Változatos programokkal fogadtuk a táborozókat

2022.07.14.
Mondhatni már hagyománnyá vált, hogy Szolnok város nyári napközis táborának szervezői az MNL Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltárához fordulnak, hogy segítsünk a gyerekek idejét érdekes és hasznos programokkal megtölteni. A csoportokat – összesen négyet – 2022. július 12-én és 13-án fogadtuk.

Az első nap délelőttjén a megyénkben észlelt földrengések írásos forrásai alapján játékos feladatokon keresztül tapasztalhatták meg a gyerekek, milyen az, ha mozog a föld, majd a levéltár térképgyűjteményét felhasználva vízrajzi ismereteiket gyarapíthatták Lázár deák ÉK-DNY-i tájolású térképétől kezdve a Tisza szabályozási munkálatait is dokumentáló kataszteri térképekig. Délután a 18–19. századi alsófokú iskolák működésébe nyertek betekintést a nebulók, ahol kiderült, hogy semmi sem úgy működött, ahogy ma megszokott.

A levéltári látogatás második napján egy újabb természeti jelenséggel, a villámlással és az azokat leíró, illetve a villámsújtotta ember kezelését bemutató levéltári dokumentumokkal indítottuk a napot. Ezt követően megégett utazó levél, oklevél, valamint megszenesedett borítójú és átlőtt jegyzőkönyvek történetét rekonstruálták. A délutáni csoport az iratok útjával ismerkedett meg a levéltári átvételtől a raktári polcra kerülésig: milyen iratokat gyűjt levéltárunk, hogy rendezzük, vesszük nyilvántartásba és tároljuk őket. A foglalkozás végén a számítógépes korszakot megelőző sokszorosító eljárást, az indigó használatát is kipróbálhatták.

Köszönjük a bizalmat és a gyerekek nyitott hozzáállását a programokhoz, augusztus első hetében folytatjuk!

Utolsó frissítés:

2022.08.24.

Új hozzászólás

A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges