200 éve született Vas Gereben

2023.04.19.

VAS GEREBEN

A Tolna megyei Fürgeden, 1823. április 7-én született író még Radákovits József néven járta iskoláit, Vas Gerebenként lett az irodalom barátainak egyik kedvenc írójává. Rossznyelvek szerint tüskés természete miatt akasztottak rá barátai az ismert kerti szemszámról – a gereblyéről – gúnynevet, amit furcsa módon ő is elfogadott, megkedvelt. „Minden gondolatán látszik, hogy magyar ember” – írták róla csodálói. Most, születésének kétszázadik évfordulóján ebben a pár soros megemlékezésben idézzük fel, mint vélekedett erről ő maga: „Mikor körülöttem annyi embert keseregni látok, mert ostoba vágyait nem adta meg a sors, lelkemnek megnyílik az a boldogság, hogy kincs vagyok magamnak: mert én is magyar vagyok.” Viszonylag rövid és zaklatott életidő adatott számára, de alkotásai megőrizték őt számunkra. Végzetesnek bizonyult az a nap Bécsben, amikor betért a gyógyszertárba egy pohár vízért, ott halt meg 45 éves korában (1868. január 26.).

1909.: Gróf Zichy Gyula pécsi püspök látogatásakor még állt az íróról elnevezett, szülőhelyéhez közeli tölgyfa.

 

Kaczián János

nyugalmazott népművelő - levéltáros

 

Utolsó frissítés:

2023.04.20.

Új hozzászólás

A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges