Az Év Levéltára 2014

A Magyar Nemzeti Levéltár Hajdú-Bihar Megyei Levéltára nyerte el 2014-ben az Év Levéltára díjat. Az elismerést dr. Hoppál Péter kultúráért felelős államtitkár adta át a Magyar Nemzeti Levéltár budai épületében. (MTI)
 

 Fotó: Czikkelyné Nagy Erika

A Magyar Levéltárosok Egyesülete (MLE) által alapított, 350 ezer forinttal járó elismerés egy kiemelkedő szakmai tevékenységet folytató levéltári intézmény elismerését szolgálja; a pályaműveket a felkért szakmai bizottság javaslata alapján az egyesület választmánya bírálta el - mondta el a díj átadása előtt Tyekvicska Árpád, az MLE elnöke. (MTI)
Hoppál Péter, az Emberi Erőforrások Minisztériumának kultúráért felelős államtitkára felhívta a figyelmet arra a felelősségre, amelyet a levéltárak a helyi közösségek és a nemzet társadalmi azonosságtudatának ápolásában töltenek be; segítségükkel jobban megérthető, hogyan formálódott közösségünk múltja - fogalmazott. Az államtitkár emlékeztetett arra: küldetésnyilatkozata alapján a levéltár hazánk demokratikus intézményrendszerének része és nemzeti kulturális örökségünk őrzője. Hozzátette: ugyanilyen jelentőséggel bír az is, hogy a levéltárak által őrzött információértékű adatok értékké tételének számos formája van. (MTI)
Fotó: Kovács Gergely
 
Mikó Zsuzsanna, a Magyar Nemzeti Levéltár (MNL) főigazgatója kiemelte: a Hajdú-Bihar Megyei Levéltár adottságainak és korábbi hagyományainak figyelembevételével eredményesen valósította meg szakmai célkitűzéseit az MNL tagintézményeként is. Mint emlékeztetett, az utóbbi években a magyar levéltári rendszer jelentősen átalakult; a Hajdú-Bihar Megyei Levéltár pedig jól élt a változás nyújtotta lehetőségekkel. A díjazott intézménynek idén sikerült bővítenie levéltári kapacitásait, és olyan veszélyeztetett iratanyagok átvételére is sor kerülhetett, mint a Hajdú-Bét iratok. Széles körű együttműködést alakítottak ki a helyi intézményekkel, sikeres közművelődési tevékenységet folytattak Magyarországon és a határon túl is, emellett sikeres pályázatoknak köszönhetően a Hajdú-Bihar Megyei Levéltár vált az egyik legjobban felszerelt hazai levéltárrá - méltatta az intézményt Mikó Zsuzsanna. (MTI)

Szikla Gergő
igazgatóhelyettes

Szendiné dr. Orvos Erzsébet
igazgató

Varjasi Imre
fióklevéltár-vezető

Fotó: Kovács Gergely
 
A díjátadó ünnepséget követte az MNL Hajdú-Bihar Megyei Levéltárának bemutatkozó programja, melynek keretében először a "Közös múltunk, közös jövőnk. Bemutatkozik a Magyar Nemzeti Levéltár Hajdú-Bihar Megyei Levéltára." című kisfilmet tekinthették meg a jelenlévők, majd az intézmény vezetői mutatták be a közgyűjteményt. Szendiné Orvos Erzsébet igazgató röviden felvázolta a levéltár történetét, ismertette iratanyagát és személyes élményei alapján betekintést nyújtott abba, hogy az elmúlt huszonöt évben hogyan változott meg a levéltári munka. Varjasi Imre fióklevéltár-vezető a közösség erejét emelte ki, amely az épületek falain "átlépve" ösztönző hatással van a környezetére, a megye településein és a határ túloldalán élő emberekre. Szikla Gergő igazgatóhelyettes a levéltár tudományos tevékenységét mutatta be, a teljesség igénye nélkül, és pár szóban ismertette kiadványsorozatait.
 

Fotó: Kovács Gergely

 
 
Képgaléria az MNL honlapján