Jelenlegi hely

Elhunyt Verő Gábor

GYÁSZ
2014.03.26.
89 éves korában elhunyt Verő Gábor, az Új Magyar Központi Levéltár egykori főigazgatója. Az auschwitzi és ebenseei deportálások túlélőjeként fáradhatatlan harcosa volt a holokauszt történeti feltárásának, megörökítésének és oktatásának. Ezen munkálkodott a Nácizmus Üldözöttei Bizottságának vezetőségi tagjaként, majd a Magyar Auschwitz Alapítvány egyik alapítójaként, ügyvezető igazgatójaként is.
 

Verő Gábor a Nácizmus Üldözöttei Bizottságának vezetőségi tagjaként, majd a Magyar Auschwitz Alapítvány egyik alapítójaként, ügyvezető igazgatójaként a holokauszt történeti feltárásán, megörökítésén és oktatásán dolgozott.

Az ELTE Bölcsészettudományi Karán végzett történelem szakon. 1956. szeptember 1-jétől a Zrínyi Miklós Katonai Akadémián a hadtörténeti, majd az egyetemes történeti tanszéken oktatott, 1965 szeptemberétől a Művelődési és Közoktatási Minisztérium múzeumi főosztályán volt főelőadó, osztályvezető, majd főosztályvezető-helyettessé nevezték ki. Az Új Magyar Központi Levéltár vezetésével 1979 augusztusában bízták meg.

Erőfeszítéseinek köszönhetően a Hess András téri épületben új raktárakat alakítottak ki. A levéltár a korábbi években elmaradt iratbegyűjtést is pótolva mintegy 12-14 ezer folyóméternyi iratanyagot vett át. Rendszeresebbé vált a szakmai munka is, az iratanyag feldolgozása, a segédletkészítés és a publikációs tevékenység. Ekkor jelent meg a Magyar állam szervei című lexikon, a Források a Magyar Népi Demokrácia történetéhez című sorozat és az Új Magyar Központi Levéltár Közleményei több kötete. Főigazgatói tisztségét nyugdíjazásáig, 1989. június 30-ig töltötte be.

Az egykori főigazgató 1990-ben egyik kezdeményezője volt a Magyar Auschwitz Alapítvány - Holokauszt Dokumentációs Központ alapításának, rendszeresen segítette a Holokauszt Emlékközpont működését.

Rákos Imrével közösen írt, Munkaszolgálat a Don-kanyarban című könyvében - más jelentős publikációi mellett - 1942 márciusától 1943 január végéig tekintették át a munkaszolgálatosok 2. magyar hadseregbeli működését, tragikus sorsát.

Munkásságáért 2003-ban a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztje polgári tagozata kitüntetésben részesült.

Verő Gábort 2014. március 11-én helyezték végső nyugalomra Rákoskeresztúron.

Utolsó frissítés:

2015.07.24.

Új hozzászólás

A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges