Jelenlegi hely

A Levéltári törvény módosításával kapcsolatos változások

2020.11.18.
Tisztelt Kutatóink! Értesítjük Önöket, hogy a köziratokról, a közlevéltárakról és a magánlevéltári anyag védelméről szóló 1995. évi LXVI. törvény 2020. július 1-jétől hatályos 24. és 24/A. paragrafusai szerint a védelmi idők megállapításánál a természetes személy(ek) személyes adatait tartalmazó iratok kutatása esetén – ha a kutató nem rendelkezik támogatói nyilatkozattal – a halálozás évének megállapításához a levéltár az érintett személy(ek) halálozási évét a személyiadat- és lakcímnyilvántartást kezelő szervtől megkéri.

Az iratok csak akkor adhatók ki, ha az azokban szereplő személy(ek) a hivatal közlése szerint már legalább 30 éve elhunyt(ak). Csak akkor vehető figyelembe a másik két védelmi idő (tehát a születéstől számított 90 év, majd az irat keletkezésétől számított 60 év), ha a hivatal nem tudott adatot szolgáltatni a halálozás évéről.

Az érintett személy(ek) halálozási évének lekérdezése hosszabb időt is igénybe vehet. Annak érdekében, hogy a kutatandó iratok előkészítési ideje ne nőjön meg jelentősen, javasoljuk, hogy az 1890-től keletkezett, személyes adatokat tartalmazó iratok kutatása esetében támogatói nyilatkozatokat hozzanak magukkal.

1995. évi LXVI. törvény a köziratokról, a közlevéltárakról és a magánlevéltári anyag védelméről

 

Hogyan lehet támogatói nyilatkozatot beszerezni?

Támogatói nyilatkozatot tudományos kutatást rendeltetésszerűen végző, közfeladatot ellátó szerv vezetője adhat ki a kutató részletes kutatási terve alapján. A támogatói nyilatkozatnak minden esetben tartalmaznia kell az aláíró személy olvasható nevét, beosztását és az intézmény hivatalos bélyegzőjének lenyomatát. (A kutatási témának megfelelően: Eötvös Loránd Kutatási Hálózat (ELKH) kutatóintézetek vezetői, jogszabállyal vagy kormányhatározattal létrehozott kutatóintézetek vezetői, akkreditált felsőoktatási intézmények vezetői és oktatási szervezeti egységeinek vezetői, jogszabállyal vagy kormányhatározattal létrehozott, tudományos kutatást is előírt feladatként végző közalapítványok, a múzeumok és a nemzeti könyvtárak vezetői, továbbá a közlevéltárak vezetői).

A kitöltendő formanyomtatvány itt érhető el: https://mnl.gov.hu/mnl/ol/nyomtatvanyok

Kutatószolgálat

Utolsó frissítés:

2020.11.18.

Új hozzászólás

A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges