Újabb német-magyar levéltáros szakmai tapasztalatcsere

Münsteri levéltáros gyakornok szolnoki látogatása
2019.09.20.
2019. szeptember 19-én a münsteri levéltárból járt német gyakornok a Magyar Nemzeti Levéltár Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltárában. A Magyar Nemzeti Levéltár (MNL) és a Landesarchiv Nordrhein-Westfalen (LA NRW) között 2017 májusában aláírt együttműködési megállapodásnak köszönhetően egy hónapot tölthet Magyarországon Eva-Maria Kelhetter a magyar levéltári rendszer tanulmányozásával

Szolnokon egy megyei levéltár sajátosságait ismerhette meg a mentora, Dr. Fiziker Róbert kíséretében érkező németországi kollegina. Érdeklődéssel hallgatta az intézmény működéséről, a levéltári szakdolgozók feladatairól szóló beszámolónkat, a raktárvezetés során pedig konkrét kérdéseket fogalmazott meg a különböző korú és eltérő iratképzőktől származó iratanyagokban való kereséssel valamint az azokhoz kapcsolódó segédkönyvek használatával kapcsolatosan. Nem csak levéltáros, hanem kutatói szemmel is kíváncsi volt arra, hogyan is zajlik az anyagok kikérése, milyen segédleteket használhatnak a levéltár-felhasználók.

A délutánt levéltárpedagógiai tevékenységünk legnépszerűbb elemének, a környezetvédelmi programunknak a bemutatása töltötte ki, ahol a papír- és írástörténeti kiállításunkhoz kapcsolódó papírmerítést próbálhatta ki Eva-Maria, valamint a lúdtollal írás és a gót betűvetés rejtelmeibe kapott bevezetést.

Ezúton is köszönöm kollégáim: Mészárosné Csók Zsuzsanna, Mucsi László és Váci-Koncz Kata közreműködését, mellyel a gyakornok hölgy szolnoki látogatását színesítették.

Utolsó frissítés:

2019.10.07.

Új hozzászólás

A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges