Jelenlegi hely

Új időszaki kiállításunk nyílt Óhazából újhazába címmel

Szerző: Kanyó Ferenc
2018.09.19.
Szilágyi Péter, a Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkárságának miniszteri biztosa nyitotta meg a Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltárának legújabb tárlatát, amelyen bemutattuk a Mikes Kelemen Program keretében a levéltárhoz került hagyatékok legszebb és legjellemzőbb darabjaiból összeállított válogatást.

2018. szeptember 14-én egy sajtótájékoztató keretében nyílt meg az új időszaki kiállításunk, amely az Óhazából újhazába – Emberi és családi sorsok az emigrációban címet viseli. A megnyitó előtt Arany Krisztina köszönetet mondott az Országos Széchényi Könyvtárnak a szakmai együttműködésért, amit a Magyar Nemzeti Levéltár Mikes Programért felelős levéltárosaként megtapasztalhatott.

Rácz György, a Magyar Nemzeti Levéltár Országos levéltári főigazgató-helyettese az MNL nevében üdvözölte a sajtó megjelent képviselőit. Elmondta, hogy a rendezvény a Kulturális Örökség Napjai keretében valósul meg, és nem először. Egy évvel ezelőtt ugyanis már egy hasonló kiállítást rendezett a levéltár, most viszont az eltelt időnek köszönhetően sokkal több anyagból tudtak válogatni. A Magyar Nemzeti Levéltár 2015 óta közreműködik a Mikes Programban, mint levéltárszakmai koordinátor, legfontosabb feladata, hogy a programon keresztül beérkező anyagokat kutathatóvá tegye. A Mikes Program kiegészíti a Magyar Nemzeti Levéltár küldetését, és a lehető legszélesebbre veszi a magyarság történetének kereteit. A hallgatóságnak érzékeltette a gyűjtés volumenét is: most a Magyar Nemzeti Levéltárban egymás mellett lehetnek olyan iratok, amelyek több ezer kilométernyi földrajzi távolságban voltak egymástól.

Szilágyi Péter, a Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkárságának miniszteri biztosa elmondta, hogy a másodszor megtartott rendezvény jó példa a Mikes Kelemen Program működésére, amely 2010 óta tart, és amely jól reprezentálja a kormányzaton belül magasabb szintre emelt nemzetpolitikát. Bár a második világháború után az emigráció egy elhanyagolt területnek számított, 2018-ra világnemzetté vált a magyar, köszönhetően annak, hogy a különböző országok magyarságával való kapcsolattartás intézményes kereteket kapott. A Mikes Program háromszáz köbméternyi anyagot gyűjtött össze, amelyből 260 az OSZK-ba került már. A távolabbi cél, hogy létrejöjjön egy emigrációs és diaszpóra központ, amelyben egy kiállítás mutatná be, hogy kik, hogyan és miért hagyták el Magyarországot az elmúlt évszázadokban.

A hivatalos megnyitót követően a résztvevők megtekintették a kiállítást, amelyen Arany Krisztina főlevéltáros vezette végig a jelenlévő vendégeket és a sajtó képviselőit. A kiállítást a Kulturális Örökség Napjai alkalmával is meg lehetett tekinteni, de december 20-ig előzetes bejelentkezés után bárki számára látogatható. A vezetés során felhívta a figyelmet arra, hogy nemcsak a gyűjtés a levéltár célja, hiszen születtek a Mikes Programból származó anyagok alapján tanulmányok, amelyeknek egy része online is elérhető, valamint oral history interjúk is. A tárolók elsősorban a kanadai anyagból származó dokumentumokat tartalmaznak, és kronologikus, illetve tematikus rendben dolgozzák fel az emigrációba kényszerült magyarok történetét.

 
Fotó: Varga Máté

Utolsó frissítés:

2018.10.18.

Új hozzászólás

A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges