„Nagy mértékben eltorzult agyamnak gipszbe öntött mását […] állították ki a budapesti múlt évi embertani kiállításon”

Előhang 1.

„Vagy ötvenen lehettek. Csupa frontharcos tiszt. Csukaszürke egyenruhák. […] Az élükön mankósok, falábosak. Sántítva, kopogva, nehéz lélegzéssel. A harctér tragédiája ömlött be az ajtón, lepte el az oltárelőtti térséget, hol még néhány perccel azelőtt, minden csupa ragyogó csillogás volt.”[2]

Előhang 2.

„Ott szónokolnak a templomokban, az iskolákban, az újságokban, a törvényhozásban, a kongresszusban. […] Inkább a halál, mint a becstelenség! Ezt a földet szent vér áztatta. Ezek az emberek hősi halált haltak. Nem haltak meg hiába. Dicső halottaink. […] Csak a halottak árulhatnák el, vajon tényleg érdemes-e meghalni azért, amiről ezek az emberek beszélnek. A halottak viszont nem beszélnek. A dicső halálról, a szent vérről, a becsületről és effélékről szóló szavakat sírrablók és szélhámosok adják a halottak szájába, pedig nincs joguk a nevükben nyilatkozni. Ha valaki azt mondja, inkább a halál, mint a becstelenség, akkor vagy bolond, vagy hazudik, mert nem is tudja, mi a halál. […] Ha mégis olyan bolond, hogy váltig állítja, inkább a halál, mint a becstelenség, hát csak tessék, haljon meg ő! A sok kisembert meg, akinek más dolga is van, hagyja békén!”[3]

Háborús sérültek, hadirokkantak

Az első világégés élő mementói a frontokról és kórházakból hazatérő rokkantak voltak. A háborús borzalmakat kézzelfogható közelségbe hozó milliós tömeg fizikai és mentális állapotának kezelésével, a civil életbe való visszailleszkedésük megkönnyítésével szinte a kezdetektől próbáltak az egyes államok foglalkozni. Alább tárgyalt esetünk miatt most csak az arcplasztika megszületéséről lesz szó.

A sérüléseket szenvedett „katonaarcok” rekonstrukciójának Sir Harold Gillies volt az úttörője. Rajta kívül Francis Derwent Wood és Anna Coleman Watts tevékenységét kell kiemelnünk.[4] Munkájuk Magyarországon is ismert volt; a harmadik londoni hadikórház katonaorvosa, Ward Muir által írt cikkről Kosztolányi Dezső számolt be: „[…] a háborúból gyakran felismerhetetlenül, eltorzult arccal, orr, fül és szem nélkül érkeznek haza a katonák […]. Ezért a londoni hadikórházban felállítottak egy afféle szépészeti vagy testegyenészeti műintézetet, melyet egyes durvább lelkű katonák, kiknek kevés érzékük van az emberi lélek nemesebb tulajdonságai iránt, a bádogorrok boltjának kereszteltek el. Itt orrokat, füleket, szájakat, szemeket, néha egész állkapcákat kapnak a katonák, korlátlan mennyiségben. […] Katonaorvosunk csemcsegő kéjjel csap reklámot a műembernek, a XX. század homunkulusának, lapokon át dicséri a bádogorrot, az ezüstarcot, a kék és barna üvegszemet […]. Ők azok, kik nem engedik meg, hogy az ember legalább olyan legyen, mint egy villámsújtotta fa, inkább kijavítják, cirkuszi maskarát csinálnak belőle.”[5]

A Boardwalk Empire (magyar forgalmazásban: Gengszterkorzó) című sorozat egyik zseniális karaktere Richard Harrow,[6] az első világháborúban fél arcát elvesztő egykori mesterlövész, akin keresztül be tudták mutatni az alkotók a háborús erőszakot elszenvedő nemzedékek sorsát. Harrow egy testszínű bádoglemezzel fedte el sérüléseit: „Néha elfelejtem, hogy nézek ki. Aztán elmegyek egy tükör mellett, és eszembe jut. Néha csak bámulom az arcom, és nem tudom felidézni, ki voltam azelőtt.”[7]

„Hiszen a tanítói pálya a legerősebb idegzetet is felőrli idővel, főleg az ilyen tanyai iskolánál” Vizsgálat R. M. kuncsorbai községi elemi iskolai tanító ellen

R. (1911-ig Rágya) M. 1881-ben született a mai Kárpátalján (a Máramaros vármegyei Dolhán vagy az Ugocsa vármegyei Sósfalun) görögkatolikus családban.[8] A máramarosszigeti tanítóképző elvégzése után egy alföldi kistelepülésre, a 19. század végén függetlenné vált Kuncsorbára került.

Forrás: https://maps.google.com

Az első világháborúban a császári és királyi 85. gyalogezred kötelékében harcolt. A kis ezüst kitüntetés tulajdonosaként, hadnagyi rangban szerelt le. Feleségével, P. M.-nal két gyermeket neveltek.

R. ellen a diákokkal szembeni „durva bánásmód” miatt 1924-ben („működése az utóbbi évek alatt már több ízben kifogás alá esett”) a vármegyei tanfelügyelő eljárást indított, amelynek során a közigazgatási bizottság fegyelmi vizsgálat mellőzésével megintette azzal, hogy ismételt panasz esetén el fogják rendelni a fegyelmi vizsgálatot.

Forrás: MNL JNSzML IV.411. XI. 1717/1928.

A panaszok állandósultak, s bár Nagy Sándor főjegyző (egyben az iskolaszék elnöke) igyekezett a hozzá fordulókat lebeszélni a feljelentésről – „R. tanító személyét sohasem úgy tekintettem, mint egy fiatal, harcteret nem járt, rendes idegzetű egyént, hanem úgy mint amilyen állapotban ő is van, […] s akivel szemben az elnézés legutolsó fokáig el kell mennünk” –, ezt csak 1926 őszéig tudta megtenni. Bejelentésére november 9-én Kovács János tanfelügyelő érkezett Kuncsorbára, aki az óralátogatásai alapján R.-t idegesnek, kapkodónak és lobbanékony természetűnek írta le, továbbá megjegyezte, hogy R. „szellemi nívója, erkölcsi felfogása a közszolgálat terén nagyon emlékeztetnek a máramarosi hegyvidéki és erdei oláh falvak oláh dászkáljaira (dászkál: falusi román kántortanító), akik nem tudnak, s talán nem is képesek, vagy nem akarnak egy igazi európai kultúrnemzet tanitói és nevelői színvonalára emelkedni”.

R. a vizsgálat megállapításaira és a községi iskolaszék nyugdíjazási felszólítására kérvényt intézett a vármegye főispánjához – egyben a Közigazgatási bizottság elnökéhez –, Almásy Sándorhoz.

Ebben elismerte ugyan, hogy néhány tanítványát úgy megpálcázta, hogy annak nyoma is maradt, ám ezen tetteit önhibáján kívüli exaltáltságára vezette vissza, amely szerinte az ő esetében nem bírálható el túl szigorúan: „De van egy nagymérvű fogyatékosságom, egy olyan testi defektusom, ami nemcsak minden szánalmat és minden könyörületet, de elismerést, dicséretet és jutalmat érdemel. Eltorzult, deformált fejemet nincs okom lehorgasztani, nyomorék kezemet zsebemben rejtegetni, s hibás beszédem miatt nem kell restelkednem. Hazánk védelmében a magyar becsületért vívott óriási harczban, a világháborúban lettem félszeg, nyomorék, torz alak. Egy srappnell lövedék hüvelye fejemet baloldalon úgy benyomta, koponyacsontomat úgy darabokra zúzta, hogy soha nem látott isteni csoda volt életben maradásom.”

R. egy év türelmi időt, hivatali szabadságot kért a főispántól, és kötelezte magát, hogy 1928. június elsejével benyújtja nyugdíjazás iránti kérvényét, amelyben 1928. szeptember 1-től kéri nyugdíjazását.

Forrás: MNL JNSzML IV.411. XI. 1717/1928.

A Közigazgatási Bizottság a fegyelmi eljárást ezután felfüggesztette.

A nyugdíjazásra azonban nem került sor – R. 1928 tavaszától a Szatmár megyei Méhtelek tanítója lett. Egy 1942-es összeállításban ugyanott igazgató-tanítóként szerepelt.[9]

Irodalom:

• Az I. világháború magyar orvosi emlékeiből: naplók, kéziratos visszaemlékezések, szakcikkek. Összeállította és a jegyzeteket írta: Kapronczay Károly és Kapronczay Katalin. Budapest, 2016.
• Háború és orvoslás. Az I. világháború katonaegészségügye, annak néhány előzménye és utóélete. Összeállította: Kapronczay Károly. Budapest, 2015.
• Suba János: Az Országos Hadigondozó Hivatal. Rendvédelem-történeti Füzetek, 21. kötet, 2010, 123-139.
• Vallasek Júlia: „Hőst ne csak legendaszerű vértezetben... ” Hadirokkantak megjelenítése az első világháborús magyar sajtóban. In: E nagy tivornyán. Tanulmányok 1916 mikrotörténelméről. Szerk. Kappanyos András. Budapest, 2017, 349-377.

Zene:

• Metallica: One https://www.youtube.com/watch?v=WM8bTdBs-cw