Megjelent "Raktárunk mélyéről" új cikke "Veszedelmes ragályok - avagy a Nagy Háború járványai II." címmel
Veszedelmes ragályok II.
A háború végén ütötte fel a fejét a kiütéses hastífusz (typhus exanthematicus), korabeli elnevezése: a küteges hagymáz. Orvosi ellátás hiányában ez a fertőző betegség is végzetes volt, amely magas lázzal, hasmenéssel, szomjúságérzettel járt együtt. A szomjúságérzet az öntudat elvesztéséhez, majd delíriumhoz vezetett. Egyik vállfaja az ún. flekktífusz, amely kór bőrkiütést is okozott a fentebb felsorolt tünetek mellett. Fő terjesztői a vérszívó ruhatetvek voltak, ezért azokon a helyeken jelentkezett, ahol a higiéniai viszonyok nem voltak megfelelőek. A kolerához hasonlóan ez a betegség is a balkáni és az északi frontvonalakon terjedt, de nem kímélte az orosz hadifogságba esett katonákat sem.
A polgári lakosságot elsősorban hatósági rendeletek kihirdetésével próbálták megóvni. A kórházi kezelések során az ápolók speciális öltözetet viseltek a betegek testének megtisztításakor, és lehetőség szerint olyan egészségügyi személyzetet alkalmaztak, akik már átestek a betegségen.A Nagy Háború „emblematikus” s egyben legpusztítóbb ragálya a spanyolnátha volt. A járványnak semmi köze nem volt a spanyolokhoz, de mivel semleges ország volt, nyíltan beszéltek a betegségről. Az influenzajárványt a Távol-Keletről amerikai katonák vitték magukkal, majd a katonai támaszpontokról indult el 1918 februárjában, és a Föld szinte minden részére átterjedt, és a teljes lakosságának 20-40 százalékát érintette.
Új hozzászólás