Jelenlegi hely

In memoriam T. Varga György (1942-2021)

2021.02.17.
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy T. Varga György, a Magyar Országos Levéltár MDP és MSZMP iratok Főosztályának nyugalmazott főosztályvezetője 2021. február 14-én, életének 80. évében elhunyt.
T. Varga György 1942. január 29-én Rákospalotán született, majd itt végezte el az általános iskolát és a gimnáziumot is. 1967-ben az ELTE Bölcsészettudományi Karán szerzett magyar-történelem szakos középiskolai tanári diplomát. 1972-ben ugyanitt bölcsészdoktori fokozatot szerzett.
1976 és 1979 között elvégezte az ELTE levéltár szakát. 1976. március 8-tól 1992. június 20-ig a Párttörténeti (Politikatörténeti) Intézet archívumában dolgozott levéltárosként, az utolsó másfél évben a központi pártlevéltár vezetője volt.
1992. június 20-án került a Magyar Országos Levéltár állományába, az akkor felállított MDP-MSZMP iratok Főosztályára főosztályvezető-helyettesként. 2000. január 1-jével nevezték ki a szervezeti egység főosztályvezetőjének, mely pozíciót nyugdíjba vonulásáig, 2004 augusztusáig látta el.
Az MDP és az MSZMP iratainak, a pártállami időszak történetének egyik legjobb ismerője volt. Az MDP vezető szerveihez általa készített napirendi jegyzékeket alapvető levéltári segédletként még évtizedekig fogják használni a kutatók. 
Akik ismerték, azoknak hiányozni fognak a magyar irodalom mély ismeretéről tanúskodó beszélgetések, a helyzethez illő intellektuális humora.
 
Végső búcsúztatására a járványhelyzet miatt későbbi időpontban kerül sor.
 
 
 
 

 

Utolsó frissítés:

2023.08.03.

Új hozzászólás

A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges