Beszélgetés P. Károlyi Bernát kínai missziójáról a Hirös Históriák magazinműsorban
Az MNL Bács-Kiskun Megyei Levéltára két kínai nyelvű tekercset és azok fordítását őrzi. A dokumentumok P. Károlyi Bernát kecskeméti szerzeteshez és a Ferences rend két világháború közötti kínai missziójához köthetőek, amelyeket 1933-ban adományozott Kecskemét városnak. A szerzetesnek erről a kínai misszióban betöltött szerepéről jelent meg cikk a Hirös Históriák című újságban, Dr. Tóth Szilárd levéltáros tollából. Az azonos című televíziós magazinműsorban pedig szintén erről a témáról beszél munkatársunk.
A Kecskeméti Televízió felvétele itt megtekinthető:
Az adás első részében pedig volt munkatársnőnk, Péterné Fehér Mária nyugalmazott főlevéltárossal készült interjú látható a kecskeméti pusztákon zajló egykori vadászatokról.
A felvétel itt megtekinthető:
A Hirös Históriák című újságban ismét több, a levéltárban fellelhető korabeli dokumentum segítségével készült cikk olvasható, többek között Hlbocsányi Norbert főlevéltáros, "Egy magyar királyi herceg kecskeméti látogatása 1870-ben" címmel megjelent írása.
Szívből ajánljuk, jó olvasást, hasznos ismeretszerzést kívánunk!
Új hozzászólás