május

Könyvtárunk helytörténeti szakcsoportjának egyik pótolhatatlan kiadványa

Dr. Pataki József: Tolna megyei kalauz

Szekszárd, 1967.

 

 Pataki József (1912.  – 1985.)

 középiskolai tanár, helytörténész, földrajztudós, természetjáró.

Vasutas családba született; Barcson járt elemi iskolába, Szekszárdon a Garay János Gimnáziumban érettségizett, 1931-ben.

Pécsett, az Erzsébet Tudományegyetemen tanult tovább, történelem-földrajz szakon. A Sárköz népességtörténetéről írta doktori értekezését – ezzel a munkájával Kovács Imre nagyrabecsülését vívta ki. A Földrajzi Intézet adjunktusaként dolgozott. Később jogi végzettséget is szerzett.

A második világháborúban szovjet hadifogságba került, ott tanult meg oroszul. 1949-ben hazatért, a Garay János Gimnázium tanára, 1951–1953 között igazgatója lett. 1956. október végén - féltve őket - diákjait elkísérte egy felvonulásra: megtorlásként eltiltották a történelem tanításától; ezután kényszerűségből oroszt tanított, hasznosítva a fogsága idején szerzett nyelvtudását.

Szenvedélyes természetjáróként rendszeresen vezetett gyalogos és kerékpáros túrákat, még 1972-es nyugdíjba vonulása után is.

Művei

    A Sárköz gazdasági és településföldrajza. Pécs, 1936

    A Sárköz természeti földrajza. Szekszárd, 1954

    Tolna megyei kalauz. Szekszárd, 1967, Tolna Megyei Idegenforgalmi Hivatal

Emlékezete

Az Óbányai-völgyben (Kelet-Mecsek), Óbányától kb. 1,5 km-re turistaház viseli a nevét – a Tolna Megyei Természetbarát Szövetség minden év februárjában emléktúrát szervez ide.