Jelenlegi hely

Gasztrosztorik a levéltárból

Papíralapú időutazás
2023.02.17.
A Gasztronómia Hónapja alkalmából a Magyar Nemzeti Levéltár és a tematikus sétákat szervező Imagine Budapest ismét együttműködik. Ennek keretében egy olyan programot kínál, amely a magyarországi gasztronómiatörténet néhány fontos mozzanatát mutatja be a résztvevőknek az idén 300 éves levéltár százéves épületében.

A szervezett épületbejáráson kiderül, hogy a recepteken túl mit árulnak el a Magyar Nemzeti Levéltárban őrzött régebbi és újabb iratok a magyar gasztronómia szövevényes múltjáról. Az érdeklődők megtudhatják például, hogy régen mi volt fontos a konyhában és a vendéglátásban, a sör vagy a bor volt-e a népszerűbb ital a reformkori Pest-Budán, mennyire volt közkedvelt a manapság oly sok mindenhez használt paprika a 19. század előtt, szerették -e tejföllel a kávét, hogyan készült a sült hódfarok. A programon szó esik arról is, hogy milyen hatást gyakorolt a Monarchia konyhája Magyarország konyhájára, hogy miért kedvelték a bordalokat, illetve, hogy megfelelne-e mai ízlésünknek néhány kora újkori recept.

A magyar gasztronómia történetének „sorvezetője” pedig a százéves épület Dudits Andor által megalkotott secco-sorozata lesz. Az épület folyosóin sétálva ezeket is megismerjük, és mivel ezen szekkók a magyar história egy-egy kiemelkedő epizódját/személyiségét idézik meg, szó esik majd ételről és italról gróf Széchenyi István és Rákóczi Ferenc fejedelem kapcsán is. A séta részeként megsárgult családi iratokat, árjegyzékeket, étlapokat, sőt versek kéziratát nézve ismerkedhetünk az ételek és italok hazai múltjával. Ami pedig különösen érdekessé teszi a sétát, az az, hogy az Archivum Regnit megalapító törvény 1723-ban kelt. Így a háromszász éves intézmény históriája is megelevenedik a látogatók előtt.

Különleges levéltári barangolásunkon a sétavezető Katona Csaba történész, a Magyar Nemzeti Levéltár munkatársa lesz, aki rendszeresen tart és tartott gasztronómiatörténeti előadásokat. S hogy az elmélethez gyakorlat is társuljon, a gyönyörű épület impozáns Lovagteremben némi kóstoló zárja a sétát, sőt azt is megtudhatjuk, hogy a Lovagteremnek mi köze egy máig népszerű ételreklámhoz!

S mivel a változatosság gyönyörködtet, a 2023. március 5-i séta résztvevőit kóstolóit a Vinox, az ötletes megoldás partnerünk jóvoltából tüzes olasz borral, míg a március 26-i időponton „levéltári kalandorait”, a FŰTŐHÁZ Sörfőzde díjnyertes magyar kisüzemi sörével kínáljuk meg némi hozzáillő kóstolófalattal. 

 

Részletek és jelentkezés a képre kattintva:

 

 
 

 

 


 

 

Utolsó frissítés:

2023.05.02.

Új hozzászólás

A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges