Jelenlegi hely

Beszámoló a „Reformáció MNL” projekt záróünnepségéről

2018.11.05.
A reformáció 500. évfordulója alkalmából 2016 és 2018 között a Magyar Nemzeti Levéltár (MNL) a Magyar Kormány által létrehozott Reformáció Emlékbizottság támogatásával minden levéltári területre kiterjedő projektet valósított meg, amelynek záróünnepségére 2018. október 30-án került sor a Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltárában (MNL OL).

A rendezvényt a házigazda, Rácz György, az MNL országos levéltári főigazgató-helyettese nyitotta meg, egyben megköszönte a Magyar Nemzeti Levéltár 21 tagintézményének és munkatársainak munkáját. Kiemelte, hogy a projekt nem valósulhatott volna meg a megyei levéltárak és az Országos Levéltár integrációja nélkül.

Rácz György, az MNL országos levéltári főigazgató-helyettese
Fotó: Varga Máté (MNL OL)

 

Köszöntőt mondott Balog Zoltán, a Reformáció Emlékbizottság ügyvezető elnöke, aki szerint büszkék lehetünk a projekt során elért eredményekre és megköszönte a Reformáció Emlékbizottság munkáját. Szabó Csaba, a Magyar Nemzeti Levéltár főigazgatója hangsúlyozta, hogy példaértékű a projekt során kiadványként közreadott több mint 5000 oldalnyi anyag a reformáció történetéből. Reményét fejezte ki, hogy a közintézmények a jövőben használni fogják ezeket a forráskiadványokat és beépül majd a közoktatásba is.

Balog Zoltán, a Reformáció Emlékbizottság ügyvezető elnöke
Fotó: Varga Máté (MNL OL)


A projekt alapját képező tudományos forrásfeltárás eredményeképpen adatbázisok, kiadványok, kiállítások, konferenciák és diákvetélkedők valósultak meg, amelyek bemutatását Fejérdy András, a MTA tudományos munkatársa moderálta.

Az MNL Országos Levéltára „A reformáció kora 1526-1570” című adatbázisát Laczlavik György, az MNL OL főosztályvezetője ismertette. Célkitűzésük minden 1526 és 1570 közötti irat feltárása volt. E munka során nagyjából 100.000 iratot tettek online elérhetővé. Az adatbázis ezen a címen érhető el: http://adatbazisokonline.hu/adatbazis/reformacio-kora-mnl-ol-1526-1570

A megyei levéltárak adatbázisát Jakab Réka, az MNL Veszprém Megyei Levéltára főlevéltárosa mutatta be. A legkorábbi iratok Gyöngyös (1555) és Sopron (1582) város levéltárából származnak, a legfiatalabb iratok pedig 1990 elején keletkeztek a megyei egyházügyi titkárok tevékenysége során. Az adatbázis a következő címen böngészhető: http://adatbazisokonline.hu

A két adatbázis értéke nemcsak abban rejlik, hogy online kereshetővé tette a reformációval kapcsolatos iratokat, hanem elérhetővé tették a róluk készült iratfotókat is.

Szabó Csaba, a Magyar Nemzeti Levéltár főigazgatója
Fotó: Varga Máté (MNL OL)
 

A projekt során a kutatómunka legfrissebb eredményeit és híreit a külön e célra készült honlap dokumentálta, amelyet Hafenscher Károly, a Reformáció Emlékbizottság miniszteri biztosa mutatott be. Előadásában kiemelte annak fontosságát, hogy ezt a közkincset minden ember számára elérhetővé tegyék. A honlap címe: http://reformacio.mnl.gov.hu

Fotó: Varga Máté (MNL OL)


A felnőttek mellett fontos, hogy a gyermekek számára is elérhetővé váljon a projekt során feltárt kultúrkincs. Ezt a célt szolgálta az „Utazás Wittenbergbe” című levéltár-pedagógiai foglalkozás, amelyről Szabó Dorottya az MNL OL főlevéltárosa beszélt. A foglalkozáshoz digitális tananyag és foglalkoztatófüzet is társult, amelyek online is elérhetők. A levéltári órákra épült a háromfordulós országos verseny, amelynek nyertesei egy wittenbergi utazáson vehettek részt 2018 tavaszán.

A reformáció projekt egyik legfontosabb eredményének a 21 kötetes forrásgyűjtemény-sorozat számít, amely minden intézmény anyagából egy-egy kötetnyi forrást ad közre. A Forrásaink a reformációról című kötetsorozatról beszélgetett Földváryné Kiss Réka, a Nemzeti Emlékezet Bizottságának elnöke és Balázs Mihály, a Szegedi Tudományegyetem tanára. A megyei levéltárak egyéb kiadványait részletesebben ismertette F. Romhányi Beatrix, a Károli Gáspár Református Egyetem docense és Kónya Péter, az Eperjesi Egyetem rektora.

Mindemellett készült egy reprezentatív képes album, amely az egyes levéltárak érdekességeit, látványos iratait adja közre „mi úgymond mennyei polgárok vagyunk…Válogatás a magyarországi protestantizmus emlékeiből a Magyar Nemzeti Levéltárban” címmel. Erről beszélt Tusor Péter a Pázmány Péter Katolikus Egyetem docense.

A rendezvény alatt megtekinthető volt az MNL valamennyi intézményének részvételével, mintegy 100 ember munkájának eredményeképpen létrejött „Vissza a forrásokhoz” című vándorkiállítás és a több Vas megyei intézmény együttműködéséből, az MNL Vas Megyei Levéltára szakmai irányításával megvalósult „Ágostai és helvét. A reformáció története Vas vármegyében” című kiállítás is.

Fotók: Varga Máté (MNL OL)

Utolsó frissítés:

2018.12.03.

Új hozzászólás

A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges