Országfényképezés 1984-1985-ben

Mit fényképeztek?

 Az 1984-ben Komárom megyéhez tartozó települések közül mindössze Komáromnak, valamint öt falunak (Bakonybánk, Bakonyszombathely, Réde, Császár és Tát) a képei találhatók meg az MNL Országos Levéltárában, míg Vértessomlóról csak egy fotó található.

Sajnos nem mondható el, hogy az ezekről a településekről fennmaradt fotók teljes egészében reprezentálnák a megye egészét. Nincsenek képsorozatok a Komárom megyére oly jellemző „bányászfalvakról” (Csolnok, Tokod), az iparosodott nagyközségekről (Ács, Környe, Lábatlan, Nyergesújfalu), az 1958-ban önálló településsé vált ipari jellegű Almásfüzitőről és a mezőgazdasági jellegű Bábolnáról, a nagy múltú Kisbérről és az 1984-ben városi rangú településekről (Esztergom, Dorog, Oroszlány, Tata, Tatabánya) sem.

Hadd ragadjuk itt meg az alkalmat arra, hogy akinek tudomása van a településén ilyen célból készült képsorozatról, értesítse a Magyar Nemzeti Levéltár Komárom-Esztergom Megyei Levéltárát a kladek.laszlo@mnl.gov.hu e-mail címen, vagy a +36 33 500 405-ös telefonszámon.

Bakonybánk, Bakonyszombathely és Réde 1950. március 16-tól tartozik Komárom megyéhez, azelőtt Veszprém megye része volt. A három bakonyaljai faluról mindössze 96 kép készült, de helyismeret nélkül is úgy tűnik, hogy a fotók ezek „lefedik” a településeket, és hiteles képet adnak róluk, – főleg az épületállományról. Bakonybánkot a két – ma már erősen átalakított kúria jellemzi, míg Rédének szomorú nevezetessége az egykori Esterházy-kastélyból megmaradt főbejárat. A három községről összesen (az elválasztó kockákkal együtt) 92 felvétel készült.

Császár község példázhatja talán legjobban megyénk hagyományos, elsősorban mezőgazdasági jellegű településeit. A községről több, mint 300 felvételt készített Tálos László fényképész kisiparos. Ezek érdekessége, hogy a falu ismert embereit (tanácsi vezetők, bolti eladók, a postahivatal munkatársa, körzeti megbízott, református lelkész, kisiparosok) munkájuk végzése során is megörökítette a fotós. Ez a Komárom megyei képanyag legjobb, legérdekesebb együttese. (339 kép)

Az Árpád-kori eredetű Tát faluba –pótlandó a törökelleni harcok során elmenekült vagy elpusztult népességet – az 1700-as évek közepén német és osztrák telepeseket költöztettek. A 20. század első felétől a falu lakosságát a közeli (dorogi és tokodi) szénbányákban dolgozók és családtagjaik növelték. A szemmel láthatóan módos nagyközséget emiatt a hagyományos településmagtól földrajzilag is elkülönülő telepek (Tát-Kertváros, Újtelep, Depó) veszik körül. A nagyszámú (ezerhez közelítő) fotón szinte házról-házra megismerhetjük a falut, de emberek nem tűnnek fel, így kissé személytelen és rideg az anyag, viszont a Morvay Péter által hiányolt gépjárművek itt szép számmal láthatók…  A községről 997 kép készült.

A komáromi képek érdekes módon az 1977-ben a városhoz csatolt Szőny község területén készültek, így ez a képanyag is a (valaha) „módos nagyközséget” példázza. A mintegy 200 kép többségén a főút melletti épületek láthatók, a kisebb utcákba csak „bepillantottak” a fotósok, Potháczky József állami tűzoltó és fia, akik 211 képet készítettek.

1985-ben ugyan a Komárom Város Tanács megjelentetett egy kis fényképalbumot[1] 88 képpel, amely a tulajdonképpeni városra koncentrál, bemutatva annak régebbi épületeit is, de szép számmal találhatók benne a szocialista jelent ábrázoló képek (Vasöntöde, Kőolajipari Vállalat, Autójavító Vállalat, május elsejei felvonulás, sőt egy óvoda alapkőletétele is.) Arra nincs utalás, hogy a HNF országfényképező akciójának keretében készült volna, létrejöttét – Bukó Józsefné tanácselnök előszava szerint – a negyven évvel korábbi „felszabadulásra” való emlékezés mellett az „erőgyűjtés” inspirálta: „bízván abban, hogy a nagyszerű eredményekre való emlékezés újabb lendületet ad majd városunk polgárainak jövőbeni tevékenységéhez.”

Bakonybánk, Bakonyszombathely, Réde

Bakonybánk neve a bán méltóságnévnek kicsinyítő képzővel ellátott származéka. Első okleveles említése 1488-ból származik (Bank), majd 1616-ban Bank aliter Bankhaza néven szerepel. Területén római kori leletek is előkerültek. 1488-ban Bánki Márton és Mátyás birtokolták. Ekkor 1 kúriás és 7 portás falu. 1520-ban Bánnházi Józsa János a tulajdonosa. A törökök többször elpusztították. 1541-ben Tótrédével együtt felégették. 1635-ben ugyanez lett a sorsa, majd a felszabadító háborúk idején ismét elnéptelenedett. A 17. század első felében mások mellett az Ördöghök és a Garmaneczek is birtokosai voltak. 1773-ban katolikus és evangélikus magyarok lakták. Az 1784-1787-es népszámlálás szerint többek között Nagy Benedek birtoka. Ekkor 55 házban 103 család élt, népessége 451 fő volt. A faluban 1 pap szolgált. 32 nemest, 4 polgárt, 7 parasztot, az utóbbi kettő 12 örökösét és 68 zsellért írtak össze. Földjei termékenyek, lakói fuvarozással is foglalkoztak. 1796-ban a Szapáry grófok tulajdona. Az iskolai oktatás kezdete az 1740-es években kezdődött. 1828-ban 500 lakosa volt, 1836-ban 475, 1851-ben 421, 1937-ben 758. Anyanyelvük (kettő kivételével) magyar. 555 lakosának római katolikus, 170-nek evangélikus, 28-nak református 3-nak izraelita, 2-nek görögkatolikus a vallása. A község területe 2592 katasztrális hold volt az 1930-as években. A birtokok száma 204. Ezek közül kettő 100-500 hold és kettő 500-1000 hold terjedelmű, utóbbiak vitéz Hunkár Antal és id. Eszterházy László gróf tulajdonai. Lakói nagyobbára őstermelők voltak (617), iparból 65-en éltek, a közlekedés 22 embernek biztosított megélhetést.[1] 1984-ben emlékparkot hoztak létre Bánki Donát tiszteletére.[2]

Képeslap 1949-ből
Históriás Kalendárium 1989. 31. o.

Bakonyszombathely elnevezése a szombatonkénti hetivásárra utal. Korai okleveles említése 1358-ban Sombathel, 1392-ben Zombathel. Területén késő avar kori sírokat tártak fel. Birtokosa 1392-ben Garai Miklós. 1478-ban a Szécsieké, tőlük Csesznek (Veszprém megye) várával együtt a Szapolyai család tulajdonába kerül. A települést 1529-ben a törökök elpusztították, de 1531-ben részben újratelepült. A hódoltság idején birtokosa az enyingi Török család volt, majd 1636-tól az Esterházyak. 1683 után evangélikus és katolikus vallású magyarokkal települt be. A falu déli részére Esterházy Gábor 1768 után németeket telepített. Ettől kezdve a régi települést Magyarszombathelynek, az újat Németszombathelynek hívták. Az 1784–1787-es népszámlálás szerint Magyarszombathely 183 házában 253 család élt, népessége 1145 fő volt. Két pap tevékenykedett a faluban, 14 nemest, 4 polgárt, 115 parasztot, az utóbbi kettő 103 örökösét és 93 zsellért írtak össze. Németszombathelyen 61 házban 81 család élt, népessége 351 fő volt. 40 parasztot, azok 28 örökösét, valamint 36 zsellért tartottak nyilván. 1751-ben telepítették be a Stájerországból származó németeket, az úgynevezett Hienzekkel. 1828-ban 1671, 1836-ban 1627, 1851-ben 1800 lakosa volt, az 1930-as évek végén 1791-en lakták. Anyanyelvük (62 német kivételével) magyar, vallása 1066 léleknek római katolikus., 591-nek evangélikus, 106-nak református, 20-nak izraelita és 4-4 görögkatolikus illetve ortodox. Az 1930-as évek végén házainak száma 381 volt. A gyerekek 3 elemi iskolában tanultak. Külterületein, Angelamajorban, Gelegenyéspusztán és egyéb részeken 232-en laktak. Bakonyszombathely területe 6303 kat. hold volt. Az 525 gazdaságból egy 100-500 hold közötti, egy pedig 300-on felüli, amely id. gróf Eszterházy László tulajdona. Bakonyszombathely lakosai közül az 1930-as években 1332 őstermelő, 219 iparos, 39 közszolgálati alkalmazott volt.[3]

Magyar- és Németszombathelyt 1926-ban mai nevén egyesítették. 1945 márciusában súlyos harcok színhelye volt. Ezek következtében leégett a kastély és elpusztult több mint száz lakóház. [4]

Bakonyszombathely múltja és jelene, 15. oldal

Bakonyszombathely múltja és jelene, 16. oldal

Réde legkorábbi Ráda névváltozata szláv (szerb-horvát) személynévből származik. Korai okleveles említései: 1234-1240 (Ráda), 1323 (Rede), 1392 (Nog Rede) 1488 (Kys Rede) További névváltozatai: 1546-ban Reede, 1640-ben Nemes Rede, 1649-ben Alsó Nemes Rede, 1668-ban Nemes Kis Réde, 1774-ben Magyar Réde. A falu Csesznek várához tartozó részét Nagy-Rédének, a másik részt Kis vagy Tótrédének nevezték. Ezek a településrészek ma Bakonybánk közigazgatási határán belül találhatók. Réde 1392-ben a Garaiak tulajdona, majd 15. században a Szapolyai családé lett és a környék legnagyobb települése volt. 1529-ben a törökök elpusztították. Rövidesen újratelepült, de 1554-ben pestisjárvány sújtotta. Az adójegyzékekben csak 1626-ban jelent meg ismét. 1536-ban az Enyingi Török család tulajdonába jutott. 1636-ban a király Csesznek várát és tartozékait Esterházy Dánielnek – Esterházy Miklós nádor testvérének – ajándékozta. Ő az alapítója az Eszterházyak rédei ágának. Réde sokat szenvedett a török elleni felszabadító háború alatt, majd 1704-ben Heister tábornok is feldúlta. Ez magyarázza, hogy még 1720-ban is kevesen lakták. A falu egy részét a 16-17. században nemesek birtokolták, majd 1768-ban ezt is megvásárolta a paraszti Rédét birtokló Esterházy család. Katolikus lakóinak száma 1747-ben 24, 1785-ben 165, többségük német, de később elmagyarosodtak. 1771-ben református és római katolikus tanítója is volt. Esterházy Imre 1780-ban Franz Anton Pilgram tervei alapján kastélyt építtetett, amely 1947-ben padlástűz miatt leégett. Az 1784–1787-es népszámlálás adatai szerint Esterházy Imre tulajdona. Ekkor 154 házban 233 család élt, népessége 1170 fő volt. 1 papot, 16 nemest, 2 polgárt, 89 parasztot, az utóbbi kettő 86 örökösét és 132 zsellért írtak össze. Réde lakói földművelésből éltek és Csatkán is béreltek legelőt, valamint borméréssel, fakereskedelemmel is foglalkoztak. Terményeiket Győr piacán értékesítették. 1828-ban 1116, 1836-ban 1193, 1851-ben 1348, 1937-ben 1832 lakosa volt, akik – 8 fő kivételével – mind magyarok. Lakói közül 695 római katolikus 1036 református, 78 evangélikus, 22 izraelita és 1 az ortodox vallást követi. Területe 7949 kat. hold, melyből szántó 2719, kert 103, rét 293, szőlő 27, legelő 620, erdő 4016. Egyetlen, 3000 holdnál nagyobb birtoka Eszterházy Pál herceg tulajdona. A lakóinak foglalkozása leginkább a földművelés, (szám szerint 1355, ipar 271.) Gyári üzeme egy keményítő- és dextringyár[5].Lakossága 1930-ra meghaladta az 1800 főt.[6]

Régi képes levelezőlapok Rédéről:
felül: általános iskola, eszpresszó, mozi, kastélymaradvány, katolikus (?) templom
alul: utcarészletek, kastélymaradvány
Históriás Kalendárium 1989., 178. oldal

Művelődési ház, Betyárcsárda, a kastély főbejárata, Fekete kapu
Históriás Kalendárium 1989., 149. oldal

Bakonyszombathely, Bakonybánk és Réde 1950. márciusának közepéig Veszprém vármegye zirci járásához tartozott. Szombathely körjegyzőségi székhely volt, míg Bánk a bársonyosi körjegyzőséghez tartozott. A három község az 1950-es megye- és járásrendezés következtében március 16-tól Komárom megye gesztesi (neve június elsejétől komáromi) járásának része lett.

1974. december 31-től Bakonyszombathelyet és Bakonybánkot közös tanáccsá szervezték[7], amihez 1977. április 1-jétől Réde is csatlakozott.[8] (Utóbbi község 1989. január 1-jétől vált ki a közös tanácsból, önálló községi tanácsot szervezve.[9]) A járások megszűnése után, 1984. január 1-jétől Kisbér Városi Jogú Nagyközségi Tanács körzetébe került a három falu. (Kisbért 1986-ban nyilvánították várossá.)

A közös tanács elnöke Hermann Mátyás, vb-titkára Hábelfelner László volt. Rajtuk kívül két-két kirendeltségvezető, igazgatási és gazdálkodási előadó, három adóügyi előadó, egy adminisztrátor, és községenként 1-1 hivatalsegéd alkotta a tanács szakigazgatási apparátusát. További terheket rótt a közös tanácsra a járások megszűnése 1984-ben. Az 1983-as időközi tanácstagi választáson Bakonybánkon – a korban még szokatlan módon – két jelölt is volt, közülük Kiss Ferenc erdőgazdasági munkás lett tanácstag.[10]

A három község lakosainak száma 1988. január 1-jén 3915 fő volt (Bakonyszombathely: 1656, Bakonybánk: 607, Réde: 1652 lakos).

Egy 1987-es felmérés szerint a községek lakosainak főállásból származó átlagos havi jövedelme meghaladta a 4500 forintot, míg a (szintén a három falu alkotta) Bakonyi Mezőgazdasági Termelőszövetkezet tagjai 4726 forintot vihettek haza. Ehhez járultak még háztáji állattartásból, bortermelésből és földművelésből származó, nehezebben megbecsülhető jövedelmek, különösen Bakonyszombathelyen és Rédén. Sajnos, mindhárom településre jellemző volt az elöregedés, a lélekszám csökkenése.

A közös tanácsba tömörített három település együttműködése nem volt problémamentes, hiszen mindegyikük a saját érdekét szerette volna érvényesíteni, Réde már az 1980-as évek közepétől kezdeményezte a különválást. (Valószínűleg a kis lélekszámú és gazdasági erejű Bakonybánk helyzete volt a leghátrányosabb.)

Egy 1984-es újságcikk szerint Bakonybánkon elfogadták a közigazgatási átszervezést: „– Bizony, jól megvagyunk együtt — ezzel fogadott Ledniczki Józsefné, a szakigazgatási kirendeltség vezetője. Legalábbis ezt a tisztséget viseli itt, helyben minden hétfőn és szerdán, a hét többi napján pedig Bakonyszombathelyen ül íróasztalhoz a tanács adóügyi csoportjának előadójaként. Ő egyébként rédei lány, de 1969-ben kötött házassága folytán már régóta bakonybánki lakos. Férje a vértesi erdőgazdaság dolgozója, ám az asszonyka Kisbérre járt hivatalba a járási tanács megszüntetéséig, A közigazgatási átszervezés tehát — a bejárás szempontjából — neki is könnyebbséget hozott, ami egyáltalán nem mellékes három gyerek nevelése közben. …

Ami az eredményeket illeti, van miről számot adni. Útjaink jók, portalanítottak, most már a járdák felújítása kerül napirendre. A közvilágításra sem lehet különösebb panasz. Az önkiszolgáló üzlet építés alatt, jövőre a cukrászda is elkészül. Büszkék vagyunk arra is, hogy Bánki Donát születésének 125. évfordulójára, vagyis az idei nyáron felavattuk a nagy magyar feltaláló, és tudós — községünk szülötte — emlékművét, illetve megnyitottuk a róla elnevezett könyvtárat, benne a műveit, alkotásait bemutató állandó kiállítást.” [11]

Bakonyszombathely fejlesztése 1959 után indult meg. A 60-as és 70-es években utcákat köveztek, járdákat építettek, komoly helyi pénzügyi és „társadalmi munka” hozzájárulással. Új középületek (posta, takarékszövetkezet, MSZMP-székház) is emelkedtek. Az 1980-as évekre esett a telefonhálózat bővítése és az intézményes hulladékgyűjtés megszervezése. 1987 végén alakult meg a vízműtársulat.

[Bakonyszombathelyen] „most végzik, a tanácsháza felújítását. … A külső és belső átalakítás mellett … áttérnek a vegyes tüzelésű kazánok használatára. A tanácsház tatarozásával párhuzamosan folyik az iskola napközi otthonának átalakítása, ahol olajkályhák helyett cserépkályhák mellett melegedhetnek majd ebben a tanévben a gyerekek. … Ugyancsak jelentős anyagi ráfordítással fejezték be az 1978-ban megkezdett belvízelvezetési árok felújítását. A járdaépítést és a faültetést a lakosság társadalmi munkával segítette.

Bakonyszombathelyhez közigazgatásilag még két község tartozik: Réde és Bakonybánk. Ez utóbbi településen útkorszerűsítést végeztek nemrégiben. A három községben a belvízelvezetési munkákra mintegy egymillió-hétszázezer, útépítésre 200 ezer, felújításra 500 ezer forintot fordítottak. Bakonyszombathelyen, a Dózsa utcában két hét múlva kezdődik a célcsoportos lakásépítés, a kisbéri költségvetési üzem közreműködésével. Szeptember 1-től új fogorvosi körzeti rendelő kezdi meg működését ugyanitt, amely a három település fogorvosi ellátását teszi lehetővé …

Bakonyszombathelyen kielégítőnek mondható a lakosság kereskedelmi ellátása. Egy ABC és két vegyesbolt látja el a községbelieket élelmiszerrel és egyéb közszükségleti cikkekkel. Rédén egyetlen ABC tölti be ezt a funkciót, Bánkon viszont mindössze egy »pultos« bolt áll a lakosság rendelkezésére. Csúcsidőben hosszú sorokban várják a vásárlók, hogy kenyérhez juthassanak. A bakonybánkiak szívesen adnának anyagi támogatást egy új bolt megépítéséhez »célrészjegy« formájában is.

A három községben öt pártalapszervezet dolgozik. Minden évben politikai oktatásokat szerveznek. Az idén hat tanfolyam indul; naptári ütemterv szerint. Ebben a tanévben, a helybelieknek nem kell messzire utazniuk., hogy szervezett politikai képzésben vehessenek részt, ugyanis szeptember 1-től – hosszú idő után ismét – beindítják a kihelyezett marxista-leninista esti középiskolát, a 20 hallgató számára a különböző intézmények gazdasági, társadalmi vezetői tartják majd az előadásokat.

Minden településen tiszteletdíjas gondozónők látják el az idős embereket. Az öregek szociális helyzetének felmérésében, a Vöröskereszt aktivistái segítettek. A tanács anyagi támogatása is igen jelentős. A három községben havonként több mint 40 ezer forintot fordítanak rendszeres szociális segélyezésre.”[12]

A termelőszövetkezet felépítése is követte közigazgatási változásokat: 1976-ban alakult meg a bakonybánki Előre, a bakonyszombathelyi Ifjú Brigád és a rédei Új Élet egyesítésével a Bakonyi Mezőgazdasági Termelőszövetkezet. Az új szövetkezet területe mintegy 4300 hektár volt, de az erő- és munkagépállomány elavult. Mrázik Géza, az új elnök megkezdte a termelőszövetkezet „feljavítását”: korszerű munkagépek jelentek meg, valamint addig nem termesztett növények (repce, napraforgó, hibridkukorica-vetőmag, szója), bővült a baromfitartás is.

A termelőszövetkezetekkel mindig gond volt...
Tanácsok Lapja, 1958. december 18.

„Ismét fejlődött, s mégis meglehetősen ellentmondásos gazdálkodási tapasztalattal zárult az 1982-es esztendő a bakonyszombathelyi Bakonyi Termelőszövetkezetben. Erről adott számot a vezetőség nevében Mrázik Géza elnök a … zárszámadó közgyűlésen. A mezőgazdasági tevékenység termelési értéke jelentősen és kedvezően emelkedett, csakhogy —, különösen az állattenyésztési ágazatokban — drágán termeltünk … A növénytermelésből a közös gazdaságnak 10 millióval nagyobb termelési értéke származott, mint az előző évben, ami 13 százalékos javulás. A termelésre fordított költség viszont 19 százalékkal nőtt. Részben állománycsere, részben a gondosabb munka következtében a tervezettet is felülmúlva, 4122 liter volt a tehenenkénti tejtermelés. Az állattenyésztési ágazatokra azonban 12 millió forinttal többet fordítottak a tervezettnél, s így, bár az árbevétel nőtt, a költségek ellensúlyozására nem volt elegendő.

Mindez közrejátszott abban, hogy a 4300 hektár, 14,2 aranykorona értékű földeken gazdálkodó tsz az 1982. évre tervezett nyereségét nem tudta elérni. Az éves munkával realizált 8 milliós nyereség 11,5 millióval alacsonyabb az előző évinél. Ezvolt az oka annak, hogy a beszámoló a számos eredmény mellett … elsősorban a meghiúsult remények okát igyekezett feltárni.”[13]

Az 1980-as évek közepén a Bakonyi Tsz-nek jelentős szerepe volt Komárom megye burgonyaellátásában, valamint Nyugat-Magyarország vetőgumó ellátásában.

„A dolgok elevenébe vágva Kulacs Bélától, a bakonyszombathelyi Bakonyi MgTsz fiatal elnökétől rögtön afelől érdeklődtünk, hogyan sikerült a nagyüzemben a tavalyi esztendő.

— Felesleges lenne titkolni — gyatrán. Az idei zárszámadó közgyűlésen több mint tizenötmillió forintos veszteségről kell beszámolnunk. De ez még nem minden, az alaphiányunk eléri a 6 milliót. …

Bakonyszombathelyen valószínű, hogy önerőből ebből a körből nem tudnak kilépni. Hiszen fő növényükből, a burgonyából is ’84 óta túltermelés van a hazai piacon.

— Tavalyelőtt — mondja az elnök — már eladhatatlan készleteink voltak. Nem tudtunk mit kezdeni a krumplival, lesilóztuk. … Összességében azonban meg kelj jegyezni, hogy számvitelünk sem állt a helyzet magaslatán. Mi szinte egész évben — az előzetes számítások, adatok szerint — mintegy 3 millió forintos veszteséggel számoltunk. Ennek megfelelően készítettük el stratégiánkat. De hadd tegyem hozzá azonnal, hogy ez nem mentegetőzés, hanem tipikus „öngól", hiszen a számvitelért is nekem kell felelnem. … Most már eső után köpönyeg. Vállalnunk kell a kudarc ódiumát. Mint minden rosszban, a szanálásban is van valami »jó«. … Legalább jövőre, illetve idén tiszta lappal indulunk.”[14]

„Pénzügyi veszteségünk több mint 17 millió forint, a mérleghiányból adódott. Az állami szanálással gazdaságunkban megteremtődtek a további működés alapfeltételei, helyreállt fizetőképességünk. … Azonban a rendezés feltételei rovatnál érdemes egy pillanatig megállni … a Bakonyi Termelőszövetkezet idén nem lehet sem alaphiányos, sem veszteséges, mert ebben az esetben az alaptevékenység veszteségének rendezésére, nyújtott ingyenes juttatás átalakul hitellé, amelyet öt éven belül ki kellene fizetni. Nem lehet a gazdaságban az adómentes mértéket meghaladó bérfejlesztést végrehajtani, s 1987-ben beruházást sem valósíthatnak meg.

… a pénzügyek rendezése a téeszben az alapvető gondokat nem oldotta meg, csupán a tovább működés feltételeit tette lehetővé. A szanálással nem csökken az adósságállomány, nem lettek jobbak a nagyüzem termőhelyi viszonyai, nem lett sikeresebb a kiegészítő tevékenység. S az egyik fő veszteségforrás, az állattenyésztés adottságai sem változtak, elszórtan, elavult telepeken termelnek. Fejlesztésre pedig nincs pénz.

— Ezek ismeretében valóban döntő az emberek hozzáállása — mondta az elnök [Kulacs Béla]. — Ha sikerülne idén eredményesen gazdálkodnunk, az azt is jelentené, a kollektíva megértette, milyen felelősség van a vállán. Mert csak a becsületes munka segíthet. A közelmúltban rendezett küldöttgyűlés hangulatán érződött, hogy az emberek tenni akarnak. Önkritikusan, a hibákat elemezve foglaltak állást. Természetesen, a vezetésen sok múlik. Felülvizsgáljuk vetésszerkezetünket, átalakítjuk állattartási rendszerünket és igyekszünk ipari tevékenységeink jövedelmezőségét fokozni. A munkabéreknél a teljesítményekhez jobban igazodó premizálási formát dolgozunk ki.”[15]

Az esztergomi Granvisus Látszerészeti Eszközök Gyára és a termelőszövetkezet közös összeszerelő üzeme sem oldhatta meg a termelőszövetkezet problémáit. A sok beruházás meghaladta a szövetkezet erejét, az Ácsról idekerült Sági Géza, majd a helyi szakember, Gál István sem tudta a problémákat megoldani, ezért 1991-ben három részre szakadt a Bakonyi Tsz.

Bakonyszombathely központtal állami gazdaság is alakult 1951-ben az államosított nagybirtokok ki nem osztott területeiből. Ez a gazdaság 1962-ben egyesült a bakonysárkányi állami gazdasággal, valamint a volt kisbéri ménesbirtokkal Kisbéri Állami Gazdaság néven, amelynek egyik legjelentősebb üzemegysége a szombathelyi Angéla-major volt.

Bakonybánkon, Bakonyszombathelyen és Rédén, valamint a távolabbi településeken jelentős számú kisiparos tevékenykedett, akik a három falu lakosságának igényeit elégítették ki. Az öt szobafestő közül egy Szombathelyen, három Rédén dolgozott. Mind a négy kőműves rédei volt. Működött Bakonybánkon egy tűzifa-fűrészelő (Bognár István). Mindegyik falura jutott 1-1 ács. A két villanyszerelő és az egyetlen víz- és gázszerelő is rédei volt, csakúgy, mint a két esztergályos. A hat tehergépkocsi-fuvarozó közül három Szombathelyen, egy pedig Rédén dolgozott. Egy lakatos és két karosszérialakatos Bakonyszombathelyen élt. A három női szabó közül kettő Szombathelyen, míg egy Rédén tevékenykedett. Egy-egy bádogos (a bakonybánki Takács Ernő), cipész (a bakonyszombathelyi Csikár Imre), női- és férfifodrász (Kajári Erzsébet Bakonybánkon), azsúrozó (Kovács Lászlóné Rédén), rádió-tv műszerész (Nebehaj László Bakonybánkon), elektroműszerész (Simon Ferenc Bakonyszombathelyen) tevékenykedett még a kisiparosként. Egy vegyeskereskedő (az ácsteszéri Paszicsnyuk István), valamint egy pecsenye-, grill- és halsütő a bakonyszombathelyi Tóth Istvánné képviselte a magánkereskedelmet.[16]

A három falu boltjait és vendéglőit a Kisbér és Vidéke Általános Fogyasztási és Értékesítési Szövetkezet (ÁFÉSZ) a nyolcvanas évek folyamán „gebinbe”, azaz szerződéses üzemeltetésre adta át, mivel működtetésük ráfizetéses volt. 1983-ban, ötéves időtartamra a Bakonyszombathely, Árpád utcai élelmiszer- és háztartási boltot, valamint a Széchenyi utcai III. osztályú kisvendéglőt hirdette meg.[17] Egy évvel később a két bakonyszombathelyi egységet még mindig hirdették, és bővítették a sort a rédei Rákóczi téri eszpresszóval, valamint két italbolttal (Bakonybánk, Kossuth u. 21. és Bakonyszombathely, Petőfi u. 3.)[18] 1985-ben viszont elkészült „a 21. sz. bakonybánki vendéglátó egység”.[19] Több alkalommal is beszámolt a megyei lap a rédei Vadászkürt kisvendéglőről, amely 1983-ban nyílt meg: „létrehozásához a Magtermeltető Vállalat 100 ezer forinttal, a tanács 80 ezer forinttal, a kisbéri Építőipari Szövetkezet 150 ezer forint szakipari munkával, a helyi tsz 30 ezer forinttal járult hozzá a közétkeztetés megoldása érdekében.”[20]

„Saját parkoló, rendezett környezet, ha belép az ember tisztaságot és figyelmes felszolgálást tapasztal. A faburkolat, a térelválasztó, a nehéz, népi jellegű székek, a boxok, a tiszta terítők kellemes benyomást keltenek. Itt, a rédei Vadászkürtben — jó ebédelni.

Családi kézben, gebinben van a bolt, s mi arra törekszünk a nyitás pillanatától, hogy vendégeink hangulata is családias legyen — vélekedik Ónodi Rudolf üzletvezető, aki már 9 éve a Kisbéri Afész dolgozója, — a 12 tagú személyzetből csak 2 »idegen«, a többiek családom tagjai.

— Van itt üzemi étkeztetés is? — közben látom a söntés felett, hogy III. osztályú besorolású az üzlet.

— Hogyne!

Mintegy végszóra, asszonyok özönlenek be, kikészítik a jegyeket, s hallatlanul gyorsan megkapják az első fogást, a levest.

— Tálakban adjuk kezdettől fogva a levest, a gulyásféléket Ezekből mindenki annyit eszik, amennyit akar. Tudjuk általában kik szoktak együtt ebédelni, probléma még nem volt. Egy tálat könnyebb, gyorsabb asztalra tenni, mint négy tányér levest.

— Gyerekek is étkeznek itt?

— Általában 270—300 ebédelőnk van. A kisbéri szövetkezet asztalosai, a helybeli tsz ipari üzemének dolgozói, erdészetiek, a magtisztító munkásai, tisztségviselők pedagógusok, fogyasztják főztünket. ….

A zöld, vadászöltönyt utánzó ruhában felszolgálók szinte észrevétlenül tálalnak Foglalkozásomnál fogva sokat utazom, sokfelé étkezem Hasonló gyorsasággal még nem találkoztam. Rövid idő alatt ismét üres az étterem, az abroszok helyett ízléses kis terítők kerülnek az asztalokra. Mára befejeződött az ebédeltetés.

 — Éppen azért, mert ilyen közétkeztetésünk van, lényegében csak szerdán délután vagyunk zárva, folyamatos nyitva tartással dolgozunk, este zene van és tánc. Sok a rendezvényünk, itt Rédén és a környékén ezek kedveltek. …. A győri Coopturist vezetőivel szerződést kötöttünk, ide hozzák étkezni csoportjaikat. Törjük a fejünket, mert jövedelmezőségre törekszünk. S elsősorban az ételekkel akarjuk »fogni« a vendégeket.

Azzal lehet is! Fővárosi — jobb étterem — színvonalán van a választék. Bab és hal, pacal és birka, tészták, savanyúságok ételkülönlegességek váltakoznak az étlapokon. Az adagok megfelelőek, az ott étkezők elégedettek. Tőlük tudjuk. A házias ízek másfél éve — nyitás óta — nem változtak. mint ahogy állandósult a figyelmesség és szolgálatkészség. Kitűnő egységet üzemeltet a megye szélén a Kisbéri Áfész, amely jó gazdája a rendben tartott egységnek.”[21]

Az általános iskola szervezete is követte a közigazgatást, így az 1976/1977-es tanévtől létrejött a Bakonyszombathelyi Körzeti Általános Iskola a bakonybánki általános iskola „bekörzetesítésével”. Bakonyszombathelyen bővítették az iskola épületét, majd 1978-tól a rédei óvoda társulásával, kísérleti intézményként Körzeti Általános Művelődési Központ alakult, amelynek célja az „élethosszig” való tanulás, művelődés elősegítése volt. Az öt intézményegység (óvoda, rédei és bakonyszombathelyi iskola, közművelődés, gazdálkodás) vezetői alkották az igazgatótanácsot, melynek élén Tóth Jenő állt. Az 1982/1983-as járási ellenőrzés („összegző látogatás”) az ott folyó tevékenységet „pozitívan” értékelte, viszont „belülről nézve ... természetes”, de megszüntetendő hiányosságokat is megállapított. Az 1985/1986-os „utólátogatás” is a „nyitott nevelőmunka példájaként” említette a bakonyszombathelyi Körzeti Általános Művelődési Központot. 1987-ben mégis kivált a Központból a rédei óvoda, az iskola és művelődési ház.

„Bakonyszombathelyen beszélgetőpartnerünk Tóth Jenő igazgató, aki felelős azért, hogy a községen kívül Bakonybánkon és Rédén is betöltsék szerepüket, hivatásukat az óvodák, általános iskolai részlegek, a művelődési otthon, a könyvtár. S hogy erősödjön az együttműködés a szülői munkaközösségekkel, a KISZ-alapszervezetekkel, az MHSZ-szel, az itt található gazdasági egységekkel., s természetesen a párt- és tanácsi szervekkel…

– Több mint három esztendeje dolgozunk azon, hogy ez a véleményem szerint elkerülhetetlen együtt működés valamennyiünk javát szolgálja … Nem megy máról holnapra, az kétségtelen. Ugyanakkor azt is látni kell, hogy a három település 1975 utáni államigazgatási, gazdasági, politikai integrációja egyértelműen megkívánja … törekvéseink erősítését. …  Könnyebb így az óvodai nevelési program, az altalános iskola nevelési és oktatási tervének a végrehajtása, a közművelődési törvényből reánk háruló feladatok … megvalósítása. Hadd tegyem hozzá: fontosnak érzem a községi sportegyesületek tömegsport-tevékenységének segítését is az említett keretek között.

Megállapodásokat, szocialista szerződéseket kötöttek az oktatási és közművelődési intézmények a téesszel, az állami gazdasággal, a Vetőmag Vállalattál, az ÁFÉSZ-szel, az Erdészettel, s más gazdasági egységekkel. Együttműködésük jó – s mindinkább p erősödik. A kísérlet eredményei persze lassan mutatkoznak. … Ennek a kérdéskörnek egyszerűen nincs, nem is lehet még tudományos igényű szakirodalma, amiből meríthetnénk. A tervezés sem ment könnyen az elején. Sok mindent alaposabbá kellene tenni — ehhez viszont például megfelelő adatbázissal kell rendelkeznünk. Ez a munka is kísérleti stádiumban van. …. a munkaközösségek, egyes csoportok szállítására, a vetélkedők, találkozók, települések közti szervezéséhez bizony elkelne egy mikrobusz. Egészében azonban úgy vélem, hogy jó irányban haladunk élőre. …

Bakonyszombathelyen – a megyei művelődési központtal közösen – felnőtt és gyermek bérleti előadássorozatot indítottak ez év elején. Fogadják például a győri Kisfaludy Színház társulatát, a Monteverdi Kórust, a Szegedi Kisoperát, a KOMÉP Színpadot. Tanfolyamokat szerveznek. A három településen ifjúsági klub, nőklub, nyugdíjasklub, kertbarátkör, s még jó néhány kis csoport tevékenykedik. … Végül is a Bakonyalján megmozdultak azért, hogy a körzeti általános művelődési központ — és ennek szervezete … életképességével ne csupán egy országos kísérlet adalékot szolgáló része legyen, hanem annál több. Nevezetesen, hogy Bakonyszombathelyen, Rédén és Bakonybánkon … a helyiek kulturális igényeit ébresztgessék, netán már fokozzák. A kisiskolásoktól kezdve a nyugdíjasokig mindenkit ideértve.”[22]

Három község — Bakonyszombathely, Bakony- bánk, Réde — általános iskolája (tulajdonképpen nem különbözik a többi iskoláktól. Csupán (az épületek külső falán elhelyezkedő tábla hirdeti: »A bakonyszombathelyi általános művelődési központ általános iskolája«. A felirat nem szokványos, s első látásra is a hagyományostól kicsit eltérő művelődési formát takar. … A három faluban egységesítették a közművelődést úgy, hogy az a közoktatással is egységet képezzen.

Tóth Jenő (az általános művelődési központ igazgatója): — Úgy is fogalmazhatnék, egy kicsit a kényszerhelyzet szülte az általános művelődési központ létrehozását. A három falu közigazgatási integrációja után egyértelműen kitűnt, a közművelődési tevékenység megrekedt. Formális, laza kapcsolat kötötte össze a művelődési házat és az iskolát. …

Az integráció előnyeinek felismeréséhez nem szükséges a kísérlet. Az nem lehet vitatott, hogy a köz- művelődési és oktatási intézmények szétaprózódottsága helyett az összevonás megfelelő tartalommal töltve eredményes lehet, összeállíthatnánk egy receptet is: Végy egy agilis vezetőt, az ifjúságon keresztül győzd meg a felnőtt lakosságot a művelődési célok eléréséért.

Tóth Jenő: — Mindhárom faluban összevontuk az iskolát, óvodát, könyvtárat, művelődési házat.

— Mindenki a saját falujában tevékenykedik. A költségvetést az elszámolásokat gazdasági egységünk végzi, így több ideje marad a pedagógusnak, népművelőnek. Ez a felállás, az egyszemélyi vezetés biztosíték arra, hogy nem lehet egymásra mutogatni, a feladatokat tologatni. Az én munkám a menedzselés, az irányítás...

Az általános művelődési központ alapintézménye az iskola. -Előbb §zen a területen kellett rendet teremteni. Bakonyszombathelyen áldatlan állapotok voltak, öt-hat helyen tanítottak. Most itt működik a felső tagozat, Bakonybánkra járnak iskolabusszal az alsó tagozatos gyerekek. Rédén együtt maradt a 6—14 éves korosztály. …

Ma már szinte nincs olyan ember a három faluban, aki valamilyen formában ne lenne aktív részese a munkának. Az igazgató vallja: — »a gyerekeken keresztül lopóztunk a felnőttek szívébe.«

Tóth Jenő: — Hat üzemmel, több társadalmi szervvel van szerződésünk, minden szerződő tagja az igazgató tanácsnak. A termelőszövetkezet a legnagyobb bázis. Ennek a formának egyértelműen a közösségben élő ember neveltség- és műveltségigényét kell szolgálnia. Emlékszem, néhány évvel ezelőtt még mindenki csak a saját falujáért harcolt. Ma már a szó szoros értelmében elmosódtak az emberek tudatában a faluhatárok. Ügy hiszem, ezt nem rendelkezésekkel lehetett elérni, csakis folyamatos, tartalmas, munkával.

Sallai Sándor (a területi pártvezetőség titkára): — Tagja vagyok az igazgatótanácsnak, ezzel lehetőségem van még jobban figyelemmel kísérni az óvodák, iskolák munkáját. Sikerült kialakítani egy állandó fórumot a kommunista szülőknek, pedagógusoknak. Rendszeresen találkozunk és olyan kérdéseket beszélünk meg, mint például a családi nevelés, vagy a kettős nevelés problémái.

Tóth Jenő: — Egyértelműen vallom, a komplex intézménynek közösségmegtartó ereje van. Csodálatos lenne, ha az elnevezéshez méltóan, komplex épületrendszerben dolgozhatnánk. S mert nem így van, ebből adódnak gondjaink is. Például a legaktuálisabb: jövőre szeretnénk meghonosítani a videotechnikát, de problémát okoz: hol legyen a stúdió?”[23]

Bakonyszombathelyen 1972-ben adták át az új művelődési házat. Az ott működő községi könyvtár, mozi mellé új művelődési formák kialakítását várták a fő állású igazgató alkalmazásától. A Körzeti Általános Művelődési Központ létrejöttével a közművelődés és a kulturális rendezvények szervezése központi kézbe került. Pintér Lajos igazgatónak sikerült megmozgatnia a helyi ifjúság különböző rétegeit: kirándulásokat, író-olvasó találkozókat, tanfolyamokat szervezett. 1985-ben a („kiváló” címet is elnyert) bakonyszombathelyi ifjúsági klub tagjai társadalmi munkával és a termelőszövetkezet, valamint az állami gazdaság támogatásával ifjúsági házat is építettek. De a felnőttek is (köz)művelődtek: nyelveket tanultak, szabás-varrás tanfolyamra jártak, sőt, már a számítógéppel is ismerkedtek.

„A fiatalok művelődését, szórakozását szolgáló ifjúsági ház létesítésének gondolata már régóta foglalkoztatta Bakonyszombathely vezetőit. Az elképzelések szerint a bakonyszombathelyi KÁMK művelődési háza egy 120 négyzetméteres ifjúsági házzal bővítve szolgálná a gyermek- és ifjúsági korosztály művelődési, szórakozási igényeit. Több kényszerítő körülmény is indokolta, az új lehetőség megteremtését.

A bakonyszombathelyi művelődési ház épületegyüttese a kiscsoportos tevékenységhez nem tudott megfelelő teret adni. … A lakóterületi KISZ-alapszervezet egy elhanyagolt, romos épületben dolgozott, de objektív körülmények gátolják a tartalmi munkát is. A helyi ifjúsági klub, az új vezetőség irányításával mind a tartalmi munkában, mind a tárgyi feltételek javításában (közhasznú munkákkal) komoly eredményeket ért el. Jelezte ezt a Kiváló Ifjúsági Klub cím és a KISZ KB Dicsérő Oklevele. Itt is gátolták a további fejlődést, hogy a 76 fiatal a művelődési ház átalakított öltözőjében, egy 3x4 méteres helyiségben működött. A helyi úttörőcsapat nem rendelkezett csapatotthonnal, ennek megoldása az ifjúsági ház felépítésével szintén megoldást jelentett volna.

A terv realitását több kedvező körülmény találkozása alapozta meg. Felélénkült a településen az ifjúsági szervezetek (KISZ, ifjúsági klub, úttörő) tevékenysége, számos munkaakciót vállaltak a községben, felajánlást tettek a terv megvalósításáért, 82 fiatal írta alá az építkezésre kiadott- mozgósító lapot, mely egyben kötelezettséget is jelentett a munkaakcióban való részvételre. Az ifjúsági klub a lakóterületi KISZ- alapszervezet és a bakonyszombathelyi Zalka Máté úttörőcsapat közös pályázatot készített az ÁIB felhívására — »A lakóterületi szabadidőtöltés feltételeinek javításáért« — a pályázat eredményeképpen 100 000 forintot nyertek az induláshoz. A községi közös tanács két elavulttá vált épületet értékesített, összesen 100 000 forintért, mely összeget szintén az ifjúsági ház létesítésére lehetett csoportosítani.

Terveink alapján az ifjúsági ház egy klubtermet, egy folyosóként is szolgáló játéktermet és egy vizesblokkot foglalna magába. Az előzetes költségvetés szerint mindezek kivitelezése 836 ezer forintba került volna. A tervek megvalósítása érdekében a tanács- és a pártvezetés megkereste a körzet gazdasági egységeit: csakis társadalmi összefogással, és a gazdasági egységek segítségével volt lehetséges a kivitelezés. Szocialista szerződéseket kötöttünk, melynek eredményeképpen a következő gazdasági és termelőszövetkezetek tettek felajánlást: Bakony MgTsz, generálkivitelező (45 ezer forint társadalmi munka juttatás), Kisbéri Építő és Szolgáltató Szövetkezet (álmennyezet, vizesblokk kiképzése, üvegezés, 70 ezer forint), Kisbéri Állami Gazdaság (nyílászáró, épületlakatos szerkezetek el készítése, szállítás, munkagépek, 45 ezer forint) Vetőmag Vállalat (téglafuvarozás, 12 ezer forint), VEFAG, kisbéri üzemegysége (szállítás, föld- és egyéb fuvarok, munkagépek. 15 ezer forint), Gamma Művek kisbéri gyáregysége (villanyszerelési és vízvezeték-szerelési munkálatok, 24 ezer forint), Kisbér és Vidéke Áfész (épület- burkolási munkálatok, 18 ezer forint.)

1984 augusztusában megkezdődhetett az ifjúsági szervezetek erőpróbája: az alapozás, az alap feltöltése, a falazás. Nem csalódtunk a fiatalok hozzáállásában …

1985 januárjában megtörtént az aljzatbetonozás. Ezután a bakonyi mgtsz szakemberei vették át a terepet, elvégezték a belső vakolást, hidegburkolást és a régi épület felújítását. …

A munkálatokban sok vidéken tanuló kollégista is részt vett, ezért az ifjúsági klub és a KISZ-szervezet egy háziünnepséget rendezett, ahol megjutalmaztuk a munkálatokban résztvevő aktívákat. Szeptember 27-én adták át az épületet, ez alkalommal 11 fiatal kapott HNF kitüntetést.[24]

A három településen – a közös tanács Művelődési és Egészségügyi Bizottságának 1982-es beszámolója szerint – „az egészségügyi szolgálat tárgyi és személyi feltételei biztosítottak”. Kis egészségházat is létesítettek. 1983-ig dr. Major Ferenc, majd felesége, dr. Szabó Ágnes, 1986-től a 2000-es évekig pedig dr. Szécsi Mihály végezte a körzeti, majd háziorvosi teendőket. 1982-től az egészségházban korszerű fogorvosi rendelő nyílt. Dr. Balogh István, majd dr. Edelényi Krisztina, végül dr. Hauschild Róbert javította-gyógyította a három bakonyalji település lakóinak fogait.

A három község sportélete is figyelemre méltó volt. 1980-ban Bakonyszombathely újjászerveződött labdarúgó szakosztálya benevezett a járási bajnokságba. A csapat jól szerepelt, anyagilag a községi tanács és a termelőszövetkezet támogatta.

„A komáromi járási KISZ-bizottság hagyományos teremfoci-bajnokságát Almásfüzitőn rendezte meg, amelyen hat csapat vetélkedett. A torna eredményei: Réde KISZ — Timföld 4:1, Réde — Bakonyszombathely KISZ 3:2, Réde — Kisbér Gimnázium 7:3, Bakonyszombathely — Timföld 4:2, Bakonyszombathely — Kisbér Gimnázium 3:1, Timföld — Kisbér Gimn. 0:0. Végeredmény: 1. Réde, 2. Bakonyszombathely, 3. Almásfüzitő Timföld. A torna gólkirálya Mogyorósi Vilmos (Réde) 10 góllal, míg a legjobb kapusnak Csizmadia Imre (Bakonyszombathely) bizonyult.[25]

Bakonybánki „bűnbarlang” (pinceklub az úttörőknek)
Pajtás, 1972. november 8.

HU-MNL-KEML XV. 20. 3/1 KL

Alább (a jegyzetek után): Az evangélikus templomokra vonatkozó kérdőív, 1943. május 20.
(Az Országos Luther Szövetség Evangélikus Templomok szerkesztősége által kibocsátott kérdőív)
 https://mandadb.hu/tetel/670394/Dunantuli_Egyhazkerulet_II_Veszpremi_Egyhazmegye

Komárom és Szőny

  A város rövid története 1945-ig

Komárom város a Duna jobb partján a Kisalföld keleti szélén a Gerecse lábánál fekszik, a Nagy-Duna és a Vág-Duna összefolyásával szemben, 15 km hosszan. Területe 70,19 km^₂.

