Gasztronómiai konferencia

2018.10.09.

Cseppek, kortyok és morzsák” az új és legújabb kori gasztronómia históriájából

 

 

A Magyar Nemzeti Levéltár Győr-Moson-Sopron Megye Soproni Levéltára 2018. október 2-án tartotta meg a fenti címmel levéltári napját. A rendezvényt Farkas Ciprián városi tanácsnok köszöntötte Sopron Megyei Jogú Város részéről. A szakmai nap nagy előadója a magyar táplálkozás történet nemzetközileg elismert szakembere professor emerita Kisbán Eszter volt, aki a magyar táplálkozástörténet periódusait és történeti rétegzettségét mutatta be. Őt egykori tanítványa Dr. Kuti Klára PhD. a Magyar Nemzeti Múzeum főmúzeológusa követte, aki európai kontextusba ágyazva a kora újkori szakácskönyveket mutatta be. Az általános kortörténeti előadásokat követte Dominkovitsné Szakács Anita az MNL GyMSM Soproni Levéltára munkatársának gazdagon illusztrált előadása, amely a kora újkori soproni kocsmák és vendégfogadók világába vezette el a hallgatóságot. Ezt követően Perger Gyula muzeológus, a Győri Egyházmegyei Könyvtár és Kincstár munkatársa a győri magyar ispotály 1770 és 1870 közötti működésébe, étrendjébe engedett bepillantást. A történeti blokk előadásait Katona Csaba az MTA BTK Történettudományi Intézete munkatársának előadása zárta a sörfőzés és sörfogyasztás kultúrájáról. A történeti blokk után a konferencia tematikájában a jelenre fókuszáló előadások következtek. Sterbencz László a Soproni Idegenforgalmi Kereskedelmei Vendéglátó Szakképző Iskola igazgatója az iskola múltjáról és jelenéről tartott előadásában a szakemberképzés műhelyéről és műhelytitkairól tartott vetített képes előadást. A konferenciát Szigethi István Hegykő Község Önkormányzatának polgármestere zárta, aki a „gasztronómia, mint a településfejlesztés egyik lehetősége” címmel és témakörben a gasztronómiát kulturális, turisztikai, településfejlesztő tényezőként mutatta be.

 

Minthogy a turizmus, a gasztronómia mind az ország, mind Sopron város életében és gazdaságában meghatározó jelentőséggel bír, tagintézményünk 2018-ban a köztörténeti témák helyett ezzel a múltra és jelenre egyaránt orientáló konferencia jegyében szervezte meg aktuális levéltári napját. A konferencia megrendezését az

Közgyűjtemények Kollégiuma támogatta.

A konferencián készült képeket galériánkban tekinthetik meg.

Rendezvényünkről a sopronmedia.hu is beszámolt:

 

 

 

 

 

Utolsó frissítés:

2018.10.13.

Új hozzászólás

A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges