Jelenlegi hely

Megjelent az ArchívNet idei első száma

2023.03.07.
Megjelent az ArchívNet 2023/1. száma! Idei első számunk szerzői: Csóka Géza, Luka Dániel, Németh László Imre és Szabó Csaba Gábor.

Tisztelt Olvasók!

A 2023-as év első ArchívNet számát olvashatják az oldalon. Az új lapszám négy forrásismertetést publikál: ezek nem alkotnak egy tematikus egységet, azonban vannak metszéspontjaik egymással. Bár egy Venn-diagramon ezek a metszetek jobban ábrázolhatók lennének, mi ezúttal szövegben mutatjuk be ezeket: két írás a római katolikus egyházhoz köthető, kettő köthető a huszadik századi magyar emigrációhoz, kettő pedig a magyarországi államszocilista időszak mindennapjaihoz.

Az időrendet követve Csóka Géza (közművelődési referens, Magyar Nemzeti Levéltár Közművelődési és Közönségkapcsolati Főosztály) forrásismertetése az első. Idén ünnepeljük Neumann János születésének 120. évfordulóját, a szerző pedig ennek okán mutatja be a tudós és Pelényi János levelezését. Neumann ugyanis arra törekedett, hogy Magyarország akkori washingtoni követét meghívja Princetonba egy előadás erejére.

Szabó Csaba Gábor (levéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Komárom-Esztergom Megyei Levéltára) forrásismertetésének origója a második világháború magyarországi harcai, amelyek nagy változást hoztak Csémpuszta életébe. A helyi káplánlak birtoklásáért folytatott hosszas küzdelem bemutatása nemcsak egy lokális problémát tár fel, hanem azt is, hogy milyen volt a korabeli államhatalom viszonya a katolikus egyházzal.

Csémpuszta lakóira is kiható politikai döntés volt a Rákosi-korszakban bevezetett kötelező beszolgáltatás, amelyet hibái miatt már 1952-ben korrigálni igyekeztek a következő évekre nézve. Luka Dániel (történész, agrártörténet kutató) a begyűjtési rendszer reformjának egyik tervezetét mutatja be írásában.

Németh László Imre (nyugalmazott lelkész, pápai prelátus) a Mindszenty Józseffel egyeztető Zágon József és a Vatikán diplomáciai szolgálatában működő Kada Lajos levelezését mutatja be. Terjedelmi okokból forrásismertetését két részre bontva jelentetjük meg. A mostani, első közlésben olyan levelek olvashatók, amelyek Zágon Mindszentyvel való viszonyát világítják meg.

Idei első számunkban publikáló szerzőinknek köszönjük a kéziratokat, egyben felhívjuk leendő szerzőink figyelmét, hogy az ArchívNet szerkesztősége idén is várja a 20. századi forrásokat ismertető írásokat gazdaság-, intézmény-, hely-, politika- és társadalomtörténeti témákban.

Budapest, 2023. március 7.

Miklós Dániel

Főszerkesztő

 

Csóka Géza: Neumann János autográf levelei a Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltárában

Neumann János születésének 120. évfordulója köszöntött ránk, és az emlékév apropóján olyan iratanyagot igyekszünk bemutatni a Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltárának megszámlálhatatlan gyűjteményei közül, amely eddig ritkán volt a reflektorfényben. Magyarország washingtoni követségének anyagai közt fennmaradt egy vékonyka dosszié, amiben Neumann autográf levelei is megtalálhatóak.

Szabó Csaba Gábor: Küzdelem a csémpusztai káplánlakért

Csémpuszta a 13. századtól 1945-ig az esztergomi érsek birtokát képezte. Az év márciusában a település nagy része leégett, a lakosság elmenekült. A második világháborút követően a megrongálódott iskolai épületbe a korábbi kántortanító és családja, illetve az újonnan betelepülő K. I. lettek elhelyezve az épületben. Nem sokkal később vette kezdetét az a több mint két évtizedes küzdelem az egyház részéről, amikor is a káplánlakás tulajdonjogát próbálták az állami szervek felé igazolni, illetve az épületben lakó másik személy folyamatos támadását és rágalmait cáfolni, és az ellenkezőjét bizonyítani.
 
 
A Rákosi-korszak egyik leggyűlöltebb emléke a kötelező beszolgáltatás volt. A sztálinista pártvezetés a beadási kötelezettséget arra használta fel, hogy az iparosítást és a mezőgazdaság kollektivizálását felgyorsítsa, illetve az azokkal szembeni ellenállást megtörje. A kommunista párt szovjet mintára a tervgazdálkodás részeként tekintett erre az állami beavatkozásra, amely az első ötéves tervben fontos szerepet kapott.
 
 
Zágon József 1962–1971 közötti levelezése a Szentszék diplomáciai szolgálatában álló Kada Lajossal értékes forrás Mindszenty József bíboros életéről.  Jelen cikkünkben ebből az anyagból közlünk levélrészleteket – terjedelmi okok miatt két részletben –, amelyek megvilágítják Zágon viszonyát Mindszenty személyéhez és annak ügyéhez.

Utolsó frissítés:

2023.05.19.

Új hozzászólás

A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges