Talán nem túlzás azt állítani, hogy Tiszakürt egyik legjelentősebb református lelkipásztora Dr. Tóth Dezső volt. Ezt a megtisztelő címet többek között azzal érdemelte ki, hogy nem csak lelkészi teendőit látta el maradéktalanul 1932 és 1964 között, hanem kiterjedt történeti kutatásokat is folytatott. Az 1940-es években jelent meg A Hevesnagykunsági Református Egyházmegye múltja című, két kötetes fő műve, de nagyon kiterjedt és alapos kutatásokat végzett Tiszakürt helytörténetét illetően is. Annales Reformatae Ecclesiae Tiszakürtiensis címmel 1949-ben megírta a Tisza menti református település históriáját. Munkáihoz sok eredeti forrást használt, amelyeket szívesen gyűjtött is. Gyűjtéseinek egy része ma az MNL Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltárának állományát képezi. E dokumentumok között található az a részletekben gazdag leírás, amely Tiszakürt második világháborús történetét tárja elénk, és amelyet szeptember hónap dokumentumaként ismerhet meg az érdeklődő olvasó.

1990. december 27-én Dr. Chikán Csaba és Magony László alapítványt hoztak létre Mozgáskorlátozottak Nemzetközi Fotó- és Színesdia Pályázata (MONFODI) néven a mozgáskorlátozott emberek ösztönzésére és segítésére, alkotó erejük, tehetségük kibontakoztatására a fotóművészet eszközeivel; értékeik, műveik bemutatására; ezáltal társadalmi elfogadásuk, beilleszkedésük és az emberi viszonyokban egyenjogú részvételük előmozdítása céljából. A szolnoki székhelyű alapítványt kuratórium kezelte Magony László elnökletével. A Kuratórium az alapítvány terhére kétévenként nemzetközi fotó- és színesdia pályázatot hirdetett, valamint kiállításokat, fotóstáborokat, továbbképzési alkalmakat szervezett a mozgáskorlátozottak részére, alkotásaikból kiadványokat állított össze és forgalmazta azokat.

A hazai május elsejék és a szakszervezetek fordulatos története, mint cseppben a tenger, esszenciáját adja 20. századi történelmünk alakulásának. A századfordulón még a munkásmozgalom harcos erődemonstrációjának számított, a két világháború között szabadon megünnepelni nem lehetett, majd 1945-től legálissá vált, 1948 után pedig sokak számára kötelezővé. Az alábbiakban visszaemlékezések és fényképek segítségével villantunk fel érdekes epizódokat a 45 előtti és utáni május elsejék és a szakszervezeti mozgalom jellegének változásáról, személyes sorsokra és Szolnok életére gyakorolt hatásáról.

Utcáink, tereink és közintézményeink megnevezését nem lehetett és ma sem lehet függetleníteni az éppen aktuális korszaktól. A politikai névadások már a 19. században elkezdődtek, folytatódtak a két világháború között, majd elsöprő erővel jelentkeztek 1945 után. A munkásmozgalomhoz kötődő, az átértelmezett történelmi múlthoz jobban passzoló „példaképek” termelőszövetkezetek, munkásőr-alakulatok és úttörőcsapatok (jelen sorok szerzője messzeringó gyermekkorában a 4601. számú Hoksári János Úttörőcsapat tagja volt) jelöléseként is hasznosultak.