Magyarország területén Kr. e. 300 körül telepedtek le a kelta törzsek. Régészeti leletek alapján a szőnyi városrész területén ők hozták létre az első lakóházakat. Az 1. században ugyanezen a helyen feküdt Brigetio, Pannonia provincia legjelentősebb katonai tábora, kikötője és polgárvárosa. A település a római Birodalmat körbevevő limes része is volt. Brigetio jelentőségét mutatja, hogy állandó jelleggel itt állomásozott a Legio I Adiutrix tartalékos római légió. A város emellett saját fürdőkomplexummal és amfiteátrummal is büszkélkedhetett

A honfoglalást követően Komárom környéke Ketel vezér birtokába került. Az ő leszármazottjai emelték az első erődítményt, földvárat a Duna és Vág közti területen. A 11. században a mai Csillagerőd területén jött létre Rév-Komárom, melynek lakói biztosították a Dunán való átjutást a komáromi várba, illetve feleltek a biztonságos átkelésért. A középkori város az ekkor létrejött Komárom vármegye központja lett. Forgalmas piaca, réve és kikötője miatt IV. Béla 1265. április 1-jén városi jogokat adományozott a városnak.

A 16. századi török hódoltság idején Komárom végvár volt, katonai szerepe felértékelődött. Buda eleste után Bécs védelmének biztosítása érdekében kezdődött meg a komáromi erődrendszer kiépítése. Mivel észak és dél között ekkor még csak hajóval lehetett közlekedni, Pálffy Miklós várkapitány 1589-ben hajóhidat, az átkelés védelmére pedig egy-egy cölöp hídfőerődöt építtetett. Ez lett a Szent Péter palánk (a mai Csillagerőd elődje). A megerősített Öregvár ostromára 1594-ben került sor, és bár a törökök elpusztították Rév-Komáromot, maga az ostrom sikertelen volt. Ezt követően eredeti helyétől körülbelül 1 kilométerre nyugatra, a mai Erzsébet híd helyén lévő hajóhídnál épült újjá Rév-Komárom, immár Szőny település részeként. A komáromi erődöket 1663 és 1673 között erősítették tovább, ekkor épült a modern Újvár, illetve sor került a hídfőerődök felújítására is. A város és az erődök súlyosan megrongálódtak az 1682-es árvízben.

A napóleoni háborúk miatt menekülni kényszerülő I. Ferenc magyar király 1827-1838 között rendelte el a komáromi erődök megerősítését, felújítását, valamint két új jobb parti erőd építését a koppánymonostori Homokhegyen (Monostori erőd), illetve a Nagyigmánd felé vezető út mellett (Igmándi erőd). Az építkezéseket az 1848–49-es szabadságharc szakította meg, amelyben a jobb parti erődöknek fontos szerep jutott az itt vívott ütközetek során. Komárom alatt három csatára került sor, ezek közül kettő (az 1849. április 26-ai és a július 2-ai) magyar, egy pedig (az 1849. július 11-ei) Habsburg győzelemmel ért véget. Ezenkívül az 1849. augusztus 3-ai komáromi ütközetben a Klapka György tábornok által vezetett ostromlott magyar csapatok szétverték az ostromló osztrák sereget, rövid időre felszabadítva a Dunántúl északnyugati részét. A komáromi vár volt az utolsó magyar terület, amely megadta magát az osztrák seregeknek: Klapka György 1849. október 2-án tette le a fegyvert Haynau előtt, teljes amnesztiát nyerve a csapatai számára. Újszőnyt 1856-ban kötötték össze először a Béccsel a Győr-Újszőny vasútvonal révén. 1860-ban épült meg a Székesfehérvár–Újszőny-vasútvonal, majd 1884-ben elkészült a teljes Bécs-Budapest vasútvonal is. 1891-ben nyílt meg az Almásfüzitő-Esztergom vasútvonal. Az erőd építkezéseinek folytatása 1850 és 1878 között megélénkítette a község életét. 1890 körül már ezernyolcszázan laktak a jobb parti városban. Az 1870-es években merült fel egy állandó híd szükségessége, de az Erzsébet híd átadása végül csak 1892-ben történt meg. Az északi Komárom és a déli Új Szőny egyesüléséről már 1895-ben megindultak a tárgyalások, de tényleges hatályba 1896. július 1-jén lépett. A falusias városrész ekkortól hivatalosan Komárom-Újváros, ám az első világháborúig nem fejlődött sokat. Néhány gyár mellett felépült a Frigyes laktanya és a méntelep. A városrésznek egy temploma - a Szent István katolikus templom - és egy elemi iskolája volt.

Az első világháborút követően, 1919-ben a csehszlovák hadsereg elfoglalta az északi városrészt. A magyar csapatok április 30-án eredménytelen kísérletet tettek az elszakított városrész visszafoglalására. A trianoni békeszerződés rögzítette végleg a kialakult állapotokat: a Duna bal parti része, az észak-komáromi városrész Komárno néven a Csehszlovák Köztársaság része lett, a déli pedig Komárom néven egészen 1923-ig a csonka Komárom vármegye székhelye lett. Alapy Gáspár kormányfőtanácsos, és polgármester irányításával 1928-tól indult meg a városfejlesztés, állami kölcsön segítségével. Az 1938-as első bécsi döntés (november 2.) a Felvidéket visszacsatolta Magyarországhoz, így a két Komárom újra egy város és megyeszékhely lett. A második világháború alatt több bombatámadás érte Komáromot, elsősorban az Olajipari vállalat, és a vasút, illetve a hidak megsemmisítése céljából.

A második világháború után az északi városrész újra Csehszlovákiához került, a déli pedig ismét az önálló fejlődés útjára lépett. Az erődökben a szovjet déli hadseregcsoport rendezkedett be, és alakított ki fegyver- és lőszerraktárat.

A Városi Tanács (ma: Városháza), a Jókai tér a Jókai-emlékművel és a református templommal, a Petőfi Sándor Általános Iskola
HU-MNL-KEML XV. 20. 30/54 KL

Tanácsok Lapja, 1958. október 16.

Szőny község rövid története az 1930-as évek végéig[1]

„Szőny nevével okleveleinkben 1249-ben találkozunk először Sceun alakban, amikor az esztergomi érsek birtoka s aki ezt elcseréli IV. Bélával egy másik faluért. IV. László idejében Terra Sceun, 1387-ben poss. Zywn, Zyun alakban szerepel, ismét a prímás birtokában. 1422-ben Oppidium Zewn vámjával és révjével együtt a komáromi várhoz tartozott. A mohácsi csata után nemsokára (1529) elpusztult az egész vidékkel együtt. 1670 körül ifj. gróf Zichy István birtokába került Szőny s a következő békésebb években gyors fejlődésnek indult. 1690-ben 32, 1694-ben már 98 gazda, 1715-ben pedig 60 gazda és 30 zsellér lakik Szőnyön. Több nemes család is költözött a községbe. Az 1768. évi nemesi összeírás 28 nemes családfőt mutat ki Szőnyön. …

Az adóösszeírásokban az egész hódoltság alatt változó számú lakossággal szerepelt, sőt néha évtizedekig nincs is felsorolva az adózó községek között. így 1622-ben 11, 1639-ben 6, 1640-ben 13 portával van említve. 1627-ben itt kötötték meg II. Ferdinánd és a török szultán nevében a szőnyi békét. A lakosság a hódoltság alatt tisztán református vallású volt, egyházuk is ezidőben keletkezett. A mai református templom is ebből a korból származik (1677). …

1741-ben a lassan beszivárgó katolikusok számára a földesúr fiókegyházat szerveztetett, melyet 1787-ben plébániává fejlesztettek. A jelenlegi templom 1777-ben készült el. …

Szőny határának egyik felét 1847-ben a klosterneuburgi kanonokrend vette meg az akkori birtokosától (Zichy). 1894-ben a Zichyek még megmaradt birtokát a báró Solmosy vette meg, akitől leánya, gróf Gyürky Viktorné örökölte. …

Az első világháború Szőny 750 lakosa küzdötte végig, akik közül 160 halt hősi halált. …

A község lélekszáma 4003, 2028 férfi és 1975 nő. 524 ház belterületen, 163 pedig külterületen épült fel. A lakosság színmagyar, egyházi tekintetben 2391 római katolikus, 1490 református, 3 görögkatolikus, 68 evangélikus, 43 izraelita vallású. Foglalkozásra nézve 1667 földműves, 967 iparos, 74 kereskedő, 95 tisztviselő és nyugdíjas. …

A község területe 11 779 k. hold, melyből 7639 hold szántó, 603 h. rét, 183 h. szőlő, 890 hold legelő, 978 hold erdő, 132 hold kert, 25 hold nádas, 1329 hold terméketlen terület. E nagy területet 2 nagybirtok, 8 középbirtok, 4 50—100 hold közötti, 23 kisbirtok és 150 törpebirtok (átlagosan 4 hold kiterjedéssel) között osztódik fel. Kisipara fejlett, ezen iparág minden szakmája képviselve van és pedig a kovácsipar 3, a bognár 4, az asztalos 3, a cipész 12, az ács 1, a géplakatos 3, a borbély 4, a szabó 3, a nőiszabó 5, a hentes és mészáros 5 önálló iparossal. Van még 3 darálómalom is a községben. …

Közigazgatásilag Szőny községhez tartozó Almásfüzitőn gyári üzemmel dolgozik a VacuumOil Company Rt. Ásványolaj-finomítója és az Agrárexport kft. Kender- és Lenszövőgyára. …

A legnagyobb kiterjedésű földbirtok: özv. gróf Gvürky Viktorné uradalma 4600 kat. holdon elterülő birtok, melyből 969 hold erdő, 3280 k. hold szántó, a többi pedig legelő. …

A községben van 10 szatócsüzlet, 1 rőfös-, 5 rövidárus-, 3 tüzelőanyag-kereskedés, 10 kocsma és a „Hangya" Fogyasztási Szövetkezet fiókja. …

Elemi népoktatásügyét 1 római katolikus elemi iskola 3 tanerővel, 2 református elemi, 3 tanerővel és 3 tanteremben, 1 községi elemi 1 tanteremben, 1 tanítóval, továbbá 1 uradalmi iskola 1 tanítóval látja el. A jelenlegi modern elvek alapján felszerelt rk. iskola 1909-ben épült gróf Gyürky Viktorné, Nagy Antal kanonok, Schreiter József és neje, valamint az egyház adományaiból. A 3 tantermes 3 tanerős iskolában részben osztott tanítás folyik. A tanulók száma 180 és 80 továbbképzős.”

1946. január 1-jével Komárom város jobbparti része megyei városi rangot kapott[2], majd 1954. október 1-jével járási jogú várossá szervezték.[3] Szőny Községi Tanácsot 1971. január 1-jével nagyközségi tanáccsá nyilvánították[4], majd 1977. április 1-jén egyesítették a nagyközséget Komárommal.[5] A járások megszűntével, 1984. január 1-jétől Bábolna (Bana, Tárkány), Nagyigmánd (Csép, Kisigmánd) közös tanácsú nagyközségeket, Ács nagyközséget, valamint Almásfüzitő, Mocsa, majd 1989. január 1-jétől Csém községet Komárom városkörnyéki községeivé nyilvánították.[6]

Látkép a Szabadság térről
Komárom, 1985

 Komárom: város a Duna két partján 

A Városi Tanács

Az 1980-as évek közepén 19 ezer ember élt a városban. A Komáromi Városi Tanács VB volt a település vezető szerve. Füstös László a tanácselnök 1985. június 7-ig, őt követte Bukó Józsefné. A vb. titkár Dr. Krajczár Gyula volt. Társadalmi tanácselnök-helyettesi tisztséget Komáromy Ilona 1985. június 24-től töltötte be.

Városgazdálkodás

1984-es beszámoló szerint „az elmúlt 8 évben” 12 km vízvezeték épült.  Megépült a Csillag lakótelepi 100 férőhelyes óvoda. A III. IV. V. VI. IX. számú óvodák férőhelybővítése is megtörtént, 175 hellyel növelve a befogadóképességet. Szabadtéri színpad épült az Igmándi erődben. A legnagyobb problémát a tömbházak körüli parkok, játszóterek gondozása, karbantartása jelentette.

Közösségi közlekedés

Komárom-Esztergom megyében 1953-ban jött létre a 67. számú Autóbuszközlekedési Vállalat (AKÖV), mely a Győri Autóközlekedési Igazgatóság (AKIG) irányítása alá tartozott. 1971-ben 18.s zámú Volán Vállalatra nevezték át a busztársaságot. Komáromban a tatai üzemegység kirendeltsége működött. A városban 1961 őszén indították az első helyi autóbuszjáratot. 1962 augusztusában a 18. számú AKÖV kiküldöttje és a városi tanács képviselői a vállalat részére ideiglenes jelleggel átadták az igmándi keserűvíztelep udvarát és az iroda részére lakásokat szabadítottak fel. Az új komáromi forgalmi telep megépítése már az 1961–65-ös ötéves tervben is szerepelt.  A hatvanas években a felmerülő lakossági igényeknek megfelelően naponta többször is buszjáratot indítottak a szőnyi kórházhoz, a termálfürdőhöz, és a Monostorra tartó menetrendet is sűrítették. A személyszállítási igények növekedésével a vállalat nem tudott lépést tartani. A járművek száma és felszereltsége sem volt kielégítő, mindennapos volt a zsúfoltság, a járatkésések és kimaradások. 1969-ben Komárom területén egy busz, a város és közvetlen környéke utasforgalmát négy gépkocsi bonyolította le, öt másik autóbusz pedig a távolsági járatok során gyakran érintette a várost. Az AKÖV nagyobb kapacitású gépkocsik, valamint rásegítő járatok beindításával próbálta csökkenteni a zsúfoltságot, a rossz műszaki állapotban lévő járműveket pedig lecserélte. A helyi járat útjának a meghosszabbítása a járatszám csökkenésével járt volna, ezért ezt a lakossági igényt nem tudták kielégíteni. A helyi járatok kihasználtsága csak a csúcsforgalmi időszakban volt kielégítő. Az 1971–75-ös ötéves terv célkitűzései közé tartozott a Komárom-Koppánymonostor és a Komárom-Almásfüzitő közötti szakaszokon a járatsűrűség megemelése, tartalék autóbusz beállítása, új buszmegállóhelyek kialakítása, illetve Komáromban egy új autóbusz pályaudvar létesítése. A buszpályaudvar helyszínkeresése és a tervek elkészítése még a hetvenes évek elején megtörtént, de a folyamatos meg nem értés a város és a Volán társaság között azt eredményezte, hogy a Szent László utcai pályaudvart és a hozzá tartozó büfét csak 1981-ben adták át. Az első tervekben szereplő 3,5 millió forintos beruházási költségek az átadás végére majdnem elérték az 5 milliót. Az autóbuszállomáson információs szolgálatot, munkanapokon jegypénztárt üzemeltettek és poggyászmegőrzést is vállaltak. Fűthető váróterem és büfé várta az utazókat. A Volán társaság fejlesztéseinek köszönhetően a város és vonzáskörzetének közlekedési rendszere jól kiépült. Komáromra méreténél fogva nem a városi, hanem a városba irányuló és az átmenő forgalom a jellemző. 1987-ben a komáromi kirendeltség 14 autóbusszal rendelkezett. A helyi járatú közlekedésnek három fő iránya volt, a város belterülete, Szőny és Koppánymonostor felé. A helyközi közlekedésben (a határ és a közúti gócpont miatt) is fontos szerep hárult a városra. A nemzetközi forgalomban közvetlen eljutási lehetőség nyílt a nagyobb felvidéki városokba (Pozsony, Nyitra, Dunaszerdahely, Galánta) is. A belföldi forgalomban: Budapest, Győr, Tatabánya, Veszprém, Székesfehérvár. Kialakult az elővárosi közlekedés, félóránként indult járat Almásfüzitőre. Havonta 10-12 különjáratot indított a társaság. A pályaudvar napi utasforgalma 7000 fő körül mozgott. Az érkező és induló járatok száma 238 volt munkanaponként, ebből 56 helyi járat volt.

A nyolcvanas évek elejétől a Komárom Megyei Tanács V.B. Szervezési és Jogi Osztálya kétévente közvélemény-kutatásokat végzett a közúti személyszállítás helyzetéről. 1984-ben a megye 20 településéről 262-en küldték vissza a kitöltött kérdőíveket. A válaszadók 70%-a autóbusszal utazott a leggyakrabban. A kérdőív 13 kérdést tartalmazott, a 14. pontban javaslatokat, észrevételeket lehetett tenni: a menetrendek kialakításakor vegyék figyelembe más állami szervek javaslatait is, munkaszüneti napokon sűrítsék a járatszámot, vonják be az üzemi autóbuszokat is a közlekedésbe a zsúfoltság megszüntetésére. Összességében elmondható, hogy az utazók többsége elégedett volt a Volán szolgáltatásaival. 1984-ben megszűnt a VOLÁN Tröszt, melynek szerepét később a ma is működő Volán Egyesülés vette át. 1985-ben ismét átalakult a társaság, ekkor vette fel a VOLÁN 18. sz. Vállalat Tatabánya nevet.

A Komáromi Mezőgazdasági Kombinát

1984. január 23-án ünnepi rendezvény keretében dr. Villányi Miklós, a Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Minisztérium államtitkára adta át a Mezőgazdasági Kombinát cím viselésére feljogosító okiratot dr. Pulay Zoltán igazgatónak.

Április elsején Sztaniv Bonev, a Bolgár Népköztársaság miniszterelnök-helyettese, Ivan Monolov, a Bolgár Állami Tervbizottság elnökhelyettese, valamint Boncso Mitev nagykövet látogatták meg a gazdaságot.

A kombinát hétszer, az utolsó négy évben pedig egymás után nyerte el a Kiváló Vállalat címet. 1984. április 27-én Havasi Ferenc, a Központi Bizottság titkára adta át a megjelent dolgozók, állami vezetők, társasvállalatok jelenlétében a kitüntetést.

1984. július 19-án az IKR szervezésében 211 búzatermelő taggazdaság részére rendezett országos aratási bemutatót a Kombinát. Több száz szakember vett részt Szőkepusztán a legmodernebb gépek bemutatóján. Délután ellátogatott Kádár János, Havasi Ferenc KB. titkár, Váncsa Jenő mezőgazdasági miniszter, Kapolyi László ipari miniszter, Szabó István a TOT elnöke, dr. Burgert Róbert, a Központi Bizottság tagja, a Bábolnai Mezőgazdasági Kombinát vezérigazgatója, Horváth Ede, a Győri Vagon- és Gépgyár vezérigazgatója. A látogatás második állomása a kombinát boldogasszonypusztai szőlőtelepe volt.

Kádár János az alábbi gondolatokat írta a vendégkönyvbe: „A Komáromi Állami Gazdaság utóbbi években elért jelentős eredményeinek örülök, és annak is, hogy ha csak rövid időre is, de eljöhettem ide látogatóba, s közvetlenül találkozhattam dolgozóikkal, láthattam a nagy fejlődést. Mindenre gondolva, köszönöm a meghívást, a szíves vendéglátást. Jó egészséget, további sikereket kívánok a gazdaság vezetőinek, minden dolgozójának. Boldogasszonypuszta, 1989.július 19-én szívélyes üdvözlettel Kádár János”

Két szociális létesítménnyel gazdagodott a gazdaság. Az 1983-ban elkezdett szociális épületet 1984. június 1-jén avatták fel a húsüzemben. Ennek felső szintjén helyezték elaz irodákat, a 80 fős étkezőt, az alsó szinten az öltözők, az orvosi rendelő, a mosoda volt. A gazdaság az 1984-es évet 124 millió forint nyereséggel zárta.

1985. augusztus 29-én magas rangú szír delegáció látogatta meg a gazdaságot. A Szíriai Arab Köztársaság képviseletében Berhan Knefaty dandártábornok és M. J. Jahjuk vezérigazgató az állattenyésztési munka iránt érdeklődött. Október 31-én a Kínai Népköztársaság Mezőgazdasági Minisztériumának hivatalos küldöttsége tett látogatást a gazdaságban.

Az 1984-ben megkezdett 108 millió forint értékű húsüzemi beruházás 1985. december másodikára készült el. Bővült a hűtőkapacitás, a raktér, új gépek kerültek beépítésre.

Kereskedelem, bolthálózat

A város ellátását a Komárom és Vidéke ÁFÉSZ és a GENERÁL Kereskedelmi Vállalat végezte, mellettük kisebb volumenben 9 vállalat, mgtsz is közreműködött (Ácsi MgTSz, Szőnyi MgTSz, Tokodi MgTSz, Parképítő Vállalat, Autójavító Kisvállalat, Komáromi Építő Szövetkezet, és OFOTÉRT) A fent említett szervezetek összesen 72 üzletet működtettek a városban. A boltok többsége a város központi részén helyezkedett el. A nagyobb élelmiszer ABC-k a lakossági igényeket teljesíteni tudták, azonban a kisebb egységek nem voltak képesek bő választékot biztosítani. A zöldség és gyümölcsválaszték az év folyamán nagyon változó volt, amely sok lakossági elégedetlenséget okozott. Bizonyos esetekben az áru minősége sem volt megfelelő. A lakosság szívesen vásárolt magánkereskedőknél és őstermelőknél, ahol mind a minőség, mind a mennyiség jobb volt. A vegyiáruk választéka időszakosan akadozott, és hiánycikként jelentek meg az alábbi termékek: hipó, mosogató-öblítőszerek stb. A tartós fogyasztási cikkek – színes tv, hűtő –kínálata ekkoriban még nem igazodott a lakossági igényekhez.

Vendéglátás, vendéglátóegységek

A város vendéglátásában a Kristály Vendéglátó Vállalatnak és a Komárom és Vidéke ÁFÉSZ-nek volt meghatározó szerepe. Ezen kívül a Nyugatmagyarországi Vendéglátó Vállalat, az Utasellátó, a Tata Állami Gazdaság és a Császári MgTsz (idényjellegű) üzletei is hozzájárultak a lakossági igények kielégítéséhez. Mindezek mellett jelentős magánszektor is volt a városban. A Kristály Vendéglátó Vállalat 13 üzletet üzemeltetett Komáromban. Ebből az új jövedelemérdekeltségi formában két étterme, egy presszója és cukrászdája, míg szerződéses üzletként egy étterme, két vendéglője, egy presszója, egy büféje, két italboltja, valamint két szezonális jellegű egysége (vendéglő és presszó) működött. A Komárom és Vidéke ÁFÉSZ hét vendéglátó egységet üzemeltetett a városban, melyből három szerződéses rendszerű volt, míg négy hagyományos formában üzemelt. A Nyugatmagyarországi Vendéglátó Vállalat két szerződéses étteremet, míg a Soltvadkerti MgTsz egy borozót tartott fenn a város területén.

Orvosi ellátás

A városi-járási főorvos Dr. Major Ferenc volt. Komáromban hat felnőtt orvosi körzet működött. 1982. március 1-jétől a körzeti orvosi alapellátás szakmailag, szervezetileg és gazdaságilag a Kórház-Rendelőintézethez integrálódott. A körzeti orvosok feladata a város területén a járóbetegek első ellátása, valamint az otthonukban ellátható fekvőbetegek gyógyítása volt. A komáromi körzeti orvosi rendelők a rendelőintézetben – SZTK – kaptak helyet. A városban üzemorvosi szolgálat is működött, mely szintén a kórház-rendelőintézeti egységhez integrálódott. Az üzemorvosi hálózat megfelelő működését a jelentős fluktuáció mellett is akadályozta, hogy több állás évek óta betöltetlen volt. Az üzemorvosi rendelők műszerrel, a munkához szükséges eszközökkel jól voltak ellátva. A rendelők nagyobb részében kisebb diagnosztikai és gyógyító beavatkozások elvégzésére – EKG, fizikoterápia – is lehetőség volt. A város gyermekeinek szakellátását 4 gyermekkörzeti orvos biztosította.

Közrend, közbiztonság

Komáromban a közrend és közbiztonság helyzete jó volt, de jelentős volt a közös vagyon iránt érzett közömbösség és az erőszakos bűncselekményeknél sok esetben tapasztalható passzivitás. Az összes bűnügyek több, mint 50%-át a gazdasági bűncselekmények tették ki, melyek a vám- és deviza-bűncselekményekben jutottak kifejezésre. A vagyon elleni bűncselekmények 35-%-ot képviseltek. Ezen belül a társadalmi tulajdon ellen 40%, a személyi tulajdon ellen 60% irányult. A vagyon elleni bűncselekmények többsége kisebb kárértékű és általában alkalmi jellegű volt. Kiemelkedő volt azonban a komáromi vasútállomáson elkövetett vagonfeltörések, dézsmálások száma. Az utcák rendjét sértő erőszakos, garázda bűncselekmények száma nem volt magas, de többségük súlyos testi sértés volt, melyeket magánlakásokban, szórakozóhelyeken és azok környékén követtek el. Évente 20-25 esetben került sor alkoholelvonó kezelésre történő beutalásra. A közúti közlekedés gyors ütemű fejlődése miatt a közlekedési bűncselekmények száma viszonylag magas volt. A fiatalkorúak és gyermekek bűnözése nem érte el a 8%-ot. A városi cigánybűnözés számszerűen nem volt nagy, de figyelemmel kísérésük kiemelt munkát igényelt.

Oktatás, nevelés

1953-ban épült meg a város első 35 férőhelyes bölcsődéje. 1966-ban kezdte meg a működését a komáromi II. számú bölcsőde 4 csoporttal és 40 férőhellyel. A Dózsa György Állami Általános Iskola a termelőszövetkezet után kapta a nevét. A 8 osztályos iskola az 1960-as 70-es években folyamatosan új épületekkel bővült. 1980. szeptember 1-jén nyitotta meg kapuit a II. sz. (Feszty Árpád) általános iskola. A tanulólétszám 1985-re elérte a 767 főt. A város legrégebbi oktatási intézménye a Komáromi Római Katolikus Elemi Leány-, és Fiúiskola, amit 1948-ban államosítottak és 1952-ben felvette Klapka György nevét. 1985-ben bocsátották a plébánia épületét is az iskola részére. A Szabadság téren álló általános iskola 1952-től Petőfi Sándor nevét viseli. Az 1980-as években évről-évre több mint 700 diák tanult az intézményben. A Szőnyi Általános Iskola Komárom szőnyi városrészének oktatási intézménye volt.  A Komáromi Városi Zeneiskola az 1966–1967-es tanévben lett önálló, és folyamatosan fejlődött. 1979-ben lett középfokú oktatási intézmény a Komáromi Gépíró és Gyorsíró Szakiskola. 1985-ben 120 nappali és 60 esti tagozatos diák végezte itt kétéves tanulmányait.  A Jókai Mór Gimnázium 1964-ben költözött a jelenlegi épületébe, 1978-tól fakultációs tárgyak oktatását is bevezették. A 318. számú Ipari Szakmunkásképző Intézet 1965 óta volt önállóan működő iskola, ahol több mint tíz szakma oktatásához voltak adottak a feltételek nyolc tanteremben. A Széchenyi István Közgazdasági Szakközépiskolát 1942-ben alapították, 1985-ben Miklós József volt az intézmény igazgatója. 1984. október 12-én került átadásra a III. számú óvoda.

Kultúra

1952-ben nyílt meg az első könyvtár, mely két évvel később vette fel Jókai Mór nevét. 1967-től van a jelenlegi épületében. 1978-tól Szőnyben fiókkönyvtár is működik. A Csokonai Művelődési Központ jó viszonyt alakított ki az általános iskolákkal. A más művelődési intézményekkel való együttműködés, a szervezőtevékenység és a pénzügyi lehetőségek koncentrálása mindinkább előtérbe került (Forradalmi Ifjúsági Napok rendezvényei, Ünnepi Könyvhét, irodalmi és zenei matinék, szabadszombatos rendezvények stb.) A lakosság körében népszerű nagyrendezvények – country-fesztivál, augusztus 20-i rendezvények, városi gyermeknap stb. – finanszírozására a Komáromi Kőolajipari Vállalat KISZ-bizottsága nyújtott jelentős anyagi támogatást. A lakosság részére az üzemeken belül is igyekeztek programokat szervezni. Ilyenek voltak a Komáromi Nyomdavállalat klubjában szervezett kiállítások, a Lenárugyárban indított szövőszakkör az OKT-pályázat keretein belül.^[7] 1982-ben a gyermekek és felnőttek részére színházbérlet sorozatot indítottak, melynek során a felnőttek a környező településekről is váltottak bérletet. Az emberek szállítását a művelődési központ szervezte meg.^[8] A város vonzáskörzetében lévő iskolák tanulói sem maradtak program nélkül, ugyanis a Magyar Rádió Gyermekkórusának művelődési központbeli fellépését ők is élvezhették. A legkisebbek számára a városban vendégszereplő állami bábszínház nyújtott könnyed szórakozást, ahol mindhárom előadás teltházzal ment.^[9] A CSMK az év végén Lukin László előadássorozatát szervezte meg Kodály Zoltán születésének alkalmából, azonban a programra csak nagyon kevesen mentek el.^[10] 1988-ban a népgazdaság stagnálása, az életszínvonal évről évre való csökkenése és a költségvetési pénzeszközök folyamatos apadása miatt a közművelődésben elért korábbi eredményeket már egyre nehezebben lehetett tartani. Az 1970-es évtized kulturális virágzása után az 1980-as években a kultúrára fordítható összegek radikálisan lecsökkentek. A korábban közkedvelt hakniműsorok a megnövekedett költségek és a magas helyárak ellenére is ráfizetésessé váltak, és a közönség érdeklődése is az olcsó szórakozási, kikapcsolódási, művelődési lehetőségek felé fordult. A város kulturális intézményei ezért a tömegek olcsó és tartalmas kikapcsolódását tűzték ki célul. A megváltozó helyzetben a CSMK vállalkozásba kezdett, ugyanis az Igmándi erődben berendezett karbantartó műhelyét a karbantartási funkciók mellett ipari bérmunkák végzésére is felhasználta, valamint saját kisbuszát bérbe adta egy kisszövetkezetnek. Az így befolyó pénzösszegek igen távol álltak a művelődési ház alaptevékenységétől, de a bevételt részben a közművelődési tevékenység finanszírozására lehetett fordítani.^[11] 1987-ben helyet kapott a Városi Tanács épületében Balló Ede festőművész képmásolati gyűjteménye és DDr. Juba Ferenc tengerészeti gyűjteménye. A Jókai Filmszínház mozijában 300 férőhely állt a közönség rendelkezésére. A Koppánymonostoron és Szőnyben élő fiatalok azonban ilyen értelemben kulturálisan ellátatlanok voltak, ugyanis az előbbi helyen 1984-ben beszüntették a vetítést, míg a szőnyi mozit műszaki okok miatt kellett bezárni. Ezen probléma enyhítésére a Csokonai Művelődési Központ mellett a Komárom Megyei Moziüzemi vállalat autós mozit alakított ki, ahol a nyári időszakban sikerfilmek vetítésével igyekeztek kielégíteni a város és környékének ilyen irányú igényeit. A kulturális együttműködés szép példáját bizonyította be a CSMK és a zeneiskola együttműködése. A művelődési központ egy idő után már képtelen volt helyet adni nagyobb létszámú együtteseinek, így aztán számukra a zeneiskola biztosított helyiséget. A városban működő nyugdíjas-, horgász-, ebtenyésztő- és galambászegyesületek foglalkozásaikat a művelődési központban tartották meg. A közművelődési intézmények zsúfoltságát egy új művelődési központ megépítésével lehetett volna megszüntetni, ennek azonban nem volt realitása, ugyanis az elmúlt két évben (1987, 1988) még az állagmegóvásra sem jutott fedezet – pedig az 1986-os VII. ötéves tervben épp ezt tűzték ki célul. Ennek ellenére a Városi Tanács tervbe vette a szőnyi mozi, a művelődési ház, a CSMK felújítását, és a könyvtár raktározási problémáját is fel kívánták számolni.^[12] 1984 márciusában és áprilisában a KISZ Komárom Városi Bizottsága a Forradalmi Ifjúsági Napok (FIN) keretében számos programot szervezett: rendezvényeket és koszorúzásokat tartottak az 1848–49-es forradalom és szabadságharc emlékére, március 21-én megünnepelték a Magyar Tanácsköztársaság 65. évfordulóját a Direktórium épületénél, és április 4-én megemlékeztek az ország felszabadulásának 39. évfordulójáról. A város ifjúsága számára gazdag sportprogramokat szerveztek – városi diákolimpia, Felszabadulási Kupa nemzetközi kispályás labdarúgó bajnokság, ifjúgárdisták lövészversenye, Komárom–Komárno futóverseny stb.^[13]

Komárom belvárosa
Komárom: helytörténet a kezdetektől napjainkig, 229-230. oldal

Sport

Komáromban virágzott a tömegsport. Az Edzett Ifjúságért mozgalom résztvevői az 1984. évi olimpia tiszteletére heti három alkalommal vettek részt a „SAM” futásokon. Tizenkét sportágban írtak ki városi bajnokságot, bővült az Olajmunkás természetjáró szakosztálya. A Szőnyi Tsz Sportegyesületnél 90 fővel új szakosztály létesült. Mind a négy tanintézményben működött az Országjáró Diákok Köre.

Komáromban két nagy tömegsportegyesület működött: az ÁFÉSZ és a Komáromi Állami Gazdaság egyesülete.

A Komáromi Állami Gazdaságban szervezett és intézményes tömegsportról csak 1977-től beszélhetünk. Október 14-én a gazdaság központjában alakult meg a tömegsport-egyesület, aminek a neve Komáromi MEDOSZ SE^[14] lett, és a Komárom megyei tömegsport aktív szereplőjévé vált. A növekvő sportolói létszám tette szükségessé az átalakítást. Az alakuló ülést a gazdaság központjában tartották, ahol 36 sportoló, a szakszervezeti titkár és a járási sportfelügyelőség vezetője is jelen volt. A sportolók a kék-sárga színeket viselték a mezükön. Az intézményesült forma miatt már nem okozott nehézséget a versenyköltségek elszámolása sem. A sportfelszerelések tárolásáról és beszerzéséről a sportegyesület vezetősége gondoskodott.^[15] A szabadtéri tavaszi-őszi sportágak mellett a téli időszakban elsősorban a teremben űzhető játékok kerültek előtérbe. Két tornaterem is rendelkezésre állt, főleg az asztalitenisz és a teremfoci részére a komáromi Jókai Mór Gimnáziumban, illetve a Klapka György Általános Iskolában. A városi asztalitenisz-bajnokságban két csapatot indított a gazdaság.^[16] A Komáromi MEDOSZ kispályás labdarúgó csapata a 7. helyen végzett a városi bajnokságban, ezen kívül asztaliteniszben és sakkban is képviseltette magát a gazdaság. ^[17] 1978 áprilisában már a Komáromi MEDOSZ lett a legeredményesebb csapat a megyei MEDOSZ-sportnapon. Asztaliteniszben a városi bajnokságon, illetve a járási-városi KISZ-kupán férfi egyéniben és férfi párosban első helyezést értek el a gazdaság sportolói. A megyei KISZ-kupán második helyet szerezték meg csapatban, férfi egyesben, vegyes párosban, férfi párosban, a női csapat pedig a harmadik helyet szerezte meg. A sakkozók részt vettek a MEDOSZ-kupán Kisbéren, ahol az ötödik, míg a városi bajnokságon a második helyezést érték el. 1979 nyarán a sakkozni vágyók részére külön klubot alakítottak.^[18]

1979. szeptember 22-én rendezték meg a MEDOSZ megyei sportnapját. A gazdaság sportolói nagy létszámban és eredményesen szerepeltek a különböző szakágakban.^[19]

1981 tavaszán a bázisvállalat bizalmi testületi ülésén elfogadtak a sportkombinát építésére vonatkozó beterjesztést. A komáromi lenfonógyár területén lévő, közel egy hektáros területen kezdődött meg az építkezés.^[20]A területen egy bitumenes kézilabdapályát, egy füves kispályás labdarúgópályát, valamint teke- és két teniszpályát alakítottak ki. Helyet kapott ott egy öltözővel, büfével, mosdókkal, szertárral felszerelt faház is.

1981 áprilisától vezették be a 42 órás munkahetet, ezért a gazdaság nagyobb hangsúlyt fektetett a kulturális programok kiszélesítésére, valamint a sport és az üdülés továbbfejlesztésére.^[21] 1982-ben Almásfüzitőn a KISZ szervezésében április 4-én, a „felszabadulás ünnepén” sportnapot rendeztek, ahol a Komáromi ÁG 58 fővel jelent meg.^[22] 1982. szeptember 18-án rendezték a MEDOSZ megyei sportnapot a Tatai Olimpiai edzőtáborban, ahol atlétikai összetett pontversenyben első helyet értek el a gazdaság sportolói, míg a férfi labdarúgócsapat második lett, és összetettben is második helyezést értek el.^[23] Október 23-án a kézilabdasport hívei gyűltek össze a megyei MEDOSZ által meghirdetett vetélkedőre, amire öt női és öt férfi csapat nevezett. A nők az első helyen végeztek. Miután a szabadtéri idény lezárult, a teremsportok: asztalitenisz, sakk, tollaslabda kerültek előtérbe.[24] Az 1985. évi tömegsportrendezvényeknél az előző évek gyakorlatának megfelelően a MEDOSZ Megyei Sportbizottsága által kiadott eseménynaptár volt a kiindulópont, de a tavaszi és őszi mezőgazdasági munkák időpontjait is figyelembe vették. A MEDOSZ-rendezvényeken kívül, melyek közül néhánynak a Komáromi Állami Gazdaság is házigazdája volt, a legnagyobb tömeget az üzemi kispályás labdarúgás tíz héten át tartó versenysorozata jelentette, ami több mint száz főnek jelentett sportolási lehetőséget. Az augusztus 20-i verseny is sikeres volt, ahol szinte az összes sportág képviseltette magát. A Komáromban kialakított két teniszpálya szinte állandóan foglalt volt az 1984-ben. A további népszerűsítés érdekében a Vállalati Szakszervezeti Bizottság közel húsz gyermek részvételével, szakképzett oktató biztosításával tanfolyamot tartott a fiataloknak. Ennek ellenére a tömegsport résztvevőinek száma évről évre stagnált, némi emelkedés a tenisz miatt jelentkezett. Az ötnapos munkahét bevezetése eleinte javulást eredményezett a sportolói létszámban, a több szabadidő meghozta a kedvet, de a gazdasági nehézségek jelentkezésével az emberek jelentős része inkább a keresetkiegészítésre fordította felszabadult energiáit. A tömegsportot irányító szervek közül a gazdaság a MEDOSZ Megyebizottsággal különösen jó kapcsolatot ápolt, míg a városi szervekkel kevésbé volt jó viszonyban. A települési sportrendezvények közül az MHSZ-versenyekbe kapcsolódtak még be. Az eseménynaptárt a KISZ-bizottsággal és az MHSZ-vezetőséggel közösen állították össze. A MEDOSZ-sportkör keretein belül működő szakosztályok anyagi helyzete stabil volt, az utazási eszközöket a bázisvállalat biztosította. A komáromi tömegsporttelepen kialakított pályákon felül a strandon található salakos pályát is igénybe vették. A tömegsportszervezet sporteszközökkel való ellátottsága jó volt. A sportaktíva-hálózat a beszámoló szerint önállótlan volt, ezért az SZB újjáválasztásával próbálták ezt megoldani. A továbblépési lehetőséget a helyi szinten történő tömegesítésben látták.[25] 1986-ban a férfi kézilabdázók megnyerték a komáromi bajnokságot.[26]

1987-ben a szociálpolitikai kiadások elérték a 25 millió forintot, amiből a sportra fordított kiadások összege meghaladta az egymillió forintot. 1986-ban is a kispályás labdarúgó-bajnokság volt a legnépszerűbb, mind a tíz önelszámoló egység benevezett. A teniszpályákon tíz fiatal heti két edzésen vehetett részt. Az üzemi horgászegyesület 150-160 tagból állt. A horgászási lehetőség a dolgozók és a közvetlen családtagok részére volt biztosított. A Ghyczypusztai 16 hektáros, illetve a Billegi-tavon is 1967-től horgászhattak a kikapcsolódásra vágyók. A Csémpusztai kavicsbánya tó az 1980-as évektől állt az egyesületi tagok rendelkezésére. Minden évben május elsején rendezték meg az üzemi horgászegyesület versenyét Ghyczypusztán.

A Billegi-tó a tagság felének nyújtott lehetőséget a nagy távolságok miatt. 1986-ban a húsüzemi dolgozókból álló csapat augusztus 20-án megnyerte a Komárom környéki horgászegyesületek versenykupáját.

A megyei kulturális és sportnap májusban Környén került lebonyolításra. A csapatversenyek során három első helyet szereztek a női-férfi kézilabdában és a női labdarúgásban. Atlétikai számokban két első helyezést, több második és harmadik helyezést értek el a versenyzők. A háromfordulós tekebajnokságban a Szőkepusztai dolgozók a megyei versenyben a harmadik helyen végeztek. A férfi kézilabdacsapat megnyerte a körzeti téli terembajnokságot, a női csapat a felszabadulási vándorkupát. Országjáró túrákon, szervezett kirándulásokon közel hatszáz dolgozó vett részt. Kedvelt kirándulóhelyek voltak Sopron, a Dunakanyar, az Északi-középhegység, a Bakony, a Velencei-tó környéke. A nyolcvanas évek közepén készült el a Boldogpusztai lőtér, melynek avatásán több mint száz versenyző volt jelen. A Honvédelmi Hét keretében megrendezett verseny is ott került lebonyolításra. A balatoni üdülőben szörfök, csónakok, asztalitenisz, tollasütők ösztönözték sportolásra a dolgozókat. A Komárom–Komárno nemzetközi utcai futóversenyen rendszeresen segítettek a szervezésben a kombinát sportaktívái is.[27]

A város versenysportjában a Komáromi AC-nak kellett volna meghatározó szerepet betöltenie, de az elvárásoknak egyáltalán nem felelt meg és anyagi nehézségekkel küzdött. A vívó szakosztály működése már erősen kérdésessé vált. (1984) A Komáromi Olajmunkás SE az elvárásoknak megfelelően szerepelt. Az ökölvívó szakosztályuk dinamikusan fejlődött.  Serdülő és ifjúsági kategóriában országos eredményeket értek el. A tenisz szakosztályuk férfi csapata az NBIII-ban szerepelt.  Kedvező helyzete volt az egyesületnek, mert egy bázison a Kőolajipari Vállalatnál ideálisak voltak a lehetőségek. A Szőnyi MgTsz SE versenyszerűen a férfi kézilabdával foglalkozott. Városon belül a KAC-nak, az Olajmunkásnak és a Komáromi Állami Gazdaságnak is volt labdarúgó csapata, bár a kombinát csapata Csémen játszotta mérkőzéseit.

A város sportéletének legjelentősebb rendezvénye a Komárom–Rév-Komárom (Komárno) futás volt. 1974 év végén három sportember (Bangha Dezső, Herczeg Gyula és Jóny István) ötlete nyomán jelent meg a hír, hogy a következő évben április 4-én hazánk és Csehszlovákia felszabadulásának 30. évfordulója alkalmából Komárno és Komárom között futóverseny rendezését határozták el.[28]

Észak- és Dél-Komáromot a két részre szakadt várost jelképesen újra összekötő a Dunán átívelő verseny ötletét többek között Rubin Endre az MTK-VM atlétikai szakosztályának elnöke karolta fel.[29] A verseny előkészületeit a Komárnoi Csehszlovák Testnevelési Szövetség Járási Bizottsága és a Komárom Járási Hivatalának Testnevelési és Sportfelügyelősége vállalta magára.[30] A viadalt Dr. Mikolasek Sándor a Komárom Városi Tanács VB. Titkára nyitotta meg. 65 magyar és 18 csehszlovák versenyző állt a 8200 méteres táv rajtjához a komárnoi Lenin stadionban. Egyéniben a csehszlovák Suchan csapatban az Újpesti Dózsa szerezte meg az elsőséget.

A célba érést követően a dobogósok koszorút helyeztek el a Szovjet hősi emlékműnél.[31] A következő évtől kezdve  a megmérettetés bekerült a Európai Atlétikai Szövetség versenynaptárába is.[32]

A rajt-cél állomások évenként váltották egymást, az első évben az északi oldalról indultak a versenyzők és a déli oldalon értek célba, míg 1976-ban a mezőny Komáromban kezdte és Komárnóban fejezte be a versenyt. Ezt a hagyományt az elkövetkező időkben is megtartották.

A verseny lebonyolítását az erre a célra összehívott nemzetközi szervezőbizottság vállalta magára. A bizottságba helyi és országos hivatalos szervek vezetői, sportegyesületek, nagyvállalatok és a média küldöttei kerültek. A feladatok sokrétűek voltak: Az első és legfontosabb a versenykiírás összeállítása és elkészítése volt, ugyanis a nemzetközi szövetség felé időben le kellett küldeni a fix időpontot. A meghívók, műsorfüzetek nyomtatása, nevezések gyűjtése, rajtlista elkészítése, szállás és forgalom biztosítása, útvonal meghatározása, helyezettek részére érmek, ajándékok összegyűjtése, egészségügyi jelenlét, eredményhirdetés programjának elkészítése mind-mind hozzátartozott a bizottság feladataihoz. Mivel a versenyt országhatárok között rendezték meg, a több száz induló regisztrálása miatt nagy feladat hárult a Komáromi Határőrség dolgozóira is. A versenyzőknek és vezetőiknek érvényes útlevéllel és kiutazási engedéllyel kellett rendelkezniük. Az útlevélkezelést a verseny előtt bonyolították le. 1977-ben írták ki először az erőpróbát az ifjúsági korú futók számára 4000 méteres távon, miközben a felnőttek már 242-en álltak rajthoz 8200 méteren. A magyar és csehszlovák versenyzőkön kívül, román, jugoszláv, keletnémet és első ízben a vasfüggöny túloldaláról érkező nyugatnémet versenyző is nevezett.[33] A következő két kiírásban előbb 7700 méterre csökkentették majd 10 kilométerre növelték a verseny hosszát.  Az első osztályú hosszútávfutók részére a Magyar Atlétikai Szövetség kötelezővé tette az indulást a viadalon.[34] Az 1980-as verseny volt az első amikor a nők számára külön megmérettetést írtak ki 4000 méteres távon.[35] 1982-ben már férfi felnőtt egyéniben és csapatban, női felnőtt és ifjúsági illetve férfi ifjúsági kategóriában hirdettek győztest. A nyolcadik alkalommal megrendezett futóversenyen több mint félezer induló állt rajthoz.[36]

Ezt követően a verseny csúcsra járatása zajlott. Az 1984-es jubileumi tizedik alkalomra már majdnem ezer futót regisztráltak. A bűvös határ átlépése a következő évben ugyan még nem sikerült, de 1986-tól kezdve a rendszerváltásig végig ezer feletti induló állt a rajtvonalhoz.

1987-re fogalmazódott meg az az igény, hogy Komárom város fiataljai ne csak nézői, hanem aktív résztvevői is legyenek a nemzetközi futóversenynek, ezért a „nagy testvérhez” kapcsolódva 1500 méteren általános és középiskolások nevezhettek a Kiskomárom elnevezésű viadalra.[37] Ugyanebben az évben avattak márványoszlopot a komárnoi sportcsarnok előtt az addigi felnőtt férfi győztesek emlékére, ami azóta is bővül a 10000 méteren elsőként beérők nevével.