Jelenlegi hely

Konferencia és kiállítás Hajdúböszörményben

2022.10.12.
Nagy érdeklődés mellett, immár tizennyolcadik alkalommal került megrendezésre a hajdúböszörményi „Város Napja” programsorozatnak a keretében a történelmi konferencia és kiállítás. Az idei tanácskozásnak a Maghy-ház adott otthont szeptember 14-én.

A konferencia témája Hajdúböszörmény társadalmi-, egyesületi- és sportélete a két világháború között volt. A rendezvényen elsőként Szendiné dr. Orvos Erzsébet megyei levéltárigazgató szólt a megjelentekhez. Kiemelte, már többéves hagyomány, hogy a város önkormányzata és a levéltár együttműködésének köszönhetően tartják meg a történelmi konferenciát. Kiss Attila polgármester megnyitóbeszédében külön hangsúlyozta, hogy a városban mindig jelen volt a társasági élet, több kör működött kiválóan. „Ez ma is így van.” – tette hozzá a városvezető.

A köszöntőket követően az előadások hangzottak el. Szekeres Gyula, a Hajdúsági Múzeum igazgatója Temetkezési Egyletek Hajdúböszörményben címmel tartott előadást, melyben elmondta, hogy a temetkezési egyletek civil kezdeményezésként alakultak meg, és az 1830-as években kezdődött meg ezeknek a kifejlődése. A városban sorra alakultak az egyletek: volt, hogy Böszörményben tizenegy működött. A céljuk az volt, hogy a temetkezést minél könnyebbé tegyék, és az előtakarékosság intézményével működtek. Volt olyan szervezet, amely több mint négyezer tagot számlált.

Bagosiné O. Szabó Katalin nyugalmazott középiskolai tanár a helyi amatőr színházi életet ismertette meg az érdeklődőkkel. A kezdetekkel kapcsolatban kifejtette, hogy a kutatások szerint az első műkedvelő előadásnak az 1846. október 11-én bemutatott Szökött katona című népszínművet ismerjük. Az előadó által bemutatott plakát elárulta a műkedvelő csoport létezését, illetve azt is, hogy a Hajdúkerület székházában volt előadásra alkalmas hely, amelynek bevételét pedig a kisdedóvó megalapítására ajánlották fel. A szereplők nevét sajnos csak kezdőbetűkkel – nők esetében még azzal sem – jelezték. 

 

 

A konferencia további részében Husvéth András az MNL HBML Hajdúböszörményi Fióklevéltára főlevéltárosának előadása hangzott el Az ifjúsági önképzés Hajdúböszörményben címmel, amelynek keretében részletesen szólt a cserkészet, a leventemozgalom hétköznapjairól.

Ezt követően Varjasi Imre fióklevéltár-vezető a város két világháború közötti sportéletéről szóló előadását hallgathatták meg az érdeklődők. Elmondta, hogy a pezsgő sportélet mellett hasonlóan sokoldalú kínálattal rendelkező társadalmi élet volt a városban. Olvasókörök, egyletek, amatőr színjátszó társulatok, gazda és iparos szervezetek és más közösségek működtek Böszörményben. Ezek biztosították a kulturális-, társadalmi- és sportéletet. A két világháború között széles skálája volt a sportolási lehetőségeknek. Az asztalitenisztől a víváson, a labdarúgáson, a füleslabdán át az atlétikáig sok szakágat lehetett megtalálni a városban. Országos bajnokokat nevelt ki az 1919-ben alakult Hajdúböszörményi Torna Egylet (HTE). Például gerelyhajításban az 1920-as években három évig volt országos első Bácsi Péter, aki nem mellesleg 7 évig vezette a vármegye bajnokságát, és 150 érmet szerzett pályafutása során.

Közvetlenül a konferencia után a Civilek a pályán című időszaki kiállítást nyitották meg a Maghy-házban. A tárlatot a levéltár és a múzeum munkatársai készítették. A kiállítást Szekeres Gyula múzeumigazgató és Kiss Attila polgármester ajánlotta a nagyközönség figyelmébe. Tárlatvezetést Varjasi Imre tartott, akitől megtudtuk, hogy itt a hajdúböszörményi civil szervezetek, egyesületek írásos és képi, valamint tárgyi anyaga látható, egészen 2023. február 28-ig. A Hajdúböszörményi Fióklevéltárban jelentkezőknek külön tárlatvezetést és rendhagyó történelem órát is tartanak a szervezők.

bertalan
Fotó: Horváth Tamás

 

Utolsó frissítés:

2022.11.26.

Új hozzászólás

A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges