Jelenlegi hely

A 2018. évi Ember Győző Díj átadása

2018.12.19.
Dr. habil. Szabó Csaba, a Magyar Nemzeti Levéltár főigazgatója kiemelkedő szakmai munkássága elismeréseként Ember Győző-díjat adományozott Kulcsár Krisztina, PhD főlevéltárosnak.

A Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltárának Lovagtermében 2018. december 14-én került sor az ez évi Ember Győző Díj átadására, amelyet ezúttal a szakmai bizottság javaslata alapján munkásságának elismeréseként Kulcsár Krisztina, PhD főlevéltáros, történész kapott. Kulcsár Krisztina 2000 óta a Helytartótanácsi és a Bírósági Levéltár referense, emellett pedig a Levéltári Közlemények szerkesztőbizottságának tagja, a Közigazgatás-történeti konferenciák elindítója és szervezője volt. Történészként Mária Terézia és II. József uralkodásának időszakának nemzetközileg elismert kutatója, valamint Mária Terézia legkedvesebb lánya, Mária Krisztina szász férjének, Albert szász-tescheni hercegnek életrajzírója.

Dr. habil. Szabó Csaba főigazgató köszöntötte az egybegyűlteket, majd a díjazott munkásságának méltatását követően átadta a díjat. Az ünnepség a díjazott Egy idegen herceg Pozsonyban. Albert szász-tescheni herceg helytartói udvartartása című előadásával zárult.

Fotók: Varga Máté (MNL OL)

Utolsó frissítés:

2019.02.04.

Új hozzászólás

A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges