Az idén a forráskiadványok kategóriában egy olyan könyv vitte el a pálmát a Magyar Levéltáros Egyesület kiadványpályázatán, amely a levéltárosi munka szubsztanciáját is magában hordozza. Benne van a lényeg, a FORRÁS – és nem is akármilyen forrás, hanem a hajdani mikrovilágok sok-sok információját visszatükröző végrendelet, és benne van a LEVÉLTÁROS is a saját elhivatottságával, tudásával, érdeklődésével, szemléletével. Hogy a kötet nem szokványos forrásközlés, az Kovács Ilonának, a kötet megálmodójának és megvalósítójának köszönhető. A debreceni főlevéltárost sokan ismerik. Van, aki lelkes és alapos forrásismeretéről, segítőkészségéről, kedves mosolyáról a debreceni kutatóteremből, van, aki a kollégáival együtt készített kiállításaira csodálkozott rá, mások különböző konferenciákon figyeltek fel érdekes, forrásalapú kutatáson nyugvó, a történelemben az embert a középpontba állító előadásaira – legyen az világháború, 1956-os per, igazságszolgáltatás-történet, szabadidő eltöltés, Arany Bika szálló, néptánc vagy virágkarnevál. A könyvet szeretők, ha belelapoznak az MNL Hajdú-Bihar Megyei Levéltára önálló vagy közös kiadású könyveibe, sőt az országos bíróságtörténeti kiadványokba, ott is fellelhetik írásait. Mi, nyíregyházi levéltárosok pedig egy jó csapat oszlopos tagjaként tiszteljük és szeretjük. Ez a régóta tartó szakmai barátság akár példaértékű is lehet a levéltáros-társadalom számára! Sokrétű forrásismerete, Debrecen város történetének és forrásainak feltárása és megismertetése érdekében tett fáradozásai, kutatói kíváncsisága és történészi szemlélete mind tükröződik az MNL reformációs projektjének keretében megjelent kötetéből.

Ez a könyv nem levéltárosi l'art pour l'art, hanem olvasóbarát tudományos kiadvány. Különlegességét is a mikrotörténelem teljességének rekonstruálására irányuló igénye adja: itt a testamentum nem csupán közlendő irat, hanem egy-egy testáns életének részét képező dokumentum. A félszáz végrendelkező és utolsó kívánsága különös aspektusból világítja meg a korabeli Debrecent is, ahol érződik a kollégium hatása, ahol az elöljáróság bel- és külföldi tanulmányai révén rendkívül művelt, és ennek köszönhetően a cívis társadalom is biztos alapokon nyugvó és jól szabályozott.

A debreceni polgárok a 15. századtól végrendelkezhettek szabadon. A hagyományok, a szokások, a gondolkodásmód mellett az egy-egy időszakra jellemző tárgyi kultúra, szociális érzékenység, mentalitás is kivillant a következő generációk életét is megalapozó, meghatározó rendelkezésből, amely éppen azért, mert nagyban befolyásolhatta az örökösök egzisztenciáját, alkalmanként rövidebb-hosszabb pereskedés alapja vagy tárgya is lehetett. A végrendeleti adományozás miatt maga a testamentum pedig néha alapító okiratként is szerepelhet egy-egy intézet létrehozásánál, templom építésénél. Emiatt nem csak a végrendelet végrehajtásáért felelős városi elöljáróság irataiban maradtak meg a testamentumok, hanem számos más helyen is fellelhetőek. Kovács Ilona ezt is szem előtt tartotta, amikor nemcsak a Debrecen Város Tanácsának iratai – Testamenta elnevezésű állagában lévő 3000 végrendeletet tekintette át, hanem más városi fondok mellett a Tiszántúli Református Egyház Levéltára és a Déri Múzeum gyűjteményét, továbbá a megjelent forrásközléseket és szakirodalmat is megismerte annak érdekében, hogy ebben a kötetben mindenki végakarata benne legyen, aki fontos vagy különleges személy volt Debrecenben. A 17–19. században Debrecenben élt 52 potentátot bemutató, akár debreceni pantheonnak is nevezhető kötetből nemcsak a forrást, azaz a testamentumot, hanem a híres-nevezetes testánst, az elit tehetősségét, műveltségi szintjét, kapcsolatrendszerét, ezáltal a város múltjának egy-egy korszakát is megismerhetjük.

Minden testáns és végakarata megérne egy-egy misét, de ha ki kellene emelni valakit, akkor a szívemhez legközelebb állóra, a Veszprém megyei születésű felsőőri nemes családból származó Szeremley Sámuelre hívnám fel a figyelmet, akit nótáriusnak hívtak Debrecenbe. Kétszer nősült, első felesége egy ötvös özvegye volt, a második egy kalmáré. Ez utóbbi segítségével hamar kitanulta a mesterséget és a város jeles kereskedőjévé vált. A mi régiónkhoz is fűzi családi szál: lánya Ilosvay László szatmári alispán neje lett. Munkájának elismeréseként a város népszónoknak, szenátornak, főbírónak, országgyűlési követnek, bécsi delegáltnak is megválasztotta. A közjó érdekében úgy is tevékenykedett, hogy kutatta a problémák gyökerét a megoldás megtalálásához. 1744-ben például 3 aranyat, holland szövetet és egy pár félcipőt tűzött ki pályadíjként annak, aki választ ad arra kérdésre, hogy mitől álmosodnak el a hívek a templomban (a legjobb választ egyébként Hatvani István, a későbbi híres professzor adta!). Feleségeivel közös végrendeleteiben és pótvégrendeleteiben nagy vagyonát szétosztotta gyermekeinek, de gondolt az árvákra, szegényekre, az ispotályra, a szegény papokra és özvegyeikre is. Jó kereskedő módjára pontosan meghatározta az örökség felhasználásának útját-módját is.

Ebből a testamentumból, de a többiből is kitűnik, hogy miben rejlett a debreceniek jómódúsága. Különös figyelmet érdemel a karitatív adományok sora mellett a városi reprezentáció megjelenése is. Mint ahogy az élethez, úgy a halálhoz is hozzátartozott a státuszt tükröző külsőség. Szokássá vált rendelkezni a halott öltözékéről, a temetés mikéntjéről, a sír gondozásáról, de még a gyászolók toalettjéről is – erre többen külön is hagytak kisebb-nagyobb összegeket a család nőtagjai számára. Ezek a végrendeletek sok szempont vizsgálatát teszik lehetővé, így a gondolkodásmódét, az anyagi tehetősségét, a rokonsági viszonyokat, a mikrotörténelem szempontjából fontos személyes és családi tragédiákat vagy éppen karrierlehetőségeket. A tipikus mellett azonban mindenhol ott van az egyedi sajátosság is. Lapozzunk bele a magyar Faust, avagy az ördöngős polihisztor professzor, a huncut irodalomtanár, az ékes beszédű püspök, az idealista professzor, a bátor szívű szenátor, a tarokkozó téglagyáros, a mesebeli jótékony polgár, a jótékonyság szelíd angyala, „a demokrácia Grál-lovagja”, a sziporkázó humorú gimnáziumi igazgató, Debrecen történelmének legkiválóbb búvára – ahogy Kovács Ilona szellemesen jellemzi a testánsokat – végrendeleteibe.

Amikor kézbe veszik a kötetet, akkor fogják azt is látni, hogy ez egy öröm-könyv, amit minden résztvevő szívesen, örömmel csinált. Mert a levéltáros nem csak a múltat, a forrásokat ismeri, hanem a jelent-jövőt is. Tudja, hogy a betű ma már kevés, vizuális megjelenítés, kép is kell az elmúlt századok rekonstruálásához, még akkor is, ha ezek összegyűjtése talán még a régi írás elolvasását, a rövidítések feloldását is túlhaladó, embert próbáló feladat. Olvasóbaráttá teszi a kötetet a megértést segítő idegen szavakat és rövidítéseket feloldó jegyzék, a mértékegységek, pénznemek magyarázata és a további információszerzésre is buzdító bibliográfia.

A „belbecs” mellett fontos a „külcsíny” is ahhoz, hogy leemeljünk egy hagyományos, papír alapú könyvet a polcról, és ne csak adatbázisszerűen akarjunk keresni benne, hanem éljük át a valódi olvasás örömét. Hogy ezt a könyvet jó kézbe venni, az Kovács Ilona mellett köszönhető Katona Péternek is, aki szintén legjobb tudását adva, szívvel-lélekkel végezte a munkát – látszik minden képen és díszítésen. A fényképeket készítő kollégák és a Kapitális Nyomda szintén hozzájárult ahhoz, hogy elmondhassuk: az inspiráló légkör meghozta a gyümölcsét, nemcsak egy szép és érdekes könyv született Debrecenben, hanem – ami ritka és további munkára motiváló lehet – a megérdemelt elismerésben is részesül a könyv és szerzője. Szívből gratulálok!

A könyvről bővebben ITT olvashatnak.