Jelenlegi hely

Lezárultak a Közigazgatás-fejlesztési Operatív Program fejlesztései

Elérhetők a közigazgatási eljárásokhoz kapcsolódó digitális levéltári szolgáltatások
2020.04.01.
2020. március 31-én lezárult a Magyar Nemzeti Levéltár „Közigazgatási eljárásokhoz kapcsolódó levéltári szolgáltatás fejlesztése” elnevezésű projekt megvalósítása. Az intézmény a Közigazgatás -és Közszolgáltatás-fejlesztési Operatív Program (KÖFOP) keretében a program megvalósítására 2,612 milliárd forint vissza nem térítendő európai uniós támogatást kapott.

A projekt célja az állampolgárok és a közigazgatási intézményrendszer számára nyújtott szolgáltatások egyszerűsítése, elektronizálása és országos kiterjesztése volt. A Magyar Nemzeti Levéltár a projekt keretében olyan elektronikus szolgáltatáscsomagot alakított ki, amelynek a segítségével a hivatali ügyek intézéséhez szükséges igazoló iratokat egyszerű, gyors és hatékony módon biztosítani tudja az állampolgárok vagy a közigazgatási szervek részére.

A más nyilvántartásban nem fellelhető, nem reprodukálható iratok az egyetlen és kizárólagos lehetőséget jelentik az állampolgárok, ügyfelek, hivatalos szervek számára, hogy ügyük elintézéséhez a szükséges eljáráshoz kapcsolódó igazolásokat hitelt érdemlő módon tudják bemutatni. A levéltár által őrzött dokumentumok ezért sok esetben egyedüli lehetőségként jogbiztosító feladatot látnak el, melyek felhasználhatóak hadigondozási ügyek, nyugdíjjogosultság megállapítása és számos más közigazgatási eljárás esetében.

A projekt eredményeként lehetővé vált, hogy a jövőben az állampolgárok elektronikus úton is indíthassanak megkeresést a levéltár felé a Személyre Szabott Ügyintézési Felületen (https://szuf.magyarorszag.hu), vagy a projekt keretében teljesen megújult Elektronikus Levéltári Portálon (https://www.eleveltar.hu) keresztül. Lehetővé vált továbbá, hogy a Kormányablakokban indított állampolgári megkereséseket is elektronikus úton szolgálja ki a levéltár, ami jelentősen meggyorsítja az ügyintézést és megszünteti a személyes érintkezés szükségességét.

A Magyar Nemzeti Levéltár közigazgatási eljárásokhoz kapcsolódó elektronikus szolgáltatásait 2020. április 1-től vehetik igénybe az érdeklődők.

Utolsó frissítés:

2020.05.22.

Új hozzászólás

A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges