A Nagy Háború hajdúböszörményi hősei

Császári parancs? A haza parancsa? Oly mindegy! A katonának – ha háborúba szólítják – menni kell. Ha nem teszi, statáriális halál vár rá, ha elmegy, akkor csak a hitbéli szerencséjének köszönheti, hogy valaha hazatér-e. Értő közvetítők és poklokat megjárt túlélők írásaiból értesülhetünk most azokról a szörnyűségekről, amelyeket a Böszörményből frontra sorozott katonáink átéltek. A négyezer böszörményi harcosból 883-an sohasem térhettek vissza szeretteikhez. Ők azok, akik ma is idegen földön – Európa tömegsírjaiban – alusszák örök álmukat.

Hiányt pótló tanulmánykötet

Jöjjenek velem, nézzük át együtt, hogy miről is szól az ükapáink és dédapáink I. világháborús hőstetteit felelevenítő és megörökítő „Meghaltak ők, hogy éljen a haza 1914–1918” című kötet. A könyvet Hajdúböszörmény Város Önkormányzata és az MNL HBML Hajdúböszörményi Fióklevéltára közösen jelentetett meg a Közszolgálati füzetek sorozatban. A Varjasi Imre által szerkesztett 10. kötetben azok a tudományos dolgozatok, tábori naplók olvashatók, amelyek az első világháború kitörésének 100. évfordulója alkalmából, a Hajdúböszörményi Fióklevéltár által a Város Napján rendezett tudományos konferencián hangzottak el a közönség előtt. Hiánypótló visszatekintésekről van szó, hiszen a Nagy Háború hajdúböszörményi hőseire koncentráló tanulmánycsokor, tényfeltáró dolgozat, eseményeket követő írás szűkebb pátriánkban mind ez ideig még nem jelent meg.

A kötetet bevezető előszóban Kiss Attila polgármester kiemeli: „Fontos, hogy egy település foglalkozzon múltjával, történelmével, emlékezzen azokra, akik küzdöttek országunkért, szabadságunkért. Az első világháborúban harcolt magyar katonák ráadásul nem önként, nem a hazájuk iránt érzett aggodalomból fakadóan vonultak be, hanem a monarchia terjeszkedési politikájának parancsára.”

Galíciától Doberdóig

Varjasi Imre fióklevéltár-vezető „Böszörményi bakák a Nagy Háborúban” című dolgozatában a várost érintett történéseket két harctéri napló hiteles bejegyzéseire alapozta. Az egyik napló szerzője H. Varga Imre gazdálkodó, a 39. gyalogezred közlegényeként előbb Galíciában szolgált, majd – napokon át étlen, szomjan, elgyötörten – végig harcolta a doberdói fennsík sorozatos ágyútűzzel lőtt, iszonyatos poklát. Károlyi Gáspár böszörményi baka – aki 1914. december 9-én még Szerbiában, roham közben szenvedett súlyos lábsérülést – harctéri naplója az olasz front eseményeiről tár elénk hiteles képet. 1915 nyarán ezredével részt vett az Isonzó folyó melletti doberdói fennsík legvéresebb csatáiban, ahol olasz fogságba esett. Dolgozatában Varjasi Imre kitért rá – csakúgy, miként az olasz hadszíntér gyilkos küzdelmeivel foglalkozó írások is rendre kiemelik –, hogy Doberdónál a magyar hadsereg soha addig nem látott veszteségeket szenvedett el. Becslések szerint: kétszázezer magyar katona lelte halálát az isonzói embertelen ütközetekben. Köztük nagyon sok böszörményi harcos. Nekünk, utódoknak szent kötelességünk, hogy soha el nem múló tisztelettel emlékezzünk hőstetteikre!

Kopócs János múzeológus „Hajdúk a világháborúban” című tanulmányában hangsúlyozza: a háború – ükapáink és dédapáink szerint az „első világégés” – a gépek háborújához vezetett, mely alapjaiban változtatta meg a hadviselés korábban korszakokon átívelt „szokásait”. Törölte a lovasságot – mint évezredeken keresztül alkalmazott csatadöntő fegyvernemet – a nyílt ütközetekben. Új fegyvernemeknek (ilyen a légierő) teremtve ezzel színteret a felek közti hadakozásban. A dolgozat részletesen taglalja a különböző csapattestek szintjeit, a sorozást és a gyalogság, a lovasság, a tüzérség, a műszaki alakulatok, az ellátó ezredek és a haditengerészet sajátosságait.

A hősök emlékezete

Husvéth András és Szikla Gergő főlevéltárosok közös dolgozata az „I. világháborús emlékművek a Hajdúságban” címet viseli. A kutatók számba vették azokat a törvényeket és egyéb jogszabályokat, amelyek a hazáért küzdő hősök emlékének megörökítéséről rendelkeztek. Részletesen írnak arról is, hogy a Hajdúság települései – Hajdúböszörmény, Hajdúdorog, Hajdúnánás, Hajdúszoboszló – milyen emlékműveket állítottak a Nagy Háborúban elesett hős katonáik tiszteletére. Az emlékművek fotóit is felsorakoztatták a tanulmányukban.

Szekeres Gyula múzeumigazgató interjúja „Hétköznapok az első világháborús frontokon, avagy a megélt történelem és az oral history” címmel látott napvilágot. A szerző 1978-ban az akkor már 84 éves nagyapát, az egykori hegyi tüzért, Szekeres Mártont faggatta az általa átélt ágyúviharos eseményekről.

A tanulmánykötetet Varjasi Imre forrásközlése, az „Emlékek az utókornak” című visszaemlékezés zárja, amelyben Farkas Gábor egykori katona naplószerű feljegyzését találjuk. Naplóját ükunokája, Tatai István az erdélyi Székelyhídról juttatta el a kötet szerkesztőjéhez.

A történelmi kiadvány szöveges része jól áttekinthető szerkesztésű, logikusan rendezett. Azok, akik e rövid recenzió elolvasása után kezükbe veszik a Közszolgálati füzetek 10. számát, mélyebb és alaposabb ismereteket szerezhetnek arról, hogyan harcolt, milyen viszontagságokat, borzalmakat élt át a böszörményi katona Európa vérzivataros csatamezőin az I. világháborúban. Csak ajánlani tudom, hogy e „hiátust” pótló kiadványt lapozgatva a felsős általános iskolai tanulóink és középiskolásaink is tudomást szerezzenek ükapáink és dédapáink első világháborús hősi cselekedeteiről. Hogy kellő tisztelettel legyenek azok iránt, akik életüket áldozták a hazáért, értünk, utódokért.

E helyen engedtessék e sorok írójának, hadd lehessek magam is főhajtója Ferenci Lajos anyai dédapámnak, aki Balmazújvárosról, sok harcostársával együtt odaveszett Doberdó véráztatta hegyei között. Róla szóló drága dédmamai emlékeim mindig nagyon mélyen felkavarnak. Dédapámat – a „derék embert” – sohasem láthattam, sohasem ismerhettem. Még csak fényképe sincs a családi legendáriumban. Életbeli kötelességem, hogy egyszer ellátogassak oda, megérinthessem azt a földet, ahová Őt és több ezer magyar harcostársát a monarchia „mindennel megelégedett” császára parancsolta. Akinek „parancsa” két kiskorú leányt és négy fiútestvért hagyott félárván az áldott emlékű dédnagymamával, mindenféle hadiárva ellátás és elemi segítségnyújtás nélkül…

Örök dicsőség a Hőseinknek! Nyugodjanak mindannyian sírhazáik békéjében!

Balla Zoltán

A recenziónak a Hajdúsági Tükörben megjelent változata: