Kincsestár

Karika Tímea levéltáros asszisztens
2021.05.27.
Száznegyvenegy évvel ezelőtt született gróf Jankovich-Bésán Endréné Szentkereszty Janka bárónő, az elfeledett „magyar nagyasszony”. Rövidre szabott élete során oly sokféle módon nyújtott önzetlen segítséget olyan nagyszámú rászorulónak, hogy szinte hihetetlen: személyének, munkásságának nyomai mára szinte teljesen eltűntek a köztudatból. Jelen írással előtte kívánunk tisztelegni, főként első világháborús filantróp tevékenységét megidézve.
Barta Tamás levéltáros
2021.04.29.
Az 1986. év egyik legtragikusabb eseménye valószínűleg a Csernobili Lenin Atomerőmű katasztrófája volt. Az esemény 35. évfordulóján Levéltárunkban található dokumentumok segítségével megpróbáljuk bemutatni, hogyan érzékelték ezt az egész világot izgalomban tartó tragédiát Veszprém megye lakosai, és hogyan reagáltak az eseménnyel kapcsolatos, sokszor hiányos és bizonytalan tájékoztatásra. Kétrészes közleményünk első részében a sajtót, a nyilvános híradásokat mutattuk be, a mostani részben pedig az akkori állampárt, a Magyar Szocialista Munkáspárt (MSzMP) különböző helyi szervezeteinek titkos jelentéseiből válogatunk.
Pákozdi Éva Szilvia levéltári könyvtáros
2021.04.26.
A csernobili atomreaktor-baleset 35. évfordulója kapcsán két részes írásban mutatjuk be a korabeli viszonyokat, az eseményekhez kapcsolódó tájékoztatást és tájékozódás lehetőségeit Veszprém megyében, valamint a helyi lakosság reakcióit. A sorozat első írásában a nyilvános híradásokról és a helyi sajtó hírekről adunk képet, amíg a második írásban az MSZMP Archívumban fennmaradt hangulatjelentések alapján a lakosság által érzékelt valóságot próbáljuk meg rekonstruálni.
Barta Tamás levéltáros
2021.03.12.
Az 1848-as forradalom egyik jellegzetes eredménye volt a Nemzetőrség létrehozása, amely egy általános állampolgári részvételen alapuló rendvédelmi szerv volt, ugyanakkor kivette részét a szabadságharcból, azaz a külső ellenség elleni védelemből is. Levéltárunk a forradalom és szabadságharc évfordulóján ennek a testületnek, a Veszprém megyei Nemzetőrségnek a dokumentumaiból mutat be néhányat, amelyekből kiderülhet, hogy a haza védelme egyáltalán nem volt egyszerű feladat, és hogy a hirtelen fegyverbe állított polgároknak mennyi nehézséggel (és nem is mindig csak az ellenséges fegyverekkel) kellett szembenézniük az új, számukra szokatlan helyzetben.
Karika Tímea levéltáros asszisztens
2021.01.22.
A Magyar Kultúra Napja alkalmából egy olyan levelezést mutatunk be levéltárunk anyagából, amelynek segítségével képet kaphatunk egy máig kiadatlan irodalmi mű sorsának bizonyos részleteiről.
Pákozdi Éva Szilvia levéltári könyvtáros
2020.12.14.
Idén kétszáz éve, hogy 1820. december 13-án elhunyt gróf Széchényi Ferenc nemzeti közgyűjteményünk (könyvtárunk és múzeumunk) alapítója, a 18-19. század fordulójának bőkezű mecénása, aki elsőként tűzte ki célul a hungarika irodalom összegyűjtését és ajánlotta fel könyvtárát a hazai tudományos közönségnek.
Barta Tamás levéltáros
2020.11.26.
Az 1956-os forradalom az ország népének széles rétegeit mozgatta meg, valahogyan mindenkinek viszonyulnia kellett hozzá. Miután a szovjet csapatok elfojtották a felkelők fegyveres, majd a Kádár-ellenkormány hatóságai a munkástanácsok fegyvertelen ellenállását is, hatalmi át- és visszarendeződés következett be, és nem sokkal később megkezdődött a megtorlás, amelyet jónéhány helyen nem is csak a politika, hanem a személyes bosszúállás is motivált.
Boross István levéltár-igazgató, főlevéltáros
2020.10.26.
Az 1956-os forradalom és szabadságharc tiszteletére a veszprémi történéseket idézzük fel néhány levéltárunkban őrzött fotó és dokumentum segítségével.
Nagy Balázs Vince főlevéltáros
2020.09.30.
Az 1930-as években Veszprém város vezetése különböző módokon próbált segíteni az 1929. évi gazdasági világválság magyarországi hatásai miatt nehéz helyzetbe került veszprémi családokon. A kormány, a városi elöljárók, az egyházi vezetők segélyeken, természetbeni és anyagi támogatásokon keresztül, valamint a helyi gazdaság megsegítése és munkahelyteremtés által igyekeztek a nehéz helyzetbe kerül embereknek kiutat mutatni. Az országos szinten működő ínségakciók is ezt a célt szolgálták, amelyhez Veszprém is csatlakozott.
Pákozdi Éva Szilvia levéltári könyvtáros
2020.07.14.
A gyógyvizek és gyógyfürdők népszerűsége, a fürdőzés, mint a szórakozás egyik formájának általánossá válása a 19. század második felére új időszaki kiadványtípusok megjelenését hozta magával. A fürdői újságok különféle típusainak célja változatos volt: a szakmai információk megosztásától a nagyközönség szórakoztatásáig. Ez utóbbi típusba tartozik szakkönyvtárunk kincse, a NAYAD.

Seiten