Jelenlegi hely

Az év levéltári kiadványa 2016

2017.03.03.
A Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltárának Forradalom! 24 megtalált történet című kötete a Magyar Levéltárosok Egyesülete által meghirdetett, Az év levéltári kiadványa 2016 pályázaton Forráskiadványok kategóriában elnyerte a második helyet.

A Magyar Levéltárosok Egyesületéhez közel húsz pályázat érkezett be a négy kategóriában meghirdetett felhívásra.

A bíráló bizottság a megadott szempontok alapján részletesen megvizsgálta a beküldött pályázatokat és a Forráskiadványok kategóriában a második hellyel jutalmazta a Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára Forradalom! 24 megtalált történet. (Szerk.: Majtényi György–Mikó Zsuzsanna–Szabó Csaba) című kötetét.

A zsűri tagjai Á. Varga László, Kollega-Tarsoly István, Szakály Sándor, Szögi László és Cseh Gergő Bendegúz voltak.

A díjátadó ünnepséget február 28-án 14 órakor tartották meg Budapest Főváros Levéltárában. A megjelenteket az Kenyeres István, a Magyar Levéltárosok Egyesülete elnöke és Fodor Pál, az MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpont főigazgatója köszöntötte.
 

Forrás: Magyar Levéltárosok Egyesülete honlapja (www.leveltaros.hu)

Utolsó frissítés:

2017.04.12.

Új hozzászólás

A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges