Jelenlegi hely

Húsvéti szokások

2019.04.19.
A húsvét a kereszténység egyik legnagyobb ünnepe, Krisztus feltámadásának napja. Magyar nyelvű elnevezése onnan ered, hogy ekkor ér véget a 40 napos böjt, a hústól való tartózkodás időszaka. Legszínesebb ünnepeink közé tartozik, hiszen szorosan kapcsolódik a tavasz kezdetéhez és a termékenységgel összefonódó népszokásokhoz. A „Szoboszló és Vidéke” hetilap 1896. április 10-ei számában különböző húsvéti szokásokról, rituális motívumokról olvashatunk, amelyeknek egy része sajnos ma már feledésbe merült:

Magasztos ünnep a húsvét, a feltámadás ünnepe. Magasztos és régi, régibb, mint a kereszténység. Mert elődeink még az őshazában tanyáztak, hírét nem hallván az üdvözítő boldogító tanának, mikor már régen ünnepelték a „tavasz ünnepét”. Örömnapját annak, hogy újra kezd virulni a természet, újabb istenáldást ígérvén.

A „tavasz ünnepe” beleolvadt a keresztény húsvétba. A nép az új vallás szerint imádkozott a templomban, ámde otthon még most is követi a régi hit hagyományos szokásait. A kereszténység felvétele óta az ősi hit eme szokásainak jelentősége nagy részben elenyészett úgy, hogy ma már bajos volna ezen szokásainkból ősvallásnak húsvétját a maga egész mivoltában megállapítani.

Tagadhatatlanul ősjellegűek azonban már azok a szokások, melyek a szentelt vagy szenteletlen barkához fűződnek. Némely helyen a virágvasárnapot megelőző szombaton gyermekünnep a barkaszedés. Az iskolás gyermekek kimennek az erdőbe párosan, világi dalokat énekelve. A fiúk fekete cukorsüvegből készített csákóban. A leányok pedig koszorút viselnek a fejükön.

Ennek a szentelt vagy szenteletlen barkának sok jótékony hatást tulajdonítanak. Így használják hasfájás ellen is. Mielőtt szentelésre viszik, templomba lépés előtt sokan nyelnek egy szemet, óvszerül a torokfájás ellen. Az ajtófélre szegezett barka kiküszöbölte a boszorkányokat, dörgés alkalmával pedig még most is sokan tűzbe dobnak egy barkaágat, hogy a villám ne üssön a házba.

Többféle szokásokat gyakorolnak még nagypénteken. Így azt tartja a néphit, nagypénteken reggel napfelkelte előtt jó a gúnárral és a kakassal paprikát vagy borsot nyeletni, hogy a szárnyas nép szaporodjék. Ellenben nem szabad nagypénteken ruhát szárogatni, mert akkor azon az évben bőrt is fognak szárogatni, tudniillik kárt vallanak a szarvasmarhában. Ha nagypénteken reggel pálinkát iszik az ember, ha nyáron valahol elalszik is, a kígyó nem mászik a szájába. Nem szívesen látja azonban a gazda nagypénteken az esőt, mert az nagy szárazságnak az előjele. Sőt, ha lenne is esőzés abban az évben, az eső nem áztatja át rendesen a földet. De a víztiszteletnek egy maradványa a Szeged és Szabadka vidékén dívó az a szokás, hogy a lányok nagypénteken egy fűzfa alá mennek, ott mosakodnak és fésülködnek, mert akkor szép hajuk lesz. Dunántúl Tolna vidékén pedig azt tartják, hogy aki nagypénteken folyóvízben megfürdik, az nem lesz beteg abban az esztendőben. Szeplő ellen pedig ajánlatos nagycsütörtökön, mikor elhallgatnak, nagyszombaton, mikor újra megszólalnak a harangok hideg vízben megmosdani.

A Föld minden népeinél általában szokás a húsvéti piros tojás főzése. Már őseink hiedelme szerint nem az volt a fő, hogy az ünnepre tojásokat fessenek, hogy az ősvallásunk szent növényének: a fokhagymának vagy vereshagymának héjával való főzés által a tojások megszentelődjenek, s titkos erőt nyerjenek. Sok helyütt a nép még ma is vereshagymahéjjal színesíti a húsvéti tojásokat. Ezeket a színes tojásokat gondosan elteszik, mert sok mindenre jók. Tűzvészkor a lángba dobják, hogy a tűz csillapodjék tőle. Erdőn azokba a fákba teszik, melyekbe a méhkasokat elhelyezték, hogy a rajzás annál jobban sikerüljön. A csibéket is azzal etetik, hogy megnőve annál jobban tojjanak. Midőn a nyájban és a háziállatokban, különösen a juhok közt vész pusztít, összetörik, és az istállóban és akolban szétszórják a darabjait, a nyájat pedig a tojás héjával és fokhagymával füstölik. Az ország egyik-másik vidékén a magtalan asszonyok a piros tojás evése által reménylik megérni a családi örömöt.

Egy ősrégi vonatkozású gyermekjáték, a piros tojásokkal való „csoknyázás”, már lassankint feledésbe kezd menni. Ennek a játéknak hajdan országosan egy napja volt, a húsvét másodnapja. Annyira ismert idő volt a „tojás ülésnek” napja, hogy régi iratok is utána vannak keltezve.

Némely vidéken még most is tartja magát a húsvéti tojással való mátkázás és komázás. Fiú fiúnak, leány leánynak, kit mátkájának (komájának) tartani óhajt, ad vagy küld egy hímes tojást, kettőt kapván viszonzásul, ha a mátkaságot elfogadják.

A hímes tojás szerepet játszik az öntözésnél is, mikor a legény kapja azt jutalmul. Az ország egyes vidékein minden valamire való leánynak a választottja kötelességének tartja húsvét virradóra kedvesének kapujára, kútágasára vagy háza tetejére szép fenyőágat, piros tojásokkal díszítve feltenni. A leányt ez a fenyőág egész évre boldoggá teszi. Nagyon élhetetlen leány azonban az, akinek húsvétkor nem tesznek fenyőágat a kapujára: az ilyet nem mennek öntözni, nem hívják a táncba, nem veszik figyelembe. Megtörtént néha, hogy a legények maguk is megrestellik, ha egy jómódú leány szégyen-szemre „virág” nélkül marad, s ennek húsvét első napja éjjelén tesznek még utólagosan fenyőágat.

Azon házakat, hol fenyőág van, húsvét másodnapján reggel a legények muzsikaszóval felkeresik, s a leányt megöntözik. Bizony sok helyen a hajadont kíméletlenül a vályúba fektetik, s vederrel öntik rá a vizet. Ekkor aztán behívják a legényeket a házba és megtraktálják, a vőfélyek szépen betanult ünnepi köszöntőt mondanak, áldást a házra s lakóira. Bocsánatot is kérnek, hogy a ház virágszálát, hogy el ne hervadjon, megöntözték.

Itt-ott fenntartotta magát még számos szokás, mely őseink „tavaszi ünneplésével” vonatkozásban áll.

 

Szendiné Orvos Erzsébet

 

Utolsó frissítés:

2019.05.30.

Új hozzászólás

A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges