Jelenlegi hely

Lezárult a Közönségszolgálati terek fejlesztése projektünk

2023.08.31.

Kutató- és kiállító/konferenciatermünkbe 49 széket tudtunk beszerezni. Ez a bútorzat jelentősen növelte az intézményünkben rendezvényeken vagy kutatóként tartózkodók biztonságát és kényelmét. 2023 során már eddig is számos alkalommal több százan használták őket.

A konferenciapulpitus is hasznosnak bizonyult. Nemcsak az előadóknak nyújt segítséget, hanem rögzített helyzete miatt a videofelvételek esetében is jó szolgálatot tesz.

A hangtechnikai rendszer kiépítése lehetővé tette, hogy a rendezvényeinken elhangzó előadások minden érdeklődő számára tisztán érthetőek és igényesen rögzíthetők legyenek. A hangosítással a levéltár-pedagógiai foglalkozásokon egyszerre részt vevők számát emelni tudtuk.

A digitális technikát felhasználva a két tévé segítségével látogatóink rövidesen egy (majd idővel számos újabb) kiállítást tekinthetnek meg. A jelen fejlesztés keretében beszerzett tévéken keresztül látogatóink különleges levéltári iratanyagainkba nyerhetnek betekintést, amelyek kiállítására a hagyományos eszközökkel csak korlátozottan lenne lehetőségünk. Mindkét készülékhez kerekeken mozgatható állványt is beszereztünk, így épületeinken belül szinte bárhol képesek vagyunk extra „látványosságokkal” szolgálni.

Az eszközöket a beérkezési sorrendjükben kezdtük használni. 2023 tavaszán és nyarán, két levéltári napon, három levéltári estés előadáson, egy levéltár-pedagógiai foglalkozáson és egy könyvbemutatón vettük igénybe őket.

 

A fejlesztéshez a Nemzeti Kulturális Alap Könyvtárak és Levéltárak Kollégiuma döntése alapján a Támogatáskezelő 2 500 000 forinttal járult hozzá. Azonosítószáma 208105/11.

 

Ezúton is köszönjük a támogatást!

 

 

Polgár Tamás

levéltár-igazgató

 

 

Képek az újonnan berendezett helyiségekről
(Fejes László felvételei)

 

Kutatótermünk az új székekkel

 

 

Kiállító/konferenciatermünk a fejlesztés után

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 


 

 

Utolsó frissítés:

2023.09.06.

Új hozzászólás

A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges