A szakképzett egri kőművesek első szerveződési kísérlete még 1896-ban történt. Akkor a Kőműves című lapban tudósítottak arról, hogy március elején „Végre-valahára az itteni munkások is (…) belátták, hogy helyzetük javítására nem találnak jobb eszközt, mint a szakegyleti szervezkedést (…) még azok is, kik eddig legnyugodtabban tűrtek mindent. Eme elhatározásuknak egyik nyomós oka, hogy az építőmesterek, nevezetesen a kisiparosok, oly munkásokat alkalmaznak az építkezésnél, kik mesterségüket szabályszerűen nem tanulták csak, mint napszámosok voltak egy ideig kőműves mellett. Ezek az építőmesterek legkedvencebb alkalmazottai s ezért lehető nagy számmal alkalmazzák is őket. A dolog igen természetes, mert ezek olcsóbban dolgoznak, másrészt nem igen kell velük sokat bajlódni (…)”

Az egri szakegylet proklamációjának hírét a budapesti szaktársak örömmel üdvözölték és biztosították a vidékieket arról, hogy amennyire tőlük telik, mindenben segédkezet fognak nyújtani. Ennek ellenére a következő évtizedben nincs tudomásunk egri építőmunkások szakmai szervezkedésének bármiféle nyomáról. A századfordulótól azonban fellendülés történt a hazai munkás- és szakszervezeti mozgalomban. A Magyarországi Szociáldemokrata Párt a legnagyobb parlamenten kívüli tömegpárttá vált, melynek ellensúlyozására 1903-tól megindult a hazai keresztényszocialista mozgalom kiépülése is. A szociáldemokraták példáját követve a keresztényszocialisták is a politikai pártok „hátországát” képező szakszervezetek létrehozásával szerették volna becsatornázni a munkásságot.  1906-ban megalakult a Keresztény Szocialista Építőmunkások Országos Szakszervezete. Egerben ekkor kezdte meg működését az Egri Keresztény Szociális Egyesület is, melyen belül mintegy hatvan taggal alakult meg 1906 áprilisában az építő- és famunkások szakosztálya. 1907 elején az egri szakosztály kimondta csatlakozását a Keresztény Szocialista Építőmunkások Országos Szakszervezetéhez.

Az országos szakszervezetnek ekkor már 50 helyi csoportja volt és majdnem háromezres tagsággal bírt, amitől a keresztényszocialista vezetők azt várták, hogy „(…) meg fogja törni a garbaiak zsarnoki uralmát.” A szociáldemokrata Garbai Sándor által vezetett Magyar Építőmunkások Szövetsége ugyanis ekkor már Egerben is kezdte szárnyait bontogatni. A Magyarországi Építőmunkások Országos Szövetségének egri csoportja végül 1907. július 16-án alakult meg hivatalosan Benedek János vezetésével.

A Garbai Sándor által vezetett Magyar Építőmunkások Országos Szövetségének (MÉMOSZ) egyik első nagy sikere a budapesti Tőzsde-palota építése során kiharcolt, munkások és munkaadók között köttetett kollektív szerződés volt, melyet csakhamar más építkezések is mintaként követtek és vettek át. A kétoldalú egyezséget azonban a MÉMOSZ építkezéseken jelenlévő egyes bizalmi férfiai felrúgták, mikor arra ösztönözték a munkásokat, hogy főleg lassú munkavégzéssel bojkottálják az építkezéseket és ezáltal kényszerítsék rá a munkaadókat további engedményekre. A bojkottra válaszul az építőmesterek kizárták a szerződésben foglaltakkal visszaélő munkásokat és 1907-ben megalakították az Magyar Építőiparosok Szövetségét, melynek csakhamar egri fiókegylete is létrejött a város egyik legnagyobb vállalkozójának, Wind Istvánnak és a keresztényszociális egyesületben exponált Koszorú Imrének vezetésével. Ez a „kutyaszövetségnek” csúfolt véd- és dacszövetség a sztrájkoló munkások elleni fellépésben élenjárt, többek között olyan módon, hogy a munkabeszüntetések miatt kieső munkaerőt munkaközvetítéssel és sztrájktörő munkások toborzásával pótolta.

Az építőiparban meginduló szervezkedéssel egyidőben fiatal kőművessegédként tevékenykedő Csirmaz Dezső visszaemlékezése szerint „A szakszervezetekben főleg a városi munkások tömörültek (…) Eger, mint bortermelő városban sok volt a szőlővel rendelkező parasztszármazású építőmunkás, akiket nem lehetett a szakszervezetbe behozni. A baj nem is ez volt, hanem az, hogy ezek a kétlakiak olcsóbban is elmentek dolgozni (…) Természetes, hogy (…) ezekből a kétlakiakból verbuválták a sztrájktörőket is.”

A lakhely szerinti meghatározottság mellett a keresztényszocialista és szociáldemokrata építőmunkások között hamar ideológiai ellentétek is felszínre törtek a sztrájkok kapcsán. 1906 áprilisában, a keresztényszocialista építőmunkások egri szakegyletének megalakulása után nem sokkal a szociáldemokrata Népszava arról cikkezett, hogy az egri keresztényszocialisták „a szociáldemokrata alapon álló egyesületek tagjait akarják megnyerni. És mivel ez nem megy szép szóval, a legalávalóbb eszközt ragadják meg. Sorra járják a munkáltatókat és rábeszélik őket, zárják ki a munkából mindazokat, akik nem hajlandók a szakegyesületnek hátat fordítani és a keresztényszociális népbutító egyesületbe iratkozni.”

1906. április 26-án a Hevesvármegyei Hírlap tudósítása szerint „széltében-hosszában osztogattak az utcán járókelőknek egy rózsaszínű papírra nyomtatott szózatot. Az »Eger város népéhez!« intézett felhívást »az egri kizárt kőműves-segédek« bocsájtották ki és azok terjesztették. Ennek lényege az, hogy néhány építő-vállalkozó nem tartja meg munkásait, ha be nem lép az egri »Keresztény Szocialista Egyesületibe.«”

Másnap, 1906 április 27-én a Népszavában „Lélekkufárok” címmel jelent meg egy cikk, mely szerint az egri papság és ”mester urak” látva a szociáldemokrácia megerősödését összefogtak, hogy a város iparosait eltérítsék a károsnak vélt baloldali szerveződésektől. A szociáldemokrata lap szerint mindez azonban hatástalannak bizonyult, ezért az egri építőmesterek április 21-én 110 munkást kizártak a munkából, állítólag azért, mert nem csatlakoztak az Keresztény Szociális Egyesülethez. A Népszava megvádolta a keresztényszocialisták vezérét, Dr. Nagy Jánost, hogy a mestereknél tett személyes közbenjárására történtek a kizárások.

A cikk hatására a keresztény iparoskör 1906. május 9-én tüntetést szervezett, melyen valamennyi helyi keresztény egyesült képviseltette magát, Nagy János pedig egy nyilatkozatot is küldött a Népszava szerkesztőségébe, melyben visszautasította a vádakat és hangsúlyozta, hogy a szociáldemokrata munkások kizárására azért került sor, mert azok erőszakkal kényszerítették sztrájkra, az attól egyébként idegenkedő munkásokat. Elmondása szerint Nagy még meg is próbálta lebeszélni az építőmestereket a kizárásról, azonban a szociáldemokrata lap szinte semmi hitelt nem adott a teológus szavainak.

A korabeli sajtóban egrihez hasonló sztrájkokat és munkáskizárásokat „krimicsauként” emlegették, ugyanis Crimmitschau nevű német városban léptek fel hasonló módon a munkaadóknak a munkások sztrájkja ellen. A „Krimicsaunak” május 13-ra lett vége. Ekkorra a munkaadók és építőmunkások 3 évre előre közös munkarendben állapodtak meg, valamint abban, hogy „(…) egyik fél se törődik ezután, hogy a munkás szociáldemokrata, keresztény-szocialista vagy pártonkívüli-e.”

Közzétette:  Molnár Dávid
                         levéltáros

Források:

Garbai Sándor: Az építőmunkás-mozgalom és a „kutyaszövetség”. In: Petrák Katalin (szerk.): Tanuságtevők. Visszaemlékezések a magyarországi munkásmozgalom történetéből. 1905-1918. október. Budapest, Kossuth, 1976.
Borsszem Jankó, 1904. szeptember 11.
Borsszem Jankó, 1904. szeptember 18.
Igaz Szó, 1906. április 15.
Hevesvármegyei Hírlap, 1906. április 29.
Hevesvármegyei Hírlap, 1906. május 13.
Kőműves, 1896. március 1.
Népszava, 1906. április 27.
Népszava, 1906. május 6.

HU-MNL-HVL-IV.414.1.4. Az Egri Építőiparosok Szövetségének alapszabálya
HU-MNL-HVL-IV.414.1.16. A Magyarországi Építőmunkások Országos Szövetsége egri csoportjának alapszabály
HU-MNL-HVL-IV.414.1.57. Egri Keresztényszocialista építőmunkások alapszabálya
HU-MNL-HVL-XXXV. 46. Csirmaz Dezső (Eger) visszaemlékezése