Jelenlegi hely

Múzeumok Éjszakája 2015

2015. június 20.
2015.06.04.
Levéltárunk évek óta résztvevője a Múzeumok Éjszakája rendezvény-sorozatnak. 2015-ben is – a Cseh Tamás Archívummal közösen – számos érdekes programmal vártuk vendégeinket. Programjaink a levéltár sajátosságaihoz, illetve a központilag meghirdetett tematikához („Élő Erdély”) kapcsolódtak.

Ismét sikeresek voltak a raktárlátogatások, valamint a csoportos épületvezetések, amelyek a rendezvény ideje alatt folyamatosan indultak. A földszinti új kiállítóteremben levéltár-történeti előadások hangzottak el. 2015-ben több, a Levéltár Bécsi kapu téri épületéhez és alkotóihoz köthető évfordulót ünneplünk. Közülük az első Batthyány Lajos Ernő, az utolsó nemzeti nádor halálának 250. évfordulója, akinek erélyes fellépése nyomán jött létre 1756-ban az Országos Levéltár elődje, az Archivum Regni. Hozzá és a levéltár létrejöttéhez köthető dokumentumokból állítottak össze kollégáink egy kamara-kiállítást. Ugyancsak ebben az évben emlékeztünk meg Budapest ostromának 70. évfordulójáról, amelynek során a Bécsi kapu téri palota is súlyos sérüléseket szenvedett. Munkatársaink összegyűjtötték a Levéltárról készült fotókat, és a digitalizált felvételekből egy olyan – folyamatosan változó – installációt készítettek, amely hűen tükrözte az Országos Levéltár ostrom előtti és utáni állapotát.

Az est folyamán ismét látható volt a „Bethlen Gábor és kora” című tablós kiállítás is. A gyerekprogramon különleges, történelmi ihletésű kirakók, címeres memória-, vaktérképes és kastélyos játékok várták a történelmi kalandra várókat. A kastélyos és a vaktérképes játék témája szintén Erdélyhez kapcsolódott. Az ún. „kézműves kuckóban” pedig a levéltár restaurátorai és könyvkötői segítségével a gyerekek megismerkedhettek a könyvkötészet művészetével.

Képek az eseményről:

Fotók: Czikkelyné Nagy Erika és Greksa Gábor

Erdélyhez köthető eredeti források bemutatására is sor került. Például egy nagyméretű, az 1887-es törvény alapján készült magyar–román határrendezési térképet, egy Mária Terézia által kiadott, Erdélyt fejedelmi rangra emelő aranypecsétes oklevelet láthatott a közönség.

A Bécsi kapu téri programokkal párhuzamosan szombaton és vasárnap is nyitva volt a Cseh Tamás Archívum, ahol az énekes grafikái és személyes tárgyai láthatók. A Keresztül kasul az életen Cseh Tamással című film ritkán látott film-, fénykép- és hangfelvételeket mutatott be Cseh Tamás életéről és arról a korszakról, amelyben felnőtt. A két napon Cseh Tamás egykori zenésztársai a művész kedvenc dalait elevenítették fel. Szombat este Novák János és az Ad libitum Ady dalokat adott elő, amit Másik János saját szerzeményű dalainak előadása követett, amelyeket egykoron Cseh Tamással közösen énekeltek. Vasárnap esete Víg Mihály és a Balaton együttes Bereményi Géza–Cseh Tamás dalokból összeállított műsort adott elő.

 

 

Csatolt állományok: 

Utolsó frissítés:

2016.05.02.

Új hozzászólás

A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges