Tisza melletti Várkony királyi udvarházában történt. A krónika szerint egy jó embere, Miklós ispán súgta meg Bélának, mielőtt betegen fekvő bátyja szobájába lépett, hogy ne a koronát, hanem a hercegség szimbólumát, azaz a kardot válassza. Ha nem így tett volna, a függöny mögött rejtőzködő testőrök azonnal végeztek volna vele.
Mindenesetre Béla a jelenet után jobbnak látta Lengyelországba menekülni.
– Az ellentét végül trónharccá fajult – mutatott rá dr. Várady Zoltán. – Béla 1060-ban lengyel seregek élén tért vissza. A Tisza vidékén összecsapott a németek által támogatott Andrással, akit legyőzött. Lova ledobta a sebesült Andrást, a király Béla fogságába esett, majd hamarosan meghalt. Tihanyban, az általa 1055-ben alapított bencés apátságban temették el. Béla herceget pedig 1060. december 6-án Székesfehérvárott királlyá koronázták. Szekszárdi kötődését jelzi az 1061-ben itt alapított bencés apátság. Ennek konventje később annak köszönhette tekintélyét, hogy az összes szomszédos vármegyére is kiterjedő hatáskörű hiteles helyként működött.
I. Béla király jó minőségű ezüstdénárt veretett, ezzel hozzájárult a kereskedelem biztonságához. Pénzének felirata, a Bela rex-Sancta Maria jól jelzi a Szent István-i örökség teljes vállalását, Szűz Mária kultuszával együtt.
A sors nem engedélyezett számára hosszas uralkodást a magyar trónon. 1063-ban a német támadás kivédésének tervezése közben rejtélyes és szerencsétlen sérülést szenvedett: a dömösi kúriában összedőlt alatta a trónemelvény. Súlyosan megsebesült, így vonult Moson felé a betörő német csapatok ellen. Ám útközben, szeptember 11-én meghalt.
Az általa alapított Szent Megváltó bencés apátságban akarták eltemetni, de ez még nem volt készen. Így feltehetőleg a szekszárdi, akkori plébániatemplomban helyezték nyugalomra, de a pontos helyszín máig ismeretlen. Sírja a vármegyeháza reformkori építésekor és az apátság 1960-as évek végi feltárásakor sem került elő.
Teol cikk:
Új hozzászólás