NŐTÖRTÉNETI MOZAIKOK - VÁLSÁGOS IDŐK

MNL BKVL

 

VÁLSÁGOS IDŐK

Viharos történelmünkben a háborúk okozta válságok mindig komoly kihívások elé állították a nőket. Míg a férfiak a harctéren küzdöttek, addig a hátországban maradt nők sokféle szerepkörben, emberfeletti erővel igyekeztek helytállni a családért, az otthonért és a hazáért.

Már az 1848/49-es szabadságharc idején ápolónőként oltalmazták és gondozták a hős honvédeket. Országos vagy helyi felhívásokra önként felajánlották felesleges, fehér ruhaneműiket kötszernek, ágyneműnek, és a ruhadarabok átszabásában többen önként részt vettek. A tehetősebb polgárnők még pénzt is adományoztak egy-egy honvéd-, huszár- vagy szabadcsapat felfegyverzésére. Angyal Lilla kecskeméti polgárnőt például oly izzón fűtötte a hazaszeretet, hogy maga készítette el a kecskeméti nemzetőrség lobogóját.

A XX. századi világégések azonban jóval több fájdalmat és megpróbáltatást tartogattak. A két világháború borzalmai már túlnyúltak a katonai kórházakon, és az élet minden területére kiterjedtek. Termény-, eszköz-, munkaerőhiány vagy a külföldi megszállók fosztogatásai miatt családok mentek tönkre, és a családfenntartó szerepébe kényszerült nők elkeseredetten próbáltak segítséget, támogatást kérni a helyi hatóságoktól. 1944-45 fordulóján, amikor a második világháború pusztítása magyar földre ért, nők ezrei szenvedtek a nemi erőszak és fizikai bántalmazás okozta traumáktól.

A háborúk borzalmai azonban összefogásra is ösztönözték a nőket: egyletek, bizottságok alakultak, és a 20. század folyamán így egyre erősödött a nők társadalmi és politikai szerepvállalása.

A képre kattintva tovább nagyítható a tabló!

MNL BKVL

 

 

Előző tabló megtekintése

Következő tabló megtekintése

  

Vissza a nyitólapra