Jelenlegi hely
„Szégyenteljes sors az osztályrészünk”
Arra kérték Nagykőrös városát, hogy változtassanak a gyakorlaton, vagyis a kéjnők a kórházi ellátás után maguk fizessék ki a felmerülő kiadásaikat, ami nemcsak az anyagi csődtől mentené meg a bordélyokat üzemeltető tulajdonosokat, hanem egészségügyi szempontból is megtérülne, mivel ezáltal sokkal nagyobb figyelmet fordítanának egészségi állapotukra.
A beadott kérelmet a Városi Tanács a 6254/1885 sz. alatt kelt határozattal elutasította, egyfelől arra hivatkozva, miszerint a múltban a kórházigazgató, a városi orvos és a kéjhölgytartók között létrejött egy olyan szóbeli megállapodás, hogy a gyógykezelésen résztvevő személyek után a bordélytulajdonosok fizetik meg az esetlegesen keletkező díjakat. A megállapodás elismeréseként a felvételi íven a prostituált neve alá az őt foglalkoztató tulajdonos neve került. Másfelől a végzésben indokként felhozták, hogy a kéjnők gyógyításánál a kórházi felügyeletet csak nagyobb városok tudják problémamentesen megoldani.
A város által hozott döntésbe, ahogy az várható volt a tulajdonosok nem nyugodtak bele és éltek a fellebbezés adta lehetőséggel. Indoklásként hosszasan kifejtették: „számtalan eset van, midőn a kiváltott kéjnők a betegséget magokkal hozva tőlünk rögtön a kórházba kerülnek s mi a kivásárlási áron felül még a gyógyítási költségekkel is zaklattatunk, pedig anyagi tönkrejutásunkat ezen költségnek egyik része is elődizéheti, különösen ha tekintetbe vesszük azon óriási összeget, melyet még ezeken felül adóban fizetnünk kell.” Ezt követően rövidesen másodfokon eljuttattak egy beadványt a Belügyminisztériumba, a levél teljes terjedelme itt olvasható:
„Nagyméltóságú Miniszter Úr”
„Tisztelettel alolirtaknak (sic!) azon szégyenteljes sors az osztályrészünk, hogy kocsma-iparnak űzése mellett kéjnők tartásával is foglalkozunk. E társadalmi állásnak súlyát és nehézségeit, eléggé tapasztaljuk akkor, midőn a közvélemény minket erkölcsileg elítél, s a tisztességesebb osztályok közül mintegy kizártnak tekint: - nem csoda tehát, ha ily nehézségekkel való küzdés mellett annál inkább ragaszkodunk azon jogainkhoz, melyeket nekünk a törvény biztosít.
Ilyen jogunknak megvédése végett bátorkodunk most is Nagyméltóságodhoz fordulni.
Ugyanis Nagykőrös városnak közönsége azon gyakorlatot követi már évek óta, hogy ha nálunk valamely kéjnő bujakorban megbetegszik, és a városi kórházban ápoltatik: - a gyógyítási és ápolási költségeket mi rajtunk hatja be. A mi alázatos véleményünk szerint ezen gyakorlat a törvénynek meg nem felel, ugyanis ránk az 1875: III. 1. czikk 1§. d) pontja nem alkalmazható, mert mi a kéjnőkkel nem állunk olyan viszonyban, mint a cselédtartó és a munkaadó áll cselédével és munkásaival, de ha viszonyunk e törvényszakasz alá vonatnék is, akkor is csak oly betegüléseknél volna az alkalmazható, melyek nem bujakóros természetűek.
Bujakóros betegeknél a gyógyítási költségek megtérítéséről a fenti törvényczikk 4§. b) pontja intézkedvén, oly betegek után mi semmi esetben tehát az 1§. d) pontban említett 30 napon belül is, nem vagyunk fizetésre kötelezhetők.
Midőn tehát a városi hatóság ilyen betegek után is tőlünk hajtja be a gyógyítási vagy ápolási díjakat: nem a törvénynek megfelelően jár el.
E gyakorlatnak megváltoztatása iránt mi a városi tanácshoz 1885 évi 7769. szám alatt kérvényt adtunk be, de annak semmi foganatja nem lett.
Foglalkozásunkat bárminőnek tekinti is a társadalom: tiltva nincs az; és így reményljük (sic!), hogy a meghozott országos törvénynek az oltalma és ereje kiterjed mi reánk is.
Alázattal fordulunk tehát Nagyméltóságodhoz: méltóztatassék intézkedni, és elrendelni, hogy kórházban ápolt bujakóros betegek után a gyógyítási költségek ezután ne hajtassanak be mi tőlünk, hanem a költségek behajtására nézve a törvény alkalmaztassék.
Maradván Nagyméltóságodnak,
alázatos szolgája
Vágner Ferenczné Bíró Rozália
Csihalik Péterné
Klein Jakab
Kis László
Alapjában véve bízonyíthatóan komoly problémát jelentett a tulajdonosok számára a nemi betegségben szenvedők kórházi költsége, ugyanis erről évekre lebontva kimutatások is készültek.
A belügyminiszternek, aki ekkoriban nem mellékesen Tisza Kálmán volt, valószínűleg fontosabb megoldandó problémái is lehettek, mivel az ügyet Földváry Mihály, Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegye alispáni hivatalához utalták át további megfontolásra és tárgyalásra. Az ügyben érdemi döntés azonban még 1 év elteltével sem született, emiatt a bordélyháztulajdonosok újabb lépésre szánták el magukat. Felkerték Hoffer László nagykőrösi ügyvédet, aki a Belügyminisztérium felé egy újabb beadványt jutatott el, amelyben a szóban forgó eset mihamarabbi előmozdítását szorgalmazta
Nagykőrös Város Tanács 1886. április 21-én másodfokon újratárgyalta a kérdéses ügyet, amelynek kapcsán végül kedvező elbírálás született. A határozat szerint a város elöljárói utasították a a kórház igazgatóját, hogy a nemi betegségben szenvedők után felmerülő ápolási költségeket a jövőben kizárólag az ápolt terhére vagy a fizetőképes családtagjai, rokonai részére legyen kiutalva, illetve kimondták azt is, ha ezt valami oknál fogva nem sikerülne behajtani, akkor a követendő eljárás szerint a költségek államkincstár terhére számolandók fel.
*Kiegészítés: A szifilisz (syphilis, lues), másnéven bujakór, bujasenyv szexuális úton terjedő, idült lefolyású, fertőző nemi betegség.A századfordulón a klasszikus nemi úton terjedő betegségek közé a szifiliszen, másnéven a bujakóron a kankót (tripper, gonorrhoea) és a lágyfekélyt (ulcus molle) sorolták. Bővebben lásd, Forrai Judit: A bujakór története. Rubicon, 1998. 6. sz. 21–23. és uő: Nemibetegségek és prostitúció elleni küzdelem rendészeti és egészségnevelési módszerekkel a XVIII. századtól a kiegyezésig (szemelvények). Egészségnevelés, 1990. május–június, 129–132.
írta: Pálfi Ádám
Új hozzászólás
A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges