Jelenlegi hely

Megjelent "A Kúria és elnökei" IV. kötete

2016.04.29.
A Kúria és a Legfelsőbb Bíróság múltjának történetét feltáró negyedik tanulmánykötet a XX. század első és második felének legfőbb bírósági vezetőinek életútjai közül válogat. Az 1949 előtti időszakból két kiváló kúriai elnök, Tőry Gusztáv és Osvald István személyes és szakmai életpályája kerül bemutatásra. Az 1949 utáni korszakból pedig, az ötvenes-hatvanas évek koncepciós pereiben aktív szerepet vállaló Jahner-Bakos Mihály és Szalay József, valamint a nyolcvanas évek legfelsőbb bírósági elnökének, Szilbereky Jenőnek a pályaképe tárul az olvasó elé. A magyar felsőbíráskodás legújabb kori történetéről Solt Pálnak, a Legfelsőbb Bíróság 1990 és 2002 között hivatalban volt elnökének visszaemlékezése ad átfogó képet.

2013 nyarán a Kúria és a Magyar Nemzeti Levéltár közös konferencia-sorozatot indított útjára „Életutak – pályaképek” címmel. A konferenciák előadói – e kötet szerzői – egykori kúriai elnökök életpályáját, szakmai munkásságát mutatják be, és ezzel együtt azt a történelmi korszakot és annak igazságügyi helyzetét is, amelyben az adott legfőbb bírák működtek.

A Kúria – az ország legmagasabb szintű ítélkezési fóruma – szervezetében, hatáskörében és elnevezésében is számtalan változáson ment keresztül az elmúlt évszázadok folyamán. A bíráskodási hagyományok, a jó bíróról alkotott kép és a vele szemben támasztott követelmények azonban mind a mai napig végigkísérik a Kúria törvénykezési tevékenységét.

A kúriai elnökökről szóló kötet egyfelől emléket kíván állítani e jeles bíráknak, másfelől pedig, az igazságszolgáltatás és a bírósági szervezet története iránt érdeklődő olvasóval ismerteti meg a XVIII–XX. századi felsőbírósági tradíciókat.

A kiadványok egyenként vagy az előző kötetekkel együtt csomagban az alábbi linken megrendelhetőek.

Betekintés a kiadványba:

 

Utolsó frissítés:

2020.11.19.

Új hozzászólás

A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges