Reformáció 500 MNL soproni projektzáró rendezvénye

2018.11.21.

2018. november 13-án 16.00 órakor került sor a MNL GyMSM Soproni Levéltára Reformáció 500 helyi projektzáró rendezvényére. A rendezvénynek a tagintézmény Fő tér 5. szám alatti épületének díszes könyvtárterme adott helyet. A rendezvényt megtisztelte és köszöntőt mondott Barcza Attila Sopron és környéke országgyűlési képviselője, aki a reformáció jelentőségét, máig kiható hatásait méltatta. A köszöntő szavak után Kovács Eleonóra főlevéltáros, az MNL Reformáció 500 projektvezetője e nagy projekten belül a Soproni Levéltár helyét és tevékenységét, az általa megvalósított projekteket ismertette, így többek között az MNL reformációval kapcsolatos adatbázis építéséről, iskola-pedagógiai tevékenységéről, az MNL reformációs honlapjáról, valamint az ünnepi évvel kapcsolatos forráskiadásáról számolt be. Bemutatóját követően Dr. Tölli Balázs a Soproni Berzsenyi Dániel Evangélikus Líceum igazgatója a Soproni Levéltár a Reformáció 500 keretében megjelent két kötetét mutatta be, melyek a következő címen láttak napvilágot: Forrásaink a reformációról. Dokumentumok az MNL Győr-Moson-Sopron Megye Soproni Levéltárából, illetve Adalékok és források a soproni evangélikus városvezető és szellemi elit 17–18. századi társadalomtörténeti kutatásához, végrendeletek. Míg az első kötet tematikus blokkokban az új tanok megjelenését és elterjedését mutatta be Sopronban és környékén, a második kötet a Sopron Városi Levéltár országosan egyedülálló kora újkori végrendelet gyűjteményéből az evangélikus városvezető és szellemi elit testamentumaiból ad válogatást, melyek között egyaránt találunk polgármesteri, városbírói, vezető lelkészi, a líceum rektorainak, tanárainak végső rendeléseit, hagyatéki leltárait. A forrásokat gazdag képanyag zárja a soproni evangélikussághoz fűződő tárgyi és szellemi emlékekről, írott forrásokról, emlékhelyekről.

 

A reformációs projekt keretében a forrásokat válogatta, átírta és közzé adta D. Szakács Anita és Dominkovits Péter főlevéltáros. A levéltár-pedagógiai foglalkozások Németh Ildikó főlevéltáros nevéhez fűződik. A megvalósult projektet segítette Pollák Gábor gazdasági ügyintéző és Kálócz Zsolt informatikus, aki a végrendeleti könyv tördelését végezte. Az MNL egységes kötetének sorozatszerkesztője Kovács Eleonóra projektvezető, olvasószerkesztője Szálkai Tamás az MNL Hajdú-Bihar Megyei Levéltárának munkatársa volt.

A rendezvényen készült fényképeinket itt tekinthetik meg.

Az eseményről a sopronmedia.hu is beszámolt:

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Utolsó frissítés:

2018.11.23.

Új hozzászólás

A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges