„Föl, föl, ti rabjai a földnek…” Mozgalmi dalok megjelenése a túrkevei iskolákban, 1945-ben

Januári hónap dokumentuma
2018.01.04.
A kommunizmus 20. századi történetében óriási szerepet játszottak az úgynevezett mozgalmi dalok, melyek mára szinte fogalommá váltak, s talán még azok is ismernek közülük néhányat, akik már a rendszerváltás után születtek. Ezek a nóták elsősorban azért váltak jelentőssé, mert a különböző baloldali mozgalmak (egyébként a jobboldaliak is) felismerték annak a lehetőségét, hogy a zenén és a dalokon keresztül nagyon hatékonyan lehet az emberekkel megismertetni a legalapvetőbb politikai jelszavakat, célkitűzéseket és ideológiai alapvetéseket. A hatékonyságot növelhette, ha a dalokat már kisgyermekkorban megismertették az emberekkel. Így nem véletlen, hogy a második világháborút követően a Magyar Kommunista Párt (MKP) is tett lépéseket a munkásmozgalmi dalok terjesztésére mind a felnőttek, mind a gyermekek körében. Január hónap dokumentuma ehhez a törekvéshez kapcsolódik.

A Túrkevei Református Hitközség Iskolaszékének jegyzőkönyvében olvashatjuk, hogy 1945 májusában a református iskola tantestülete arról tájékoztatta az iskolaszéket, hogy a Magyar Nők Demokratikus Szövetségének elnöksége és Szokolai Gábor, az MKP helyi titkára felkérte a város iskoláinak igazgatóit, hogy a közös anyák napi ünnepségen a gyerekek énekeljék el az Internacionálét, melynek dalszövegét és kottáját megkaphatják a párttól. A nőszövetség az ideológiailag elég egyértelmű indítványt azzal tetézte, hogy kérte az „Én egy kicsi proli vagyok…” kezdetű vers betanítását és elénekeltetését az ünnepségen. A dalok betanítására a Nemzeti Bizottság elnöke, Márki Gábor is engedélyt adott. A református iskola igazgatója azonban diplomatikusan elutasította a kérést. Arra hivatkozott, hogy engedélyt kell kérnie az iskolaszéktől a dalok betanítására. Az iskolaszék erre nem adott engedélyt, de nagyon taktikus módon tette ezt. Az Internacionálé kérdésében úgy határozott, hogy amíg a felettes egyházi hatóságok vagy a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium ebben a kérdésben nem ad utasítást, addig nem tartja magát illetékesnek az engedélyt megadni. A proletár öntudatot hirdető vers iskolai ünnepségen való bemutatását pedig azzal az indokkal vétózta meg, hogy a szóban forgó költemény kisgyermekeknek való, ezért csak óvodás és napköziotthonos gyermekeknek javasolja a betanítását. Azt nem tudjuk, hogy az Internacionálé éneklését végül engedélyezték-e a felsőbb hatóságok, de ha így is történt, az anyák napi ünnepségen valószínűleg nem adták elő, az iskolaszék ugyanis május 15-én tárgyalta az ügyet, tehát eleve anyák napját követően (Magyarországon május első vasárnapja). Az meglehet, hogy az ünnepségre később került sor, ám nem tartom valószínűnek, hogy akár a miniszteri engedély, akár az egyházi jóváhagyás időben megérkezhetett volna Túrkevére. Az állami iskolák reakcióját nem ismerjük az ügyben.

Érdemes megvizsgálnunk a történet hátterét. A második világháborút követően az Ideiglenes Nemzeti Kormány és a pártok nagy hangsúlyt fektettek arra, hogy ne csak a politika, de az oktatás területén is szakítsanak a Horthy-korszakkal. Nem csak az iskolarendszer struktúráját kívánták megreformálni, hanem az oktatás szellemiségét is meg akarták változtatni. Ez a törekvés fejeződött ki az 1944–1945-ös „csonka” tanévre vonatkozó tanfelügyelői utasításban is, mely szerint „…a csonka év nevelési célja egyetemesen minden oktató intézmény számára: a világnézeti áthangolódás demokratikus szellemben”  kellett, hogy legyen. A rendelet formájában is megjelent utasítás ugyan lefektetett bizonyos alapelveket a demokratizálódásra vonatkozóan, mégis a politika és a közélet egyes szereplői nagyon sokféleképpen képzelték el az átalakítást.

Az MKP 1944. november 30-án kiadott programjában még csak annyi szerepelt, hogy az oktatásból ki kell küszöbölni a fasiszta mételyt, a népellenes szellemet, valamint a faji és nemzeti gyűlöletet. E szűkszavúság ellenére mégis nyilvánvaló, hogy a Horthy-korszak keresztény-nemzeti ideológiájához képest a kommunisták rendelkeztek az egyik legradikálisabb elképzeléssel az oktatás és nevelés tartalmát illetően. Világnézetüket 1948-ig nem tudták országosan ráerőltetni az iskolai nevelésre, ugyanakkor helyi szinten már 1945-ben történtek erre kísérletek. A túrkevei eset éppen azt példázza, hogy a kommunistákban megvolt az igény arra, hogy a marxista-kommunista ideológia elemei valamilyen formában megjelenjenek az iskolák falai között.

Túrkevén a kommunistáknak jó pozícióik voltak. A Nemzeti Bizottság elnöke, Márki Gábor maga is kommunista volt. A támogatottságuk is valamivel erősebb volt az országos átlagnál. Az 1945. november 4-én megtartott nemzetgyűlési választásokon ugyan meg sem közelítették a kisgazdapárt eredményeit, az országos átlagnál azért jobban szerepeltek. Túrkevén a kommunisták 1813 szavazatot szereztek (23,8% az országos 16,96% helyett), amivel ugyan megelőzték a Szociáldemokrata Pártot (1563 szavazat, 20,5%), ám messze elmaradtak a Független Kisgazdapárt 3537 szavazatától (46,5%). Támaszkodhattak viszont olyan tömegszervezetekre, mint a Magyar Nők Demokratikus Szövetsége, amely közel állt a párthoz, és a jótékonysági és szociális tevékenysége mellett a nők körében ellensúlyozta az egyház befolyását. Nem véletlen, hogy éppen ez a szervezet kérte a dalok betanítását.

Nyilvánvaló, hogy sem a nemzetközi munkásmozgalom indulója, sem a gyerekeket kis elvtársnak tekintő dal nem felelt meg a református iskola szellemiségének és világnézetének. Abban az intézményben, ahol a tanévnyitó és tanévzáró ünnepélyek istentisztelet kíséretében a templomban zajlottak, elég szokatlannak tűnhettek ezek a strófák. Ahogy a dokumentumokból kitűnik, a református iskolavezetés mindent meg is tett annak érdekében, hogy elkerülje az inkriminált dalok elhangzását. Mindez azt mutatja, hogy a második világháború után az egyházi iskolák igyekeztek hűek maradni elveikhez és a gyermekeket hagyományaiknak megfelelően keresztény-keresztyén szellemben nevelni. Az állam ugyan nagy befolyással rendelkezett az egyházi iskolák felett, hiszen a főfelügyeleti jog a vallás- és közoktatásügyi miniszter kezében volt, sőt, mint ahogy azt Túrkeve esetében láttuk, helyi szinten is nyomás alá helyezhették a felekezeti fenntartású intézményeket, azoknak mégis sikerült érvényesíteniük a vallásos nevelés alapelveit, s a politikai nyomás ellenére 1948-ig megtarthatták eredeti identitásukat.

Összeállította: Mucsi László segédlevéltáros

 

Levéltári források jelzetei:

MNL JNSZML XII. 7. A Túrkevei Református Hitközség Iskolaszék iratai. Iskolaszéki gyűlések jegyzőkönyve, 1945. május 15. (1-2. kép)

MNL JNSZML VIII. 159. a. A Túrkevei Református Elemi Népiskola iratai, 51/1945. sz. (3. kép)

Felhasznált és ajánlott irodalom:

Az úttörő és munkásmozgalom dalai. Iskolai dalgyűjtemény. Szerk.: Nemcsik Pál. Budapest, 1982. (4. kép)

Cseh Géza – Szabó László: Túrkeve. In: Adatok Szolnok megye történetéből. II. Szerkesztőbizottság elnöke: Dr. Botka János. Szolnok, 1989.

Csönge Attila: A Magyar Kommunista Párt iratai Jász-Nagykun-Szolnok vármegyében (1945–1948). Szolnok 2007.

Kardos József: Iskola a politika sodrásában (1945–1993). Budapest, 2007.

Magyarországi pártprogramok 1944–1948. Szerk.: Balogh Sándor és Izsák Lajos. Budapest, 2004.

Mucsi László: „…áthangolódás demokratikus szellemben.” – A vallásos nevelés Magyarországon a második világháború után. In: Újkor.hu A velünk élő történelem. (http://ujkor.hu/content/athangolodas-demokratikus-szellemben-a-vallasos-neveles-magyarorszagon-a-masodik-vilaghaboru-utan)

 

            

Utolsó frissítés:

2018.02.01.

Új hozzászólás

A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges