Ennek nyomán került elő a közelmúltban Rexa Dezső, Pest vármegyei főlevéltárnok iratai közül Szemere Miklós Kazinczy Gábornak (Kazinczy Ferenc unokaöccse) szóló levele, melyben a Petőfivel való vitáját írja le részletekbe menően. Szemere rendkívül kiterjedt levelezést folytatott, nemcsak kapcsolatban állt, hanem sok esetben baráti viszonyban volt kora számos meghatározó irodalmi vagy politikai alakjával. Így lehetett az egyik legaktívabb levelezőpartnere Erdélyi Jánosnak, Tompa Mihálynak, Vörösmarty Mihálynak, Császár Ferencnek vagy Sárosi Gyulának, míg a politikai életből rokonát, Szemere Bertalant vagy Kossuth Lajost érdemes említeni. A szóban forgó levél egy másolat, amelynek eredetijét jelenleg a Magyar Tudományos Akadémia Könyvtárának kézirattárában őrzik, a rajta szereplő dátum szerint még a forradalom és szabadságharc kitörése előtt keletkezett 1847. május 20-án.

Az irodalomtörténészek már korábban bebizonyították, hogy Petőfinek mennyire nehéz természete volt, előbb-utóbb szinte mindenkivel, a legközelebbi barátaival (Arany János, Vörösmarty Mihály) is képes volt összeveszni. A korabeli beszámolók alapján Szemere Miklóst sem kellett félteni, a hozzá közel állók érzékeny, sértődékeny személyiségnek tekintették, akit erős igazságérzete gyakran késztetett szembenállásra kortársaival. Nemcsak Petőfivel vagy Arany Jánossal akadt nézeteltérése, hanem többek között még neoabszolutizmus idején politikai vezérszerepbe emelkedő Deák Ferenccel is. Az irodalomtörténet két komolyabb literatúrai csatározását tartja számon Petőfivel 1845-ből és 1847-ből, a filológiai adatok szerint ebből az időszakból hozzáköthető egy aláírt Nyilatkozat, két névtelenül kiadott gúnyvers (A régi jó Gvadányi Petőfihez, Az agtelki barlangban) és egy rövid plágiumgyűjtemény.

A levelében barátjának többek között elmeséli, hogy múlt év tavaszán részt vett Sárosi Gyulával együtt Petőfi búcsúlakomáján. Egy kis idő múltán Petőfi az Életképek c. szépirodalmi folyóiratban a következőképpen szúr oda két jóbarátjának: „Búcsúlakomámban egy pár vidéki költő collegam is vólt, kik csupán azért vóltak akkor tájban Pesten, hogy egyik vagy másik divatlapszerkesztő által levétessék magokat”. A levél olvasása közben szembetűnő Szemere Miklós felháborodása Petőfi irányába, kihez elmondása szerint „a legőszintébb barátság” fűzte mindezidáig. A Petőfi által megfogalmazott vádat egyenesen sértőnek tekinti magára nézve, ugyanis Sárosi unszolása ellenére neki esze ágában sem volt a saját kifejezésével élve „lemázoltatni” magát, sőt a levél állítása szerint Frankenburg Adolf (Életképek szerkesztője) és Vahot Imre (Pest Divatlap szerkesztője) előtt egyenesen kijelenti, hogy elveivel ez nem összeegyeztethető. A gyanúsítás ellen kifogással él, sőt nyíltan felszólítja Petőfit, hogy állításának adjon hitelt: „Adatainak ugyan lennie kell! ha ugyan nem akar olly nemtelennek tartani, ki egy nyomorúlt elménczkedés kedvéért kész valótlan ráfogásokkal bemocskolni barátját.” Az eset elbeszélése után egy szíves tanáccsal is szolgál Petőfi számára: „A barátság kényes virág: harmatot, s nem moslékot kiván.” Majd rövidesen emlékezteti egykori barátját, hogy korábban mit is kellett kiállnia érte: példaként a Vahottal való többször összeveszés, Petőfi pénzzel való támogatása, illetve Szemere Pállal való kínos esetet hozza fel.

A levél végén elegánsan megpróbálja Kazinczy Gábor előtt megalázni és sárba tiporni Petőfi jóhírnevét a következő állításokkal: „ki olly féktelen daczos büszkére játszotta magát; ugyanaz ki a mások talpának nyalásáról ama verset írta, - végig nyalta a drámabiráló választmány talpát, bejárta hizelegve, kérve, drámája ügyében, az említettek között elleneit is. s Ki végre – mint magad is olvasád – nem pirult kijelenteni - gondolom a P.divatlapban – hogy őt nem bántotta vólna drámája megbukása is (a szinpadon) csak pénzt kapjon érette.” Befejezésként hozzáteszi még, hogy hatalmas csalódott a költőben és ez őt ért sérelmet sohasem fogja tudni megbocsátani neki.

írta: Pálfi Ádám

Jelzet: HU-MNL-PML IV. 475 f. (Rexa Dezső vármegyei főlevéltárnok hátrahagyott iratai)

írta: Pálfi Ádám

Felhasznált irodalom:

• Kerényi Ferenc: Petőfi Sándor élete és költészete, Bp., Osiris, 2008.
• Új Imre Attila: „Dölyf ellen büszkeség” - A polémikus Szemere Miklós irodalmi pályakezdésének és szociokulturális kapcsolatrendszerének filológiai tanulságai. Irodalomismeret 2021/1 sz.