Református időkapszula iratai a levéltárban

2020.11.03.
2020. október 31-én, a reformáció évfordulóján tartott ünnepi istentisztelet keretében különleges eseménynek lehettek tanúi a szolnoki református templomban egybegyűltek. Végh Miklós református lelkész Levéltárunknak ajándékozta azokat az 1894-ben és 1928-ban keltezett dokumentumokat, melyeket a templomtorony felújítása során előkerült időkapszula rejtett.

A Szolnoki Református Egyházközség múltjáról tanúskodó érdekes iratokat a Magyar Nemzeti Levéltár munkatársai nagy gondossággal restaurálták és digitalizálták, hogy azután az eredeti példányokat a MNL Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltára őrizhesse tovább az utókornak. Az istentiszteleten elhangzott az is, hogy a kordokumentumok nemes másolatát, kiegészítve a szolnoki protestáns felekezetek képviselői által aláírt, jövőnek szóló üzenettel, valamint a napokban megjelent újságokkal egy új időkapszulában visszahelyezik a templomtoronyba, a gyülekezeti házban pedig tervezik az időkapszula darabjainak és az iratok másolatának kiállítását is.

Ezúton is köszönetet mondunk az MNL Állományvédelmi és Reprográfiai Osztálya munkatársainak magas színvonalú munkájáért és a Szolnoki Református egyházközségnek azért a bizalomért, hogy Levéltárunk gondjaira bízzák az értékes kordokumentumokat!

 

 
Borítókép fotója: Fülöp Ferenc, református egyház, Szolnok

Utolsó frissítés:

2020.12.02.

Új hozzászólás

A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges