Jelenlegi hely

Beszélgetés P. Károlyi Bernát kínai missziójáról a Hirös Históriák magazinműsorban

2021.02.01.

 

Az MNL Bács-Kiskun Megyei Levéltára két kínai nyelvű tekercset és azok fordítását őrzi. A dokumentumok P. Károlyi Bernát kecskeméti szerzeteshez és a Ferences rend két világháború közötti kínai missziójához köthetőek, amelyeket 1933-ban adományozott Kecskemét városnak. A szerzetesnek erről a kínai misszióban betöltött szerepéről jelent meg cikk a Hirös Históriák című újságban, Dr. Tóth Szilárd levéltáros tollából. Az azonos című televíziós magazinműsorban pedig szintén erről a témáról beszél munkatársunk.

Kecskeméti Televízió felvétele itt megtekinthető:

 

 

Az adás első részében pedig volt munkatársnőnk, Péterné Fehér Mária nyugalmazott főlevéltárossal készült interjú látható a kecskeméti pusztákon zajló egykori vadászatokról.

A felvétel itt megtekinthető:

 

 

Hirös Históriák című újságban ismét több, a levéltárban fellelhető korabeli dokumentum segítségével készült cikk olvasható, többek között Hlbocsányi Norbert főlevéltáros, "Egy magyar királyi herceg kecskeméti látogatása 1870-ben" címmel megjelent írása.

Szívből ajánljuk, jó olvasást, hasznos ismeretszerzést kívánunk!

bkml

Utolsó frissítés:

2021.02.01.

Új hozzászólás

A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges