Nehéz szívvel, hiszen Lakos János ahhoz a nagy levéltáros generációhoz tartozott, aki 1972-es levéltárosi pályafutásának kezdete óta a levéltáros szakmáért élt és tett. Reméltük, hogy 2013-as nyugdíjba vonulása után még lesz lehetőség tanulni tőle, megszerzett tudásából, tapasztalatából tudunk még többet hasznosítani. Jó lett volna, ha tudunk még néhányszor beszélgetni, vitatkozni, szakmai ellentéteket feloldani, mint ahogy azt János aktív időszakában a Hess András téri szobájában annyiszor megtettük.

Lakos János végigjárta a levéltáros szakma lépcsőfokait, tudását a szakma gyakorlati művelésével alapozta meg. Dolgozott levéltárosként a Magyar Országos Levéltárban és a Pest Megyei Levéltárban. Vezetőként vállalt feladatot a Pest Megyei Levéltár váci fióklevéltárában, majd igazgatóhelyettesi beosztásban működött. Gyakorlati tudásának hasznosítására a levéltári terület irányítását ellátó minisztériumi szinten is lehetősége nyílt, a Művelődési, illetve Művelődési és Közoktatási Minisztérium Levéltári Osztályának főmunkatársa, később pedig helyettes vezetője volt.

Pályájának csúcsát a Magyar Országos Levéltár főigazgatói pozíciójának betöltése jelentette. Nehéz feladatot kapott: egy régi, pártállami levéltári szervezet lebontását és egy új, modern levéltári szervezeti felépítését. A Magyar Országos Levéltár és az Új Magyar Központi Levéltár egyesítésekor a minisztérium által meghirdetett pályázat útján 1992. július elsejei hatállyal elnyerte a Levéltár főigazgatói posztját, amelyet 1997. június 30-ig töltött be. Főigazgatói pályázatában hármas célt tűzött maga elé: a két levéltár összevonása ne okozzon törést a levéltári működésben, a Magyar Országos Levéltár elfoglalhassa súlyának megfelelő helyét a hazai levéltári rendszerben és a nemzetközi levéltári közéletben, a levéltár a közvélemény előtt is kellően ismert legyen. A szervezeti megújítás mellett lehetősége nyílt az Országos Levéltár új óbudai épületének birtokbavételére is. A kárpótlási törvények nyomán fókuszba került levéltár modern kori kihívásainak kezelése, az informatika és az állományvédelem területén jelentkező új elvárások megjelenése felkészült levéltári vezetőt igényelt, amelynek a miniszteri minősítés alapján tartósan magas színvonalon felelt meg.

Az 1997 utáni időszak ismételten a levéltári szakma egészét érintő feladatokat hozott számára. 1998-tól nyugdíjazásáig vezető szakfelügyelő volt, ezen funkciója révén nem volt olyan levéltári terület és levéltártípus, amelyet ne ismert volna behatóan. Szakmai jelentéseinek alapossága és pontossága sokat segített abban, hogy az egyes levéltárak megfelelő szakmai állománnyal és költségvetési támogatással működhessenek.

Lakos János fontosnak tartotta, hogy a levéltárak tudományos intézményként is működjenek, és a levéltári iratanyagra épülő magas színvonalú tudományos munkák szülessenek. Tudományos munkássága a levéltári és történeti irodalomra egyaránt kiterjedt. Összeállította a Magyar Országos Levéltár kéziratos térképeinek katalógusát, Pest megyei levéltárosként pedig a helytörténetírás támogatásához készített a kutatók számára a gyakorlatban is jól hasznosítható segédletet. A levéltári forráskiadványok között újdonságként hatott a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága 1989. évi jegyzőkönyveinek rendszerváltozást követő kiadása. Kiemelkedő forrásközlésnek számítanak a Szapáry- és a Wekerle-kormány minisztertanácsi jegyzőkönyvei 1890. és 1895. közötti kötetei is. Az oktatásban és az intézménytörténetben is alapműként forgatjuk a Magyar Országos Levéltár története című munkáját, amely méltó megemlékezés volt a levéltár 250. éves fennállásának évfordulóján. Tudományos munkái azt a hitet tükrözik, hogy a levéltárosi hivatás nem kizárólag a napi hivatali feladatok ellátásáról szól, a jelen és az utánunk jövő nemzedéknek is adnunk kell tudásunkból valami maradandót, hasznosíthatót.

Munkásságáért Lakos János több állami díjat és kitüntetést is kapott: Ember Győző, Pauler Gyula és Széchényi Ferenc-díjat vehetett át.

1993 decemberében Ember Győző ravatalánál az Országos Levéltár kapcsán a következőket mondta: Ember Győző számára az intézmény az otthont jelentette, ahol a pályafutását kezdte, és amelyhez nem lett hűtlen soha. Lakos János szintén ehhez a hűséges nemzedékhez tartozott, egész pályafutása alatt segíteni és építeni akart, szolgálatnak fogta fel a levéltárosi hivatást.

A főigazgatói tevékenységéből és a tudományos publikációiból kitűnő pontosság, hivatástudat és felelősségérzet a személyes találkozások során is világossá vált. Mindig talált időt a levéltárügy szakmai kihívásairól, problémáiról szóló beszélgetésekre, közös gondolkodásra.  Kollégákkal ugyanolyan felelősséggel és komolysággal vitatott meg levéltári jogi, szervezeti és szakmai kérdéseket, mintha saját magának kellett volna döntést hozni azokban.

Lakos János a levéltárosi pálya teljességét élhette meg, építhetett, alkothatott, és amikor úgy hozta az élet, a tudományos munkában is kiteljesedhetett. Emléke az intézménytörténetben és a tudományos életben egyaránt fennmarad.

Nyugodjék békében.

Mikó Zsuzsanna