Jelenlegi hely
„Hawaii-i hangulat”-ban a DEKO
A napjainkban 50 éves rendezvény mindenkori fellépői a szórakoztatás mellett „versenyeznek” is egymással vállalati és csoport kategóriában. A közönségdíj odaítéléséről mindig a stadioni közönség szavazata dönt, a többi díj sorsáról pedig meghívott prominens személyekből álló zsűri határoz. Nem volt ez másképpen a jeles évforduló évében sem, amikor a Nagyerdei Stadionban foglalt helyet a zsűri (szó szerint virágkosarakban), melynek tagjai között említeném: Kállay Borit, Vitray Tamást, Baleczky Annamáriát, Kertész Gyulát.
A díjazás sem maradhatott el, ami a számok tükrében a következőképpen alakult: a két kategóriában 3–3 díjat osztottak ki, vállalatok esetében 50, 30 és 20 ezer, csoportoknál 15, 12 és 10 ezer forint értékben. A kompozícióval nem induló vállalatok közül voltak, akik ajándéktárgyakkal járultak hozzá a virágkarneváli tombola nyereményeihez, de olyanok is akadtak, akik 10–100 ezer forintig terjedő pénzösszeggel támogatták a rendezvény létrejöttét.
1986-ban vállalati kategóriában az első díjat a „Hawaii-i hangulat” címet viselő virágkompozíció nyerte el, melyet a Debreceni Konzervgyár (akkori nevén a Debreceni Tartósítóipari Kombinát) és a Debreceni Állami Gazdaság közösen készíttetett el. A rendezvény másnapján a DEKO Híradó hasábjain a győztes virágkocsit lenyűgöző látványt nyújtó nagy élőnövényes totem-kompozíciónak nevezte, míg a Hajdú-Bihari Napló írásában a monumentalitás mellett a hangulatot emelte ki, és nem felejtette el megemlíteni a kompozíciót kísérő Kinizsi Sportegyesületet sem.
A ’86-os év más szempontból is jubileumnak tekinthető, hiszen a DEKO és a Virágkarnevál is 1966 óta szorosan kapcsolódik a városhoz, és a „saját kategóriájában” mindkettő országszerte ismert és elismert.
A DEKO 1976 óta aktív résztvevője volt a karneváli menetnek, azonban a kategória-első cím elnyeréséhez – melyet egy második és egy harmadik díj előzött meg –, szükség volt a dolgozók áldozatos társadalmi munkájára, valamint a vezetőség által eszközölt vállalati költségvetés átcsoportosításával az anyagi feltételek biztosítására is. Már az első virágkocsi indításával, a „Virágoskert”-tel bezsebelte a második, az 1984-es „Régi cséplőmasiná”-val pedig a harmadik helyezést. Igaz, hogy az 1985-ös évben díjjal nem gazdagodott a gyár, viszont a „Felvirágzó magyar mezőgazdaság”-ot szimbolizáló virágkompozíciójával méltán vett részt a „hazánk felszabadulásának 40. évfordulója jegyében rendezett” 16. Debreceni Virágkarneválon.
A virágkarneváli forgatagnak sok más érdekes mozzanata is van, amelynek bemutatására itt most nincs lehetőség, ezért helyette a Kedves Olvasót szeretettel invitálom a 47. Debreceni Virágkarneválra, mert debreceni lévén állíthatom, hogy ezt a helyszínen kell látni!
Kovács Tünde
Forrás:
- MNL HBML VIII. 717/b. 149. d.
- a virágkompozíció fotója: Méliusz Juhász Péter Könyvtár – Helyismereti Gyűjtemény és Fotótár
Új hozzászólás
A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges