A „hírek szerelmesei” a félegyházi levéltárban

2018.09.24.

A kiskunfélegyházi Petőfi Sándor Városi Könyvtár a nyári szünetben évek óta szervez helytörténeti témájú, egyhetes táborokat. A programba a szervezők rendszeresen beépítenek egy levéltárlátogatást is. Ilyenkor – előzetes egyeztetés után – a tábor tematikájához kapcsolódó foglalkozást tartunk a gyerekeknek. Idén a média világával ismerkedett meg a felső tagozatosokból álló csapat, így a levéltár sajtógyűjteményéből válogattunk számukra forrásokat. 2018. július 12-én a délelőttöt a levéltárban töltötte 12 „táborlakó” és két felnőtt kísérőjük. Egy általános, félegyházi sajtó- és nyomdatörténeti ismertető után a hetilapokhoz, vállalati és diákújságokhoz feltett kérdésekre a gyerekek csoportmunkában keresték meg a válaszokat és szintén így próbálták megoldani az 1898-as iskolai újságokból előre kigyűjtött fejtörőket is. A raktárlátogatást követően mindenki saját újságcímlapot tervezett és különböző eszközökkel (írógép, indigó, betűpecsét, lúdtoll és tinta) kivitelezte, illetve sokszorosította azt. A legnagyobb elismerést egy fiútól kaptuk, aki „Jövőre is jövök!” felkiáltással búcsúzott a levéltártól.

Kőfalviné Ónodi Márta

További fotók itt:

bkml

 

Utolsó frissítés:

2018.09.24.

Új hozzászólás

A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges