Jelenlegi hely

Levéltárunkba került az Aba-Novák Agóra születésnapi emlékalbumának egy példánya

2020.06.30.
2020. június 29-én Molnár Lajos Milán az ANKK ügyvezető igazgatója ünnepélyes keretek között adta át az MNL Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltárának az intézmény 40 éves múltját bemutató újságcikk válogatás 4 kötetét.

Az eseményen megjelent Király Ernő, az Új Néplap főszerkesztője is, aki a nyomtatott megyei sajtó jelentőségét méltatta. Levéltárunk igazgatója köszönetet mondott a megtiszteltetésért, hogy az emlékév lezárása alkalmából az album egy példányát a levéltárban is elhelyezték, egyben rámutatott a gyűjtemény kiadásának szimbolikus jelentőségére: nemcsak egyének és családok, hanem intézmények, közösségek életében is fontos a múlt tanulságainak levonása, mert így jövőnket meghatározó döntéseinket is megalapozottabban hozhatjuk meg. Ezért jött létre a történettudomány, a levéltár és ezért fejlődött ki az emberi emlékezet is.

 
 

 
A Szolnok Tv tudósítása az eseményről az alábbi linken tekinthető meg:

 

Utolsó frissítés:

2020.07.09.

Új hozzászólás

A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges