Jelenlegi hely

Debrecen Város Csokonai-díja 2015

Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyűlése a Magyar Nemzeti Levéltár Hajdú-Bihar Megyei Levéltárának példaértékű, kiemelkedő tudományos és közművelődési tevékenységéért 2015. szeptember 24-én Debrecen Város Csokonai-díját adományozta. A díj átadására 2015. október 23-án került sor az 1956-os forradalom és szabadságharc kezdetének 59., valamint a Magyar Köztársaság kikiáltásának 26. évfordulója alkalmából a debreceni önkormányzat által rendezett városi ünnepség keretében a Kölcsey Központban.

     
   
 A Közgyűlés határozata A Polgármester levele 
     

Az Ady Endre Gimnázium diákjai által előadott ünnepi műsor után Komolay Szabolcs alpolgármester beszédében hangsúlyozta, hogy 1956 Debrecen számára különösen fontos, hiszen itt vonultak először utcára a diákok, és itt voltak először áldozatok. Ezen a napon azonban nem csupán a múltat, hanem a jelent is ünnepelték: a Hatvani- és a Hajós Alfréd-díj mellett hárman kaptak Csokonai-díjat a kulturális élet, az irodalom és a művészetek terén kimagasló alkotó tevékenységükért, a társadalomtudományok, a közművelődés területén éveken keresztül maradandó értékeket teremtő kiemelkedő munkájukért, valamint átfogó életmű elismeréseként.

     
  
     

2015-ben Aradi Csabáné és Bogdándy György festőművész mellett a Magyar Nemzeti Levéltár Hajdú-Bihar Megyei Levéltára szakmai közössége is a díjazottak között volt. A díjat a szakmai közösség nevében Szendiné dr. Orvos Erzsébet, a levéltár igazgatója vette át.

     
  
 Debrecen Város Csokonai-díja 
     
  
 A díjazottak Komolay Szabolcs alpolgármester társaságában 
     

A levéltárak meghatározó szerepet töltenek be a helyi közösségek, valamint a nemzet társadalmi azonosságtudatának ápolásában. Az MNL Hajdú-Bihar Megyei Levéltára eredményesen tudta megvalósítani szakmai célkitűzéseit annak ellenére, hogy az utóbbi időben a hazai levéltári rendszer jelentős átalakuláson ment keresztül. 2014-ben az intézmény eredményesen bővítette levéltári kapacitásait, országos szinten jelenleg a Hajdú-Bihar megyei az egyik legjobban felszerelt levéltár.

     
 
 
 
 A Debrecen Televízió kisfilmje a Levéltárról
 
 

A Debrecen Televízió összefoglalója
az ünnepi közgyűlésről

 
     
 

Online tudósítások:

 
 

Dehir.hu

 

Hajdú Online

 
     
 

Időutazás egy misztikus világba – Élet a megyei levéltárban

 
     
     
  
 A Levéltár szakmai közössége 
     
  
 A díj átvétele után