Jelenlegi hely

Borhistóriák – Pannónia szőlőskertje

A Pannonhalmi Főapátság borai
2020.02.24.
„Pannonhalma mintegy királyi széken lebeg az alatta ellapult sík felett, hosszan elnyúlt szőlők végében. Szent Márton a monostor hegye alatt fekszik, játékos gyümölcseivel. Mindenfelé látni nyomait az itt bölcsen és erővel munkáló kéznek.” (Kazinczy Ferenc, 1831.)

Már az 1831. év tavaszán Szent Márton monostorába látogató Kazinczy Ferenc is megemlékezett a közel ezer évig virágzó apátsági szőlő- és borművelő hagyományról. A második világháborút követő államosítások nyomán elpusztított bencés szőlő- és borkultúra újrateremtése a régi apátsági birtokok visszavásárlását követő szőlőtelepítési programmal kezdődött, majd az új pince és borház kialakításával folytatódott. Az Pannonhalmi Főapátság újraalapított pincészete 2004. márciusától ismét nyitva áll a látogatók előtt.

A Bécsi kapu téri palotában megrendezésre kerülő Borhistóriák esten a pannonhalmi borkultúra elsődleges írásos forrásait, a borvidék eddig ismeretlen történeteit ismerhetik meg a résztvevők, miközben a Főpátság legkiválóbb borait is megkóstolhatják.

 

A program:

„Amit hittel fogadunk belül, érezzük azt kellemesnek kívül.”

Szőlő és bor a tatárjárás előtti Pannonhalmán

„Igen szépen gyarapodának az ültetett szőlővesszők, ’s három közülök gyümölcsét megmutatá.”

Szőlőfajták a sokorói dombokon


„De instructione Cellerarii”

Egy 18. századi bencés pincemester műhelytitkai

 

„A bor egyáltalán nem való szerzeteseknek…”

Szerzetesi borfogyasztás

 

„Hidd el, több bor van a monostorban, mint víz!”

A bor értékesítése
 

„Millenniumi Nagy Éremmel kitüntetve”

A modern borászat megteremtése Pannonhalmán

 

A bemutatásra kerülő tételek:

Pannonhalmi Tricollis rosé 2019

Pannonhalmi Sauvignon Blanc 2019

Pannonhalmi Hemina fehér 2018

Pannonhalmi Hemina vörös 2018

Pannonhalmi Pinot Noir 2018

Pannonhalmi Infusio 2017

 

Előadók:

Dénesi Tamás igazgató, Pannonhalmi Főapátsági Levéltár

Török Ádám levéltáros, főosztályvezető-helyettes, Magyar Nemzeti Levéltár


A borvidék, a pincészet bemutatása és borkóstoltatás:

Illés Tamás marketing- és kereskedelmi vezető, Pannonhalmi Főapátság pincészete

 

Helyszín: Magyar Nemzeti Levéltár, Lovagterem

1014 Budapest, Bécsi kapu tér 2-4.

Időpont: 2020. március 27. péntek 18 óra

A program díja: 6500 Ft/fő

(raktár- és épületséta, iratbemutatás, 6 bor kóstolása és falatkák)

Vásárlási lehetőség a helyszínen biztosított!

Férőhelyek száma: maximum 25 fő

 

Részvételi szándékát, kérjük, itt jelezze:

REGISZTRÁCIÓ

További információ: sajto@mnl.gov.hu

Utolsó frissítés:

2020.03.03.

Új hozzászólás

A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